A vörös istálló
Reisinger Attila
Könyv
Littera Nova kiadó, 2011
Littera Nova kiadó, 2011
131 oldal, Puha kötésű ragasztott
ISBN 9789639643703
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 1 690 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 1 690 Ft
Leírás
A nyolcvanas években született meg a könyv első változata, viszont mára érett kötetté Reisinger Attila „A vörös istálló” című kisregénye. Az ezer példányban megjelent mű – amint azt már a korábbi Reisinger-művekben is megszokhattuk – szűkebb pátriánkba kalauzol el, mégpedig a történelem egyik legviharosabb időszakába, a második világháború idejébe.
A lokálpatrióta, lírai vénával megáldott szerző korhű képet kíván festeni a szörnyű időszakról, amely három különböző nézőpontból rajzolódik ki. A sokszor kegyetlen, embertelen parancsoknak engedelmeskedni köteles német tiszt, a halál markából magát az imádott feleség, Fanni kedves emlékképével vissza-visszarántó, ám a véget el nem kerülő Radnóti, és a szeretett férjet, apát hazaváró édesanya eleveníti fel a valamennyiük számára fájdalmas emlékeket.
Az író jól ismeri szűkebb hazáját, Hegyeshalom környékét. Adolf Eichmann utasítására a munkaképes zsidó férfiak részére külön lágert alakítottak ki itt Hegyeshalom mellett, az akkor üresen álló régi főhercegi majorból, amelyet a helyiek Vörös istállónak (ezt a korabeli térképeken még jelölték) neveztek. Az ide bezárt több száz sárga csillagos, karszalagos emberrel bombák végeztek. Az arctalan és névtelen halottak emlékét ma már a Vörös istálló helyén burjánzó erdő őrzi.
Részlet a kötetből:
A KATONA;
Már benne jártunk az őszben, amikor hadosztályomat, a Wiking divíziót, Varsó mellől Budapestre rendelték... A harcoló csapatok a főváros körül helyezkedtek el, és Malinovszkij hadseregét várva védelemre rendezkedtek be. Nekünk, a Waffen-SS katonáinak, szokatlan volt ez a védekező harc; még hittünk a végső győzelemben: a kiterített térképeken még akkor is a nagy síkságokat kerestük, ahol a tankjaink előretörhettek és sikert sikerre halmozva morzsolták fel az ellenséget.
... Negyvennégy őszére már minden fronton hátráltunk, hiába áltattuk magunkat, hogy ez taktikai manőver, ez csak a frontvonalak kiegyenesítését szolgálja, amely megelőzi az ellenségre mért végső csapást, a hátrálás egyre folytatódott. Szomorúan vettük tudomásul, hogy Budapest alatt is védelmi állásokat kellett kiépítenünk...
*
A KÖLTŐ;
Nyirkos, hideg nap volt, amikor kivégeztek bennünket; színtelen, iszapszagú délután. A füzes, mocsaras part némán hallgatta a szekerek nyikorgását, a vezényszavakat; a szitáló pára elnyelte a dörrenéseket, amelyek csak tompán hallatszottak a faluban.
Már sötétedett, amikor a keretlegények sebbel-lobbal betemették a téglalap alakú sírt, megtisztogatták a szerszámokat, majd a bakancsukról is lekaparták a sarat. Ők is átáztak a kivégzés alatt, a köpenyük egészen feketévé vált a nedvességtől, s amíg az út menti csárda felé ballagtak, azt a szép vénasszonyok nyarát emlegették, amikor Szerbiából elindultunk...
*
AZ ÉDESANYA;
Novembert írtunk, az utolsó háborús ősz kellős közepén jártunk. Éppen az erdőből jöttünk haza a rőzsével megrakott szekérrel, nagyanyád hajtotta a fogatot, amikor a templomnál lévő útkereszteződésben egy csendőr megállított bennünket. Ahogy megállt a szekér, a toronyóra akkor ütötte el a négy órát.
Először a toronyra pillantottam, amely körül hangosan károgva varjak keveregtek, de aztán én is arrafelé néztem, amerre a csendőr figyelt: akkor bukkant elő a téglakerítés mögül a munkaszolgálatos század, amelynek ugyanolyan sötét színe volt, mint a fölöttünk röpködő varjaknak.
Első látásra kimerült honvédoknak látszottak, de aztán észrevettem, hogy csak a kísérőknek van fegyverük. Ahogy közeledtek, különös körmenethez hasonlítottak; olyannak tűntek, mint a zarándokok, bár azokhoz nem illett a kísérő katonák fülsértő kiáltozása. Nagyanyád és én döbbenten ültünk a bakon, nem tudtuk levenni a szemünket az elgyötört arcokról, a görnyedt vállakról.
Volt, aki ránk pillantott, néhányan mondtak is valamit, de az elsuttogott szavak a csoszogó lábak közé hullottak, és nem jutottak el a lovas kocsiig. Valamennyien sárga csillagot viseltek, és sokan még fehér vagy sárga karszalagot is hordtak...
