Mondák könyve
Komjáthy István
Nemzeti könyvtár 26. rész
Könyv
Magyar Közlöny kiadó, 2014
Magyar Közlöny kiadó, 2014
432 oldal, Kemény kötésű fűzött FR4 méret
ISBN 9786155269264
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 2 500 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 2 500 Ft
Leírás
A két világháború között gyanútlan parasztembereknél, falusi helyszíneken, padlásokon, régi könyvtárakban lelkes, furcsa alakok jelentek meg. Kutattak, kerestek. Nem terményt, állatot, pénzt – nemzeti értéket. A nemzeti múlt értékeit.
Jegyzetfüzetekkel, vagy kezdetleges hangfelvevő készülékekkel faggatták a falusi kocsmákban, tanyasi boltban időző embereket, meséljenek, énekeljenek, osszák meg velük nagyapáik, szépapáik emlékeit. Ezek az emberek nyilván csodálkoztak, hiszen a néphagyomány megőrzése számukra természetes valami, az élet része, a napi munka után a kikapcsolódás, a játék. Az emlékezés nagyapa, ükapa, szépapa történetére, mulattató, megható meséire. Mit kell ezeken gyűjteni? És főleg, miért éppen most?
Kodály és Bartók csak a két legismertebb gyűjtő, nyomukban százan és százan, elsősorban pedagógusok, költők kezdtek pánikszerű értékmentésbe. Mire ez a pánik? Talán az első világháború szörnyű pusztításai, amelyek tanulságait átlátva a szellem napszámosai úgy vélték, pusztulni fog a hagyomány, a népi kultúra is? Vagy megérezték az elsőnél még pusztítóbb, még embertelenebb második világháború közeledtét, és tudták-érezték, cselekedni kell?
Valószínű, hogy így van, nincs más magyarázat erre a hirtelen jött akaratra: megőrizni mindent, felkutatni az emlékeket, megörökíteni, begyűjteni, elraktározni, feldolgozni, aztán tovább adni az ifjúságnak, és egyáltalán mindenkinek, akit érdekel. Győrffy György, László Gyula, Berze Nagy János a magyar őstörténet nyomait kereste a mindennapokban, a hagyományokban, a mesékben és mondákban. És ebből vontak le az őstörténetre vonatkozó következtetéseket, tudományos modellt alkottak, nem vitatkoztak egymással látványosan. Nem ugrott egymásnak a finnugor-elmélet szakembere és a sumér rokonságot kutató, érezték, az utolsó órában, utolsó pillanatban vannak. Be kell gyűjteni mindent, és majd aztán levonni a tanulságokat.
A magyar mondakör pusztulását siratta Arany János, az 1948/49-es forradalom elvesztésével együtt. Számára ugyanúgy egy világ égett el, mint ahogy késői utódai érezték a világháborúk ölelésében. Arany úgy vélte, a magyar mondavilág elveszett, nem fellelhető, nem pótolható.
Mert még nem ismerte Komjáthy Istvánt.
Sok ember gyűjtése kell ahhoz, hogy mindez a hagyaték összeálljon egyetlen emberben, ő szoborrá gyúrja, átengedje magán az anyag-halmazt, és elképesztő szorgalommal egyesítse azt. Nem lehetett ez az ember ismert költő, író, vagy az irodalmi élet szervezésében égő ember. Csak olyas valaki, aki tudta: ez a feladata az életében, ez az egyetlen feladata, nincs sok ideje rá, de be kell végeznie. Ki adta neki ezt a feladatot? Honnan vette, hogy ezt csak ő tudja elvégezni? Nem érdekes.
Komjáthy István egész életét a főmű megalkotásának szentelte. Családja úgy emlékszik rá, szinte állandóan dolgozószobájában volt, napi tizenkét órát dolgozott, érezte-tudta: a sors nem sok időt szánt neki, mihamarabb végeznie kell. Iratkupacok, tanulmányerdők között ülve rakta össze ennek a félelmetes kirakójátéknak a darabkáit, amit magyar emlékezésnek hívunk, amely hiteles módon mutatja be a hun világot, Árpád népét, mindazt, amit Kézai Simon és mások utalásain át csak sejthetünk.
