Jónás könyve - A gólyakalifa-Babits Mihály-Könyv-Magyar Közlöny-Magyar Menedék Könyvesház

Magyar Menedék Könyvesház

Részletes kereső
Babits Mihály - Jónás könyve - A gólyakalifa

Jónás könyve - A gólyakalifa

Babits Mihály

Nemzeti Könyvtár 53.

Könyv
Magyar Közlöny kiadó, 2016
192 oldal, Kemény kötésű fűzött FR4 méret
ISBN 9786155269776
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 2 500 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 2 500 Ft
Nincs készleten
1 2 3 4 5
5.0 (1 vélemény alapján)
Leírás
Babits, Bergson, Freud

Midőn Babits Mihály egy hallatlanul érzékeny olvasó módjára bekalandozta a világirodalmat, s e szabálytalan útja végső eredményeképpen papírra vetette Az európai irodalom történetét, annak újabb szakaszát folytonos küzdelemnek ábrázolta. E harc voltaképp az újítás vágya és a hagyományok között folyik. Egyik legfontosabb terepe az a küzdelem, mely a naturalizmus unt béklyóitól igyekszik megszabadítani a kifejezést és az emberábrázolást. Ilyen szemmel figyeli és jeleníti meg például Oscar Wilde művészetét, s ez témánk szempontjából azért érdemel különös figyelmet, mert letagadhatatlan, hogy a tükörképével önmagát is megsemmisítő Dorian Grey példázatát nem ok nélkül vetette fel a kritika mint A gólyakalifa Tábory Elemérének előképét...

Hogy az életben jó és rossz vívja nem szűnő harcát, réges-régi fölismerése az irodalomnak. Hogy egy emberben végzetesen összefonódhatik a két én, a kárhozatra kiszemelt és az üdvösséget váró, az sem nevezhető megdöbbentő újdonságnak. De hogy a kettő élete ily szorosan összefonódjék, ennek megjelenítésére már inkább az 1860-as évek utáni irodalomban találunk érzékletes példákat. „Az életem olyan volt, mint egy álom – így jellemzi önmagát Tábory Elemér A gólyakalifa indításában –, és az álmaim olyanok, mint az élet.” A kor magyar regényének is egyik központi, mondhatjuk: meghatározó motívuma az emberi személyiség szétesésének szorongató élménye.

A gólyakalifa közvetlen előzményei között aligha csak a lélek jelenségei iránt mind intenzívebben érdeklődő, s azt mind több fénytörésben ábrázoló regényirodalmat sejthetjük, s nem is csupán azt a jellegzetes magyar akarattalanságot, élhetetlenséget, mely annyi regényhős sorsát nyomorította meg s tette tragikussá. Abban a tényben, hogy Tábory Elemér mindennapjai során mindinkább összefonódik két énje, az álomi és a valóságos, ott sejthetjük Bergsonnak azt a fölismerését is, hogy a testi és lelki jelenségek a valóságnak nem kétféle megnyilvánulási formái (Matière et Mémoire, 1896), hiszen emlékeink – mint a francia filozófus fejtegeti – nem ágybéli lenyomatok, hanem élménytartalmak, s az agy – működése során – mindig azokat az emlékeket tudatosítja, amelyekre erősen összpontosítjuk figyelmünket, amelyek egy feladat megoldása során különleges jelentőségűek a számunkra.

Ezeknek az élménytartalmaknak, emlékeknek szimultán egybejátszatására épül A gólyakalifa. Tábory Elemér mindvégig olyan életállapotot akar kiküzdeni a maga számára, amelyben azonos lehet önmagával. „Itt ültem én, messze, egyedül – mondja egy helyütt –, s azt sem tudtam már, Tábory Elemér vagyok-e igazán.” Az egyes szám első és harmadik személyű kifejezésmód ezért olvad egybe, ezért felejti el a regény hőse önnön nevét, ezért hagyják cserben a szavak. S e meghasadt személyiségű hős joggal jegyzi föl: „Az ellenség, akit magunkban hordunk, igazán győzhetetlen.” Hogy ezt a felismerését a pszichológia, pontosabban: Freud nyelvezete szerint fordítsuk le: az én, „Ich”, szüntelen küzdelmet folytat az „Es”-szel, azzal az ősvalamivel, amely a lefojtott tudatalatti mozgásáról hoz időnként híreket, átalakítva személyiségünket, olyan jegyeket plántálva abba, amelyeket szemérmesen vagy kétségbeesve rejtegetünk a külvilág elől. Ez az „Es” legyőzhetetlen, mert ha saját eszközeivel akarjuk megsemmisíteni – mint végső elkeseredésében Tábory Elemér próbálkozik vele –, akaratlanul is ennek színvonalára süllyedünk le. Rosszabbik énünkkel csak egy jobbat, igazabbat lehetne szembeszegezni, ha nem így teszünk, tragikus sors vár reánk, mint Tábory Elemérre, midőn, „halva találták őt szobájában, a homlokán lőtt sebbel, és semmiféle fegyver nem volt körülötte”. Ez a fegyvertelen állapot is jelzi, a századvég és a század első évtizedeinek hasadt lelkű hősei nem voltak fölvértezve a tudatalatti támadásai ellen: a romlásnak, cselekvésképtelenségnek kiszolgáltatva kellett elfogadniok végzetüket.

