Írások
Makovecz Imre
Könyv
2009
2009
ISBN 9789639431690
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 4 800 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 4 800 Ft
Leírás
Makovecz Imre szerző (Budapest, 1935. november 20. – Budapest, 2011. szeptember 27.) Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet mestere. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke...
*
Az organikus építészet (más néven szerves építészet) olyan építészeti irányzat, amelynek programjában az szerepel, hogy az épület „természetesen” nőjön ki abból a helyből, környezetből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, „szerves” egységet a felhasznált anyagok, az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából egyaránt. Ezért is mondják, hogy az organikus építészet inkább filozófia, amelynek megnyilvánulásai annak épületei...
*
Bizonyára nemcsak az építőművészet megszállott híveit, hanem minden olvasó embert életre szóló élménnyel ajándékoz meg ez a kötet, amely a világhírű építész 1989-től napjainkig (2009) megjelent írásait tartalmazza.
A kötet írója Makovecz Imre, a magyar organikus, azaz szerves építészet nagymestereként közismert. A Makovecz-épületekről Paolo Porthogesi, a világ egyik legjelentősebb, világhírű olasz építésze úgy nyilatkozott, hogy Makovecz Imre és tanítványai itt és most megelőzték, sőt, szabályosan lepipálták a szerves építészeti irányzat nyugat-európai képviselőit.
A többek között Ybl Miklós-, Kossuth-, Magyar Örökség-díjjal, Corvin Lánccal, a Francia Építészeti Akadémia Aranyérmével kitüntetett alkotó, a velencei Cápa vendéglő, a sevillai világkiállítás magyar pavilonjának, a piliscsabai Stephaneumnak, a Kecske utcai Művészeti Akadémiának, a makói színháznak, az egri uszodának a teremtője imponáló szépirodalmi tájékozottsággal, fölényes filozófiai ismeretekkel rendelkezik.
Ráadásul teljes mellszélességgel vállalja, sőt, erkölcsi kötelességének tartja a magyarság jövőjéért folytatott közéleti tevékenységet.
Makovecz Imre 1954-1959-ig, a magyar történelem talán legsötétebb, de szellemileg mindenképpen a leg-ingerszegényebb korszakában végezte el a Budapesti Műszaki Egyetemet, de már akkor az organikus építészet elkötelezett hívévé vált. Ahogy nem egyszer elmondta nekem is, egyetemi évei alatt intellektuális értelemben tökéletesen elzárták őket a nagyvilágból érkező információktól.
Másodévesként éppen túl voltak a zsdánovi szocialista realizmus korszakán, amikor fogékony évfolyamtársaival együtt megpróbáltak csak azért is megismerkedni a hiteles építészeti irodalommal.
Szerencséjükre a műegyetem dokumentációs irodájában dolgozott egy nagyszerű asszony, akinek joga volt a nyugaton élő építészek írásait, nyugati folyóiratokban megjelent publikációit lefordítani, s kéziratként tárolni, hogy kizárólag a kiemelt káderek és a tanszékvezetők megismerhessék az igazi szakmát is. Boldog emlékezetű Weininger tanár úr megengedte, sőt, sugalmazta, hogy bár elvben nincs joguk hozzá, de az egyetemi hallgatók is éljenek ezzel a lehetőséggel. Az említett kedves hölgy behunyta a fél szemét, s a diákok élvezték a tiltott gyümölcsöt.
Mindez egy mai ifjú titán számára hihetetlennek tűnhet, de akkor televízió nem volt még, folyóiratokon keresztül pedig még az építészhallgatók sem juthattak hiteles információkhoz, mert azokat nem engedték be az országba... Önmagában is abszurd, hogy az építészek akkori legifjabb nemzedéke elvben azért járt egyetemre, hogy megtanulja a szakmát, de csak informális úton, egy kiváló tanár és egy jóindulatú dokumentátornő kegyelméből képezhette magát.
Ezen a módon ismerte meg Makovecz Imre mások mellett első sorban Frank Lloyd Wright eszméit, amelyek megfogalmazták az organikus építészet lényegét.