*
„A Vörös Istálló” című eme kiadványt a „vészkorszak” eseményeire emlékező olvasóinknak ajánljuk, akik a Hegyeshalom és környékén történtek felelevenítésével szeretnék nyomon követni a történéseket, ugyanis vidéken „a história mélyebb nyomokat barázdált a földekre és az arcokra egyaránt...”
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
A lokálpatrióta, lírai vénával megáldott szerző korhű képet kíván festeni a szörnyű időszakról, amely három különböző nézőpontból rajzolódik ki. A sokszor kegyetlen, embertelen parancsoknak engedelmeskedni köteles német tiszt, a halál markából magát az imádott feleség, Fanni kedves emlékképével vissza-visszarántó, ám a véget el nem kerülő Radnóti, és a szeretett férjet, apát hazaváró édesanya eleveníti fel a valamennyiük számára fájdalmas emlékeket.
Az író jól ismeri szűkebb hazáját, Hegyeshalom környékét. Adolf Eichmann utasítására a munkaképes zsidó férfiak részére külön lágert alakítottak ki itt Hegyeshalom mellett, az akkor üresen álló régi főhercegi majorból, amelyet a helyiek Vörös istállónak (ezt a korabeli térképeken még jelölték) neveztek. Az ide bezárt több száz sárga csillagos, karszalagos emberrel bombák végeztek. Az arctalan és névtelen halottak emlékét ma már a Vörös istálló helyén burjánzó erdő őrzi.
Részlet a kötetből:
A KATONA;
Már benne jártunk az őszben, amikor hadosztályomat, a Wiking divíziót, Varsó mellől Budapestre rendelték... A harcoló csapatok a főváros körül helyezkedtek el, és Malinovszkij hadseregét várva védelemre rendezkedtek be. Nekünk, a Waffen-SS katonáinak, szokatlan volt ez a védekező harc; még hittünk a végső győzelemben: a kiterített térképeken még akkor is a nagy síkságokat kerestük, ahol a tankjaink előretörhettek és sikert sikerre halmozva morzsolták fel az ellenséget.
... Negyvennégy őszére már minden fronton hátráltunk, hiába áltattuk magunkat, hogy ez taktikai manőver, ez csak a frontvonalak kiegyenesítését szolgálja, amely megelőzi az ellenségre mért végső csapást, a hátrálás egyre folytatódott. Szomorúan vettük tudomásul, hogy Budapest alatt is védelmi állásokat kellett kiépítenünk...
*
A KÖLTŐ;
Nyirkos, hideg nap volt, amikor kivégeztek bennünket; színtelen, iszapszagú délután. A füzes, mocsaras part némán hallgatta a szekerek nyikorgását, a vezényszavakat; a szitáló pára elnyelte a dörrenéseket, amelyek csak tompán hallatszottak a faluban.
Már sötétedett, amikor a keretlegények sebbel-lobbal betemették a téglalap alakú sírt, megtisztogatták a szerszámokat, majd a bakancsukról is lekaparták a sarat. Ők is átáztak a kivégzés alatt, a köpenyük egészen feketévé vált a nedvességtől, s amíg az út menti csárda felé ballagtak, azt a szép vénasszonyok nyarát emlegették, amikor Szerbiából elindultunk...
*
AZ ÉDESANYA;
Novembert írtunk, az utolsó háborús ősz kellős közepén jártunk. Éppen az erdőből jöttünk haza a rőzsével megrakott szekérrel, nagyanyád hajtotta a fogatot, amikor a templomnál lévő útkereszteződésben egy csendőr megállított bennünket. Ahogy megállt a szekér, a toronyóra akkor ütötte el a négy órát.
Először a toronyra pillantottam, amely körül hangosan károgva varjak keveregtek, de aztán én is arrafelé néztem, amerre a csendőr figyelt: akkor bukkant elő a téglakerítés mögül a munkaszolgálatos század, amelynek ugyanolyan sötét színe volt, mint a fölöttünk röpködő varjaknak.
Első látásra kimerült honvédoknak látszottak, de aztán észrevettem, hogy csak a kísérőknek van fegyverük. Ahogy közeledtek, különös körmenethez hasonlítottak; olyannak tűntek, mint a zarándokok, bár azokhoz nem illett a kísérő katonák fülsértő kiáltozása. Nagyanyád és én döbbenten ültünk a bakon, nem tudtuk levenni a szemünket az elgyötört arcokról, a görnyedt vállakról.
Volt, aki ránk pillantott, néhányan mondtak is valamit, de az elsuttogott szavak a csoszogó lábak közé hullottak, és nem jutottak el a lovas kocsiig. Valamennyien sárga csillagot viseltek, és sokan még fehér vagy sárga karszalagot is hordtak...
*
„A Vörös Istálló” című eme kiadványt a „vészkorszak” eseményeire emlékező olvasóinknak ajánljuk, akik a Hegyeshalom és környékén történtek felelevenítésével szeretnék nyomon követni a történéseket, ugyanis vidéken „a história mélyebb nyomokat barázdált a földekre és az arcokra egyaránt...”
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.