Leírás: Az eltörölni kívánt múlt és a jelen világa jövőkép nélkül, ahogy Esterházy Péter nagyapja fogalmazott:

- „Hősi halál? Nincs.
- Kegyelet? Nincs.
- A fiam? Nincs.
- Nem vesszük föl az inventárba, tehát nincs.
- Nincs múlt, nincs történelem, nincs ország, nincs hagyomány.
- A kommunisták a jelen, a brutális most.”

A könyv első része e történelmet megtagadó kísérletet elemezi a háború befejezése és az 1953 közötti időszakból, a levéltári források segítségével. Az 1947. évi békeszerződés aláírásáig a befolyás mértékének 75-25%-os megosztása a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között korlátlan beavatkozást biztosított a Szovjetunió számára a magyar belügyekbe is.

A népbíráskodás a háborús bűncselekmények jogi megtorlásának eszköze lett. Ellentétben a nyugat - európai országokkal, ahol az emberiség ellen elkövetett bűntettekért történt felelősségre vonás a polgári peres és a büntető eljárásokban illetékes szakbíróságok előtt zajlott, hazánkban a népellenes cselekedetekért vontak felelősségre embereket és a laikus pártkatonák lettek a bírák. Az igazoló bizottságok és a „B” lista váltak a hivatalnokok körében lebonyolított tisztogatási akciók eszközeivé.

A civil társadalom felszámolási kísérlete magában foglalta nemcsak a háborús szerepvállalás miatti kollektív felelősségre vonást, mint a felvidéki magyarok, a magyarországi németek esetében, hanem a kommunista vezetők egymás közötti háborúja során népcsoportokat kiáltottak ki bűnösnek. A belső reakció elleni harcban, amelynek célja a múlt megtagadása és kommunista átfestése volt, az „ellenségek és osztályidegenek” lettek a felelősek a belpolitikai bajokért. Internálás, börtön, NKVD előtti felelősségre vonás lett azok sorsa is, akik a háborúból történő kiugrási kísérlet szereplői és támogatói voltak.

A „börtönvilágot” két térkép mutatja be, a gyűjtő- és internálótáborokat, valamint a Közérdekű Munkák Igazgatósága alá tartozó munkahelyeket, ahol a rabok és elítéltek dolgoztak. E térképek nem tartalmazzák azokat a munkahelyeket, ahol a 12 zárt családi munkatábor „lakói” dolgoztak, mert erről – mai ismereteink szerint – csak hiányos levéltári dokumentum áll rendelkezésünkre.

1949 - 50-től már nemcsak egyéneket, hanem családokat is – beleértve a csecsemőket – felelőssé tették a népi demokrácia építésének akadályozásáért. A lakóhelyről történő kitiltás oka az ”osztályidegen” származás lett, a következmény az ingó és az ingatlan vagyon teljes elkobzása bírói ítélet nélkül, közigazgatási határozattal.

A Kitaszítottak című sorozat négy kötete dolgozta fel a 12 zárt táborba deportált közel tízezer ember sorsát. Ez a könyv a négy kötet rövid összefoglalását adja. A könyvhöz mellékelt CD bemutatja a 12 tábor katonai térképeit 1952-ben és 1982-ben, valamint a táborok helyszínrajzait. A könyvhöz csatolt Magyarország térkép azt az 515 települést tünteti fel, ahonnan a családokat a 12 táborba elhurcolták, és jelöli az 1950-ben létrehozott határsávot is.

Ebben a kötet a budapesti kitelepítettekkel kapcsolatos adatbázist mutatja be a levéltárban fellelhető források alapján. A adatbázis tartalmazza a családfő nevét, foglalkozását, születési évét, eredeti lakóhelyét (kerület, utca, házszám) és a kitiltási helyet, megye és település. A családtagok esetében a rokonsági fokot jelölték (pl. miniszter unokája). A családtagok mellett a név és a születési év csak esetenként szerepel.