Wright, ez az 1889-ben született, 1959-ben elhunyt amerikai alkotóegyéniség a modern építészet egyik legnagyobb alakja, az organikus, szerves szemlélet etalonjaként hozta létre a tokiói Hotel Imperialt, a pennsylvaniai Vízesésházat, a Guggenheim Múzeumot és számos, a természetes környezettel összhangban álló nevezetes épületet. Épített életművével egyenértékű az a korszakos szakirodalmi munkásság, amely, mint hogy eredendő hajlamaimmal egybevágott, Makovecz Imrét is a szerves építészet hívévé tette.
Szavait idézve, a szerves építészet az Isten által teremtett földi világgal tökéletesen harmonizáló mikro- és makrokörnyezeteket kíván létrehozni. Ennek érdekében az ősi tradícióból, a nemzeti hagyományokból merítkezik, amelyek ráébresztik az embert égi származására. A növényeket, az állatokat, a földet, az eget, természetes környezetünknek minden elemét úgy közelíti hozzánk, hogy emlékeztessen bennünket az aranykorra, másrészt hitet és erőt ad nekünk ahhoz, hogy fölvegyük a versenyt a halállal.
Makovecz Imre tisztában van azzal is, hogy a szerves stílus és szemlélet, annak dacára, hogy a természettel harmonizál és az embert isteni eredetére emlékezteti, egy szűk, de agresszív ellendrukker csoport áskálódásaiba ütközik. A „Makovecz breviárium” című korábbi kötet olvasója tisztában van azzal, hogy a szerves építészetet ma már rajta kívül sokan mások is gyakorolják Magyarországon, hiszen létezik a Kós Károly egyesülés huszonkilenc cége, közöttük láthatatlan eszmei, spirituális kapocs támadt.
Makovecz könyveinek és a szerves szemléletnek a sikerét szerinte az magyarázza, hogy az emberek jobb énjéhez közelebb állnak, mint a high-tech emberidegen konstrukciói, a Kálvin tér, vagy az újabb pesti irodaházak, multiplexek és társaik. A globalizált világ kis létszámú, de jól szervezett új internacionalistái azért tekintik engesztelhetetlen ellenségüknek a szerves építészetet, mert fölébreszti a Teremtő képmását hordozó ember méltóságérzetét. E szemlélet hazai képviselői mucsai magatartásukkal arra kényszerítik Makovecz Imrét, hogy tudomást se vegyen róluk, amióta megjelent Magyarországon is egy építészeti útikönyv.
Ez a műfaj a világ összes országában elterjedt, ismérvei közé tartozik, hogy az objektív, szenvtelen kamera látószögéből, mindenféle pro, vagy kontra értékítélet nélkül írja le az adott országban található jellegzetes építészeti irányzatokat és épületeket. Idézve Makovecz Imre véleményét: „Nos, a hazai útikönyv, amelyet az Oktogon Kiadó adott ki és Klein Rudolf írt hozzá előszót, mintegy huszonöt oldalon át azzal foglalkozik, hogy én miért vagyok hülye. Ez a Kőbánya-alsó szintű társaság, amely a világon mindenütt érvényes szabályokat felrúgja, szuverénnek vélt, életidegen „valóságot” próbálna ráerőltetni a létező világra. Ez a törekvés előbb-utóbb mindenütt kudarcot vall, viszont tény, hogy rendkívüli színvonalú anyagi támogatást élvez, amely megnyújtja az agónia időtartamát.”
Makovecz Imre erkölcsi etalonnak, a magyar megújulás etalonjának tekinti azt a pillanatot, amikor 2002 április 13-án szombaton csoda történt itt Magyarországon. Hasonló ahhoz, mint 1956-ban. Másfél millió magyar emberrel szemközt ült a tribünön a Kossuth téren, és látta, hogy a Bajcsy Zsilinszky útig megtelt a város.