Amit Freud „Es”-nek nevez, az A gólyakalifában a bűnös állapot, amely ellen oly kétségbeesve küzdenek Dosztojevszkij hősei. Tábory Elemér azonban nem készült föl erre a harcra. Ő – amint az a Freudot követő pszichológiai regényekben szinte természetes –, egész életében megőrzi a gyermekállapotot. A művészet, az alkotás és a gyermekség kapcsolata ekkor lett a regényforma egyik meghatározója. Babits Mihály azonban a regény kompozíciójával, azzal, hogy egyszerre és együtt mutatta be a bűnt és a bűntelenséget, Tábory Elemér két énjének folytonos váltogatásával, anticipálta a modern lélektannak azt az antropológiai szemléletmódját is, mely nemcsak általánosan vett, ősi magatartásformákat ábrázolt, hanem ezek ellentétpárjait is, mégpedig szüntelen, kérlelhetetlen harcban egymással.

Babits Mihály klasszikus tökéletességgel ragadta meg a „lelki hasadás” állapotát: Tábory Elemér álmában egész más életet él, mint ébren, a két létforma azonban fokról fokra egymásba olvad.

Az álom s való egybejátszatásának forrását aligha csak a lírikus Babits szemlélődésre is hangolt egyéniségében kell keresnünk. Az Álomfejtésben Freud részletesen fejtegeti ugyanazt a kérdéskört, melyet Tábory Elemér úgy fogalmazott meg, hogy egy hangulatot vagy helyzetet váratlanul ismerősnek érzett.

„… ha fürkészünk a képzetekben – írta Freud 1928-ban Életem és a pszichoanalízis című művében, tömören összefoglalva az Álomfejtés legfontosabb fölismeréseit –, melyeket az álom elemzése közben megismertünk, találunk köztük egyet, mely élesen elválik a többitől, amelyeket az alvó megért és jól ismer. Az utóbbi gondolatok az ébren töltött lét maradékai, napi maradékok, az elszigetelt gondolatban viszont fel lehet ismerni egy gyakran meghökkentő vágyat, amely az alvó éber életétől idegen, s amelyet ezért csodálkozó vagy méltatlankodó tagadással fogad.”

A kutatás régóta felhívta a figyelmet Babits kivételes filozófiai műveltségére, s Rába György vizsgálódásai nyomán egyre világosabban láthatjuk ilynemű gondolkodásának fejlődését, alakulását. Arról talán kevesebb szó esik egyelőre, hogy Babits Mihály kivételes költői érzékenységgel előre vetített olyan felismeréseket is, amelyeket a filozófia később fogalmazott meg a maga számára evidenciaként. Hadd hívjuk fel a figyelmet egyetlen ilyenre. A gólyakalifában többször elválik egymástól, majd össze is fonódik éberlét és álomlét.

A „nappali” Tábory Elemérről akár azt is mondhatnánk: példamutatóan tiszta egyéniség. Az álmodó telve van szenvedéllyel, nyugtalansággal, bizonytalansággal. A kétfajta létnek, nappalnak és éjszakának, illetve emberi megnyilvánulásainak érzékletes kifejtését találjuk Karl Jaspers 1932-ben kiadott Filozófiájának harmadik kötetében, A nappal és az éjszaka ellentétét fejtegető részben. Az itt idézett részlet mint egyéni tragédiába hajló létét és életváltozásait kormányzó eszme valósult meg a majd húsz évvel korábbi regényben, Tábory Elemér sorsában.

„Létünk az emberi valóságban két hatalommal való viszonyként jelenik meg – írja Jaspers. – Egzisztenciális megnyilvánulásaikat így hívjuk: a Nappal Normája és az Éjszaka Szenvedélye.

A Nappal Normája rendezi el emberi valóságunkat, világosságot, következetességet, hűséget kíván; az Észnek és az Eszmének, az Egynek és önmagunknak vet alá; parancsolja, hogy megvalósítsunk a világban, építsünk az időben, és egy végtelen hosszúságú úton bevégezzük az emberi valóságot. Az Éjszaka Szenvedélye minden renden és parancson áthatol. A Semmi időtlen szakadékába veti magát, s ez mindent örvényébe ragad. Minden időben való tevékenység történelmi megnyilvánulás lévén az Éjszaka Szenvedélye számára fölületes öncsalás. Az ő számára a világosság semmi lényegeset meg sem közelíthet. Az egyetlen hitelesnek az örök Homályt és bizonytalanságot érzi.