A CD tartalmazza azt a 10911 nevet, amelyet a levéltári adatbázisban találtunk és amelyet 10989 főre egészítettünk ki a családok egy részével folytatott egyeztetések során. A CD térképei kerületenként, utca és házszám feltüntetésével mutatják, honnan vitték el a családokat és azt is, hová, megye és település megjelölésével. Budapest 22 kerületéről 44 térkép készült – honnan-hová –, valamint egy-egy összesítő térkép, amely mutatja, ahová elvitték a kitelepítetteket a megyék és a települések megjelölésével.

Gyekiczky Tamás tanulmánya a kitelepítettek jogi diszkriminációjával foglalkozik, kiindulva jogrendszerünk történeti, szociológiai jellemzőinek, tévútjainak bemutatásából. A kitelepített családok közül sokan – visszatérve a Hortobágyról, vagy a másik kényszerlakhelyükről, élve a jog eszközével – kártérítési pereket indítottak a vagyonuk visszaszerzésére.

A politika válasza abszurd, cinikus és brutális volt, különböző jogi trükkökkel megakadályozták ezeknek a kereseteknek az érvényesítését. A Legfelsőbb Bíróság még arra sem volt rest, hogy elvi állásfoglalással zárja ki magának a keresetindítás jogi lehetőségét.

A tanulmány ezt a helyzetet elemzi végig, de a szerző ürügyet keres a korabeli jogrendszer tágabb ismertetésére, így a „szocializmus korának” nevezett időszak általános jogfejlődésének bemutatására is.

Bank Barbara és Bandi István tanulmánya a romániai kényszerlakhelyeket mutatja be 1949 és 1951 között. A D.O. a kényszerlakhely rövidítése (Domiciliu Obligatoriu), amely országszerte jóval több, mint 3500 családot érintett, ezen belül is a magyar arisztokráciát és nemességet. A térkép bemutatja a kényszerlakhelyeket (D. O.), a kényszermunka táborokat (”telepesfalvak”) és a börtönöket Romániában 1951 és 1964 között, ahol magyarok is voltak.

A könyv második része a családok életének epizódjait villantja fel, mutatva, hogy a család egy tagjának meghurcolása – népbíróság és igazoló bizottság elé állítása, „B” listára vétele, internálása, elítélése, behívása munkaszolgálatra - milyen következményekkel járt a családtagokra és az egész családra, rokonságra nézve.

Az élettörténet módszer segítségével felvett családtörténeteket dokumentumokkal és levelekkel egészítettük ki. Az egyes családok kálváriájának állomásait térképen is bemutatjuk.

A könyv CD melléklete a felsoroltakon kívül tartalmazza az 1945. évi belügyi rendeletet a kitiltásról, az 1945. évi VII. törvényt „A népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről”, az 1946. évi VII. törvényt „A demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről”, az 1949. évi XX. törvényt, a Magyar Népköztársaság Alkotmányát, valamint az 1952. évi III. törvényt a polgári perrendtartásról.

Bemutatjuk a Pécsváradi kuláklistát és az eljárás során felvett felülvizsgálati jegyzőkönyveket, Apró Antal irataiból – a délszlávok vagyonjogi ügyeinek rendezésével kapcsolatos dokumentumokat. A melléklet bemutat az 1961-ben hat évre ítélt Bolza Mariette képeiből néhányat, valamint Zichy Mihály a rajzoló fejedelem kiállítási megnyitóját.

A CD tartalmaz még kitelepítési emlékműveket, dr. Nagy Barnabásné fotóit, az Ebesen a deportáltak emlékére létrehozott egyetlen állandó kiállítás megnyitójáról fotókat, képet a kommunista diktatúra 1945-1953 között elhunyt áldozatainak emlékére Ebesen 2007-ben felállított síremlékműről. A CD-re tettünk még néhány képet egykor a Zichy család tulajdonában lévő kastélyról valamint Józsa Judit Zsindelyné Tüdős Kláráról készített kerámiájáról.

*
A „KITILTOTT CSALÁDOK” című ezen kiadványt a kitiltások, kitelepítések, „B” listák stb. iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.
*
Hantó Zsuzsa korábbi kötetei:
Kitaszítottak III.
Kitaszítottak III.