Megjelent egy fény az emberek szemében, amelyet utoljára ama szent forradalom és szabadságharc napjai láttatott. Azóta számos polgári kör alakult meg az országban, melyeknek spirituális kapcsolataira már lehet építeni. Az emberek azóta együtt gondolkodhatnak, mi legyen a falvakban, a városokban, a kerületekben, hogyan kellene tovább élni, mit kellene tenni. Makovecz szerint egyáltalán nem igaz az a félelem teljes kijelentés, hogy az országot a Fidesz és a polgári körök kettészakították.
Az igazság ezzel szemben az, hogy az ország egyik fele a szükséges mértékig európaivá változott, és közben ráébredt, hogy magyar. A másik fele nem. De elkerülhetetlenül, előbb-utóbb a nemzet másik fele is eljusson ahhoz a normális magatartáshoz, hogy büszke legyen a magyarságára. Ám ahogy az ország nagyobbik fele negyvenöt-ötvenöt éves agymosás, szellemi nyomás után szinte egyik pillanatról a másikra vált április 13-án élő emberré, a kisebbik, alvó fele is előbb-utóbb fölébredhet.
Ezekről az alapkérdésekről, a népből nemzetté válásról olvashatunk Makovecz Imre „Írások” (1989-2009) című kötetében. Ezek a rendhagyó, nem egyszer indulatos, a nemzetünk féltéséről és a jövőnkről szóló dolgozatok arra is figyelmeztetnek minden gondolkodó és írástudó embert, hogy ma már nem elég csak mondani az igazat és a jót. Jót és jól kell cselekedni, mert a szakadék szélén vagyunk. A magyar nép soha nem volt ilyen erkölcsi és gazdagsági mélyponton, mint most. Ám aki elkeseredetten a homokba dugja a fejét és nem cselekszik, az akár minősített hazaárulóvá is válhat. A mélypont után szükségképpen következik a fölemelkedés.
(forrás: mno.hu)
*
Az „Írások” című eme kiadványt Makovecz Imre életműve, az organikus építészet, a népből nemzetté válás folyamata iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, akikben tudatossá kell válnia, hogy „ma már nem elég csak mondani az igazat és a jót, jót és jól kell cselekedni, mert a szakadék szélén vagyunk”...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
*
Az organikus építészet (más néven szerves építészet) olyan építészeti irányzat, amelynek programjában az szerepel, hogy az épület „természetesen” nőjön ki abból a helyből, környezetből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, „szerves” egységet a felhasznált anyagok, az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából egyaránt. Ezért is mondják, hogy az organikus építészet inkább filozófia, amelynek megnyilvánulásai annak épületei...
*
Bizonyára nemcsak az építőművészet megszállott híveit, hanem minden olvasó embert életre szóló élménnyel ajándékoz meg ez a kötet, amely a világhírű építész 1989-től napjainkig (2009) megjelent írásait tartalmazza.
A kötet írója Makovecz Imre, a magyar organikus, azaz szerves építészet nagymestereként közismert. A Makovecz-épületekről Paolo Porthogesi, a világ egyik legjelentősebb, világhírű olasz építésze úgy nyilatkozott, hogy Makovecz Imre és tanítványai itt és most megelőzték, sőt, szabályosan lepipálták a szerves építészeti irányzat nyugat-európai képviselőit.
A többek között Ybl Miklós-, Kossuth-, Magyar Örökség-díjjal, Corvin Lánccal, a Francia Építészeti Akadémia Aranyérmével kitüntetett alkotó, a velencei Cápa vendéglő, a sevillai világkiállítás magyar pavilonjának, a piliscsabai Stephaneumnak, a Kecske utcai Művészeti Akadémiának, a makói színháznak, az egri uszodának a teremtője imponáló szépirodalmi tájékozottsággal, fölényes filozófiai ismeretekkel rendelkezik.
Ráadásul teljes mellszélességgel vállalja, sőt, erkölcsi kötelességének tartja a magyarság jövőjéért folytatott közéleti tevékenységet.