Gyermekeivel 1944-ben Csehszlovákiából jöttek át, mert rájuk akarták erőszakolni az ottani állampolgárságot, és ők magyarnak tartották magukat. A debreceni egyetemen a kiváló tudós, Karácsony Sándor oltotta belé a mesék-mondák szeretetét, és bízta meg a feladattal, rakja össze ezt a munkát.
A 28 éves fiatalember nagyon komolyan vette a megbízást, 35 éves koráig szinte csak a „MONDÁK KÖNYVE” megírásával foglalkozott. Nem is akart mást tenni, az ötvenes években járunk, amikor a hétköznapok borzalma elől egyetlen lehetőség van a menekülésre: a mesevilág. A mondaköltészet. A magyar múlt kutatása, és megörökítése az ifjúság számára. Az 1956 előtti kultúrpolitika annyira meglepődött ezen a számára ismeretlen szándékon, hogy hagyta dolgozni a tanárembert, sőt a mű első kiadása 1955-ben meg is jelenthetett. Csonkítatlan formában. Veszélytelennek tűntek ezek a mondák és mesék, és ráadásul erősítették a magyar öntudatot. De ez csak később lett probléma.
A szerző halála után, 1963-ban a család levelet kapott az akkori kultúrpolitika irányítóitól, hogy a mű megjelenik újra, de csonkított formában. A „nemzeti öntudatra károsan ható” részeket kivették belőle...
Az 1955-ös első kiadást nagy örömmel élte meg...
... Tervezte a királymondák összegyűjtését. A hortobágyi történetek megírását, kiadását. Előre jutott a Mátyás királyról szóló legendák feldolgozásában, a betyárvilág megéneklésében...de befejezni már nem tudta egyiket sem.
A „MONDÁK KÖNYVE” így is befejezett életmű. Klasszikus íróinkat megszégyenítő stílusban, gondolati gazdagsággal, kifinomult írói módszerekkel megírt összefoglaló munkája számtalan kiadást élt meg, szinte kötelező tanagyag lett az iskolákban, helyet vívott ki magának a családi könyvespolcokon. Kell ennél több?
... Nem feltűnni – szolgálni akart. Ha van túlvilági élet, és néha onnan le lehet jönni a földi környezetbe láthatatlanul, ismeretlenül – úgy Komjáthy István nyilván az ekeli óvoda kertjében, a gyerekzsivaj közepette érzi legjobban magát.
Értük dolgozott.
Tehát mindenkiért.
(Pozsgai Zsolt)
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
Jegyzetfüzetekkel, vagy kezdetleges hangfelvevő készülékekkel faggatták a falusi kocsmákban, tanyasi boltban időző embereket, meséljenek, énekeljenek, osszák meg velük nagyapáik, szépapáik emlékeit. Ezek az emberek nyilván csodálkoztak, hiszen a néphagyomány megőrzése számukra természetes valami, az élet része, a napi munka után a kikapcsolódás, a játék. Az emlékezés nagyapa, ükapa, szépapa történetére, mulattató, megható meséire. Mit kell ezeken gyűjteni? És főleg, miért éppen most?
Kodály és Bartók csak a két legismertebb gyűjtő, nyomukban százan és százan, elsősorban pedagógusok, költők kezdtek pánikszerű értékmentésbe. Mire ez a pánik? Talán az első világháború szörnyű pusztításai, amelyek tanulságait átlátva a szellem napszámosai úgy vélték, pusztulni fog a hagyomány, a népi kultúra is? Vagy megérezték az elsőnél még pusztítóbb, még embertelenebb második világháború közeledtét, és tudták-érezték, cselekedni kell?
Valószínű, hogy így van, nincs más magyarázat erre a hirtelen jött akaratra: megőrizni mindent, felkutatni az emlékeket, megörökíteni, begyűjteni, elraktározni, feldolgozni, aztán tovább adni az ifjúságnak, és egyáltalán mindenkinek, akit érdekel. Győrffy György, László Gyula, Berze Nagy János a magyar őstörténet nyomait kereste a mindennapokban, a hagyományokban, a mesékben és mondákban. És ebből vontak le az őstörténetre vonatkozó következtetéseket, tudományos modellt alkottak, nem vitatkoztak egymással látványosan. Nem ugrott egymásnak a finnugor-elmélet szakembere és a sumér rokonságot kutató, érezték, az utolsó órában, utolsó pillanatban vannak. Be kell gyűjteni mindent, és majd aztán levonni a tanulságokat.