Kifürkészhetetlen vágyainak engedve, melyek révén sosem keres önigazolást, az Éjszaka Szenvedélye hitetlen lesz és hűtlen a nappalhoz. Nála sem kötelességek, sem célok nem számítanak; az Éjszaka Szenvedélye voltaképp beleszédülés a vágyba, hogy elpusztítsa magát a világban, hogy minden világ megsemmisítésének mélységében kiteljesülhessen.”

Ha mint lélektani képlet megoldását is tekintjük Babits Mihály regényét, nyilván fel kell figyelnünk annak egy másik – alapvetően erkölcsi-antropológiai – aspektusára is, arra, hogy Tábory Elemér két énje és két élete voltaképp a bűn és bűntelenség állapotának megjelenítése. Cél és céltalanság, rend és rendetlenség, hűség és hűtlenség, erkölcsi összefogottság és erkölcstelenség inkarnálódik a főhős két énjében, s az a tény, hogy ezek az ellentétpárok mindinkább szintetizálódnak sorsában, azt is jelzi, hogy az ember életében ezek sosem választhatók el egymástól: együtt kell élnünk rosszabbik énünkkel, olykor meg kell alkudnunk vele, s ha harcolunk is rossz tulajdonságainkkal és esendőségeinkkel, ezeket egyértelműen meghaladni nem tudhatjuk. Minél biztosabban, áthatóbban ismerjük meg önnön létünket, annál világosabb lesz bennünk e felismerés.

Tábory Elemér makacsul igyekszik tisztába jönni magával, s közben sorsában azt igazolja az író – nyilván Bergson nyomán –, hogy a szimbólumok alatt tovasikló lelki történések igazi anyaga maga az idő. A létezés ugyanis – és ez ugyancsak Bergson felismerése – nem elkülönült állapotokból tevődik össze, hanem „lepergő folytonosság”, melyben egymásba folynak a tudat különféle állapotai, amelyeket oly mesterien jelenít meg A gólyakalifa.

Tábory Elemér másik énje, mint már jeleztük, a bűn inkarnálódása. Az ellene való harc őrli föl egyéniségét; sorsában az író megmutatja ugyan, hogy küzdeni kell gyengeségeink ellen, akkor is, ha azok szorításában vergődünk, de azt is sejteti, hogy e folytonos harcra fel kell készülnünk. Tábory Elemér nem volt fölvértezve erre az ütközetre. A századvég álmodozó gyermeke ő, s lelkében akkor is kiszolgáltatott gyermek marad, amikor megmaradásáért vívja harcát.

A gólyakalifa beleillik abba a regényfolyamba, amely a magányos személyiség kiszolgáltatottságát ábrázolja. Tábory Elemérhez hasonló hősök sora tévelyeg az élet kiismerhetetlen pályáin, ki olyan úton, amelyiken sosem érheti el s nem ismerheti meg a kastély titkát, ki bűn és bűnhődés végletei között keresi lelke megnyugvását. Tábory Elemér két vonásában különbözik tőlük. Az egyik: lelke meghasadása kóros állapot következménye; a másik: teljesen tisztában van állapotának súlyos voltával, s tiszta pillanataiban harcolni próbál esendőbb énje ellen.

Tábory Elemérnek mégis az okozza a legnagyobb szenvedést, hogy másik énje kiszakítja ebből a védett, nyugalmasnak látszó, idilli vonásokat is hordozó életformából.

A Tábory Elemérhez hasonló regényhősök, akik felserdülve is őrzik szívükben a gyermekség princípiumait, s akik kivetetten, idegenül ődöngtek az élet ellenséges útjain, mind nagyobb számban népesítették be a kor irodalmát. Lelkük rejtett zugaiban érintetlenül őrzik még a gyermekkor harmóniáját, a kérlelhetetlen valóság azonban ráébreszti őket kiszolgáltatott élethelyzetükre, s ez ellen nem tudnak védekezni, mert nem készültek föl és nem is készítették fel őket az életharcra.

Tábory Elemér lelke telve van sejtelmekkel, megválaszolatlan és megválaszolhatatlan kérdésekkel, szeretne valahová tartozni, kötődni vágyik valami biztonságos közegbe, melyet azonban végérvényesen elveszített. Napról napra erősödik szorongása és a tragédiára nyitott várakozása. A 19. században megerősödött szenvedésérzés és halálkultusz freudi elemekkel átszőtt kóresete ő, aki mesterségesen fokozná föl életérzését, ám a teljesség kiküzdése helyett fokozatosan hatalmasodik el rajta betegsége, s ezzel együtt az üresség, hiábavalóság érzése.

Tábory Elemér „vak lélekkel” keresi a megnyugvás csöndjét, melyet meghasadt tudattal csak a halálban találhat meg, mintegy annak bizonyságául, hogy az új életideálok felé haladó kor eltiporja a gyöngéket és az alkalmazkodni nem tudókat.
(Rónay László)
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
Vélemények
Szállítás és fizetés