Makovecz Imre 1954-1959-ig, a magyar történelem talán legsötétebb, de szellemileg mindenképpen a leg-ingerszegényebb korszakában végezte el a Budapesti Műszaki Egyetemet, de már akkor az organikus építészet elkötelezett hívévé vált. Ahogy nem egyszer elmondta nekem is, egyetemi évei alatt intellektuális értelemben tökéletesen elzárták őket a nagyvilágból érkező információktól.
Másodévesként éppen túl voltak a zsdánovi szocialista realizmus korszakán, amikor fogékony évfolyamtársaival együtt megpróbáltak csak azért is megismerkedni a hiteles építészeti irodalommal.
Szerencséjükre a műegyetem dokumentációs irodájában dolgozott egy nagyszerű asszony, akinek joga volt a nyugaton élő építészek írásait, nyugati folyóiratokban megjelent publikációit lefordítani, s kéziratként tárolni, hogy kizárólag a kiemelt káderek és a tanszékvezetők megismerhessék az igazi szakmát is. Boldog emlékezetű Weininger tanár úr megengedte, sőt, sugalmazta, hogy bár elvben nincs joguk hozzá, de az egyetemi hallgatók is éljenek ezzel a lehetőséggel. Az említett kedves hölgy behunyta a fél szemét, s a diákok élvezték a tiltott gyümölcsöt.
Mindez egy mai ifjú titán számára hihetetlennek tűnhet, de akkor televízió nem volt még, folyóiratokon keresztül pedig még az építészhallgatók sem juthattak hiteles információkhoz, mert azokat nem engedték be az országba... Önmagában is abszurd, hogy az építészek akkori legifjabb nemzedéke elvben azért járt egyetemre, hogy megtanulja a szakmát, de csak informális úton, egy kiváló tanár és egy jóindulatú dokumentátornő kegyelméből képezhette magát.
Ezen a módon ismerte meg Makovecz Imre mások mellett első sorban Frank Lloyd Wright eszméit, amelyek megfogalmazták az organikus építészet lényegét.
Wright, ez az 1889-ben született, 1959-ben elhunyt amerikai alkotóegyéniség a modern építészet egyik legnagyobb alakja, az organikus, szerves szemlélet etalonjaként hozta létre a tokiói Hotel Imperialt, a pennsylvaniai Vízesésházat, a Guggenheim Múzeumot és számos, a természetes környezettel összhangban álló nevezetes épületet. Épített életművével egyenértékű az a korszakos szakirodalmi munkásság, amely, mint hogy eredendő hajlamaimmal egybevágott, Makovecz Imrét is a szerves építészet hívévé tette.
Szavait idézve, a szerves építészet az Isten által teremtett földi világgal tökéletesen harmonizáló mikro- és makrokörnyezeteket kíván létrehozni. Ennek érdekében az ősi tradícióból, a nemzeti hagyományokból merítkezik, amelyek ráébresztik az embert égi származására. A növényeket, az állatokat, a földet, az eget, természetes környezetünknek minden elemét úgy közelíti hozzánk, hogy emlékeztessen bennünket az aranykorra, másrészt hitet és erőt ad nekünk ahhoz, hogy fölvegyük a versenyt a halállal.
Makovecz Imre tisztában van azzal is, hogy a szerves stílus és szemlélet, annak dacára, hogy a természettel harmonizál és az embert isteni eredetére emlékezteti, egy szűk, de agresszív ellendrukker csoport áskálódásaiba ütközik. A „Makovecz breviárium” című korábbi kötet olvasója tisztában van azzal, hogy a szerves építészetet ma már rajta kívül sokan mások is gyakorolják Magyarországon, hiszen létezik a Kós Károly egyesülés huszonkilenc cége, közöttük láthatatlan eszmei, spirituális kapocs támadt.