A magyar mondakör pusztulását siratta Arany János, az 1948/49-es forradalom elvesztésével együtt. Számára ugyanúgy egy világ égett el, mint ahogy késői utódai érezték a világháborúk ölelésében. Arany úgy vélte, a magyar mondavilág elveszett, nem fellelhető, nem pótolható.
Mert még nem ismerte Komjáthy Istvánt.
Sok ember gyűjtése kell ahhoz, hogy mindez a hagyaték összeálljon egyetlen emberben, ő szoborrá gyúrja, átengedje magán az anyag-halmazt, és elképesztő szorgalommal egyesítse azt. Nem lehetett ez az ember ismert költő, író, vagy az irodalmi élet szervezésében égő ember. Csak olyas valaki, aki tudta: ez a feladata az életében, ez az egyetlen feladata, nincs sok ideje rá, de be kell végeznie. Ki adta neki ezt a feladatot? Honnan vette, hogy ezt csak ő tudja elvégezni? Nem érdekes.
Komjáthy István egész életét a főmű megalkotásának szentelte. Családja úgy emlékszik rá, szinte állandóan dolgozószobájában volt, napi tizenkét órát dolgozott, érezte-tudta: a sors nem sok időt szánt neki, mihamarabb végeznie kell. Iratkupacok, tanulmányerdők között ülve rakta össze ennek a félelmetes kirakójátéknak a darabkáit, amit magyar emlékezésnek hívunk, amely hiteles módon mutatja be a hun világot, Árpád népét, mindazt, amit Kézai Simon és mások utalásain át csak sejthetünk.
Gyermekeivel 1944-ben Csehszlovákiából jöttek át, mert rájuk akarták erőszakolni az ottani állampolgárságot, és ők magyarnak tartották magukat. A debreceni egyetemen a kiváló tudós, Karácsony Sándor oltotta belé a mesék-mondák szeretetét, és bízta meg a feladattal, rakja össze ezt a munkát.
A 28 éves fiatalember nagyon komolyan vette a megbízást, 35 éves koráig szinte csak a „MONDÁK KÖNYVE” megírásával foglalkozott. Nem is akart mást tenni, az ötvenes években járunk, amikor a hétköznapok borzalma elől egyetlen lehetőség van a menekülésre: a mesevilág. A mondaköltészet. A magyar múlt kutatása, és megörökítése az ifjúság számára. Az 1956 előtti kultúrpolitika annyira meglepődött ezen a számára ismeretlen szándékon, hogy hagyta dolgozni a tanárembert, sőt a mű első kiadása 1955-ben meg is jelenthetett. Csonkítatlan formában. Veszélytelennek tűntek ezek a mondák és mesék, és ráadásul erősítették a magyar öntudatot. De ez csak később lett probléma.
A szerző halála után, 1963-ban a család levelet kapott az akkori kultúrpolitika irányítóitól, hogy a mű megjelenik újra, de csonkított formában. A „nemzeti öntudatra károsan ható” részeket kivették belőle...
Az 1955-ös első kiadást nagy örömmel élte meg...
... Tervezte a királymondák összegyűjtését. A hortobágyi történetek megírását, kiadását. Előre jutott a Mátyás királyról szóló legendák feldolgozásában, a betyárvilág megéneklésében...de befejezni már nem tudta egyiket sem.
A „MONDÁK KÖNYVE” így is befejezett életmű. Klasszikus íróinkat megszégyenítő stílusban, gondolati gazdagsággal, kifinomult írói módszerekkel megírt összefoglaló munkája számtalan kiadást élt meg, szinte kötelező tanagyag lett az iskolákban, helyet vívott ki magának a családi könyvespolcokon. Kell ennél több?
... Nem feltűnni – szolgálni akart. Ha van túlvilági élet, és néha onnan le lehet jönni a földi környezetbe láthatatlanul, ismeretlenül – úgy Komjáthy István nyilván az ekeli óvoda kertjében, a gyerekzsivaj közepette érzi legjobban magát.
Értük dolgozott.
Tehát mindenkiért.
(Pozsgai Zsolt)
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.