Makovecz könyveinek és a szerves szemléletnek a sikerét szerinte az magyarázza, hogy az emberek jobb énjéhez közelebb állnak, mint a high-tech emberidegen konstrukciói, a Kálvin tér, vagy az újabb pesti irodaházak, multiplexek és társaik. A globalizált világ kis létszámú, de jól szervezett új internacionalistái azért tekintik engesztelhetetlen ellenségüknek a szerves építészetet, mert fölébreszti a Teremtő képmását hordozó ember méltóságérzetét. E szemlélet hazai képviselői mucsai magatartásukkal arra kényszerítik Makovecz Imrét, hogy tudomást se vegyen róluk, amióta megjelent Magyarországon is egy építészeti útikönyv.
Ez a műfaj a világ összes országában elterjedt, ismérvei közé tartozik, hogy az objektív, szenvtelen kamera látószögéből, mindenféle pro, vagy kontra értékítélet nélkül írja le az adott országban található jellegzetes építészeti irányzatokat és épületeket. Idézve Makovecz Imre véleményét: „Nos, a hazai útikönyv, amelyet az Oktogon Kiadó adott ki és Klein Rudolf írt hozzá előszót, mintegy huszonöt oldalon át azzal foglalkozik, hogy én miért vagyok hülye. Ez a Kőbánya-alsó szintű társaság, amely a világon mindenütt érvényes szabályokat felrúgja, szuverénnek vélt, életidegen „valóságot” próbálna ráerőltetni a létező világra. Ez a törekvés előbb-utóbb mindenütt kudarcot vall, viszont tény, hogy rendkívüli színvonalú anyagi támogatást élvez, amely megnyújtja az agónia időtartamát.”
Makovecz Imre erkölcsi etalonnak, a magyar megújulás etalonjának tekinti azt a pillanatot, amikor 2002 április 13-án szombaton csoda történt itt Magyarországon. Hasonló ahhoz, mint 1956-ban. Másfél millió magyar emberrel szemközt ült a tribünön a Kossuth téren, és látta, hogy a Bajcsy Zsilinszky útig megtelt a város.
Megjelent egy fény az emberek szemében, amelyet utoljára ama szent forradalom és szabadságharc napjai láttatott. Azóta számos polgári kör alakult meg az országban, melyeknek spirituális kapcsolataira már lehet építeni. Az emberek azóta együtt gondolkodhatnak, mi legyen a falvakban, a városokban, a kerületekben, hogyan kellene tovább élni, mit kellene tenni. Makovecz szerint egyáltalán nem igaz az a félelem teljes kijelentés, hogy az országot a Fidesz és a polgári körök kettészakították.
Az igazság ezzel szemben az, hogy az ország egyik fele a szükséges mértékig európaivá változott, és közben ráébredt, hogy magyar. A másik fele nem. De elkerülhetetlenül, előbb-utóbb a nemzet másik fele is eljusson ahhoz a normális magatartáshoz, hogy büszke legyen a magyarságára. Ám ahogy az ország nagyobbik fele negyvenöt-ötvenöt éves agymosás, szellemi nyomás után szinte egyik pillanatról a másikra vált április 13-án élő emberré, a kisebbik, alvó fele is előbb-utóbb fölébredhet.
Ezekről az alapkérdésekről, a népből nemzetté válásról olvashatunk Makovecz Imre „Írások” (1989-2009) című kötetében. Ezek a rendhagyó, nem egyszer indulatos, a nemzetünk féltéséről és a jövőnkről szóló dolgozatok arra is figyelmeztetnek minden gondolkodó és írástudó embert, hogy ma már nem elég csak mondani az igazat és a jót. Jót és jól kell cselekedni, mert a szakadék szélén vagyunk. A magyar nép soha nem volt ilyen erkölcsi és gazdagsági mélyponton, mint most. Ám aki elkeseredetten a homokba dugja a fejét és nem cselekszik, az akár minősített hazaárulóvá is válhat. A mélypont után szükségképpen következik a fölemelkedés.
(forrás: mno.hu)
*
Az „Írások” című eme kiadványt Makovecz Imre életműve, az organikus építészet, a népből nemzetté válás folyamata iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, akikben tudatossá kell válnia, hogy „ma már nem elég csak mondani az igazat és a jót, jót és jól kell cselekedni, mert a szakadék szélén vagyunk”...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.