Eksztázis — Futás és önmegvalósítás

„Azt hittem, hetvenévesen már majdnem mindent tudok a futásról és a tájfutásról. Tévedtem.
Erre már az első, alig száz aforizma olvasása után rá kellett jönnöm.”
(Monspart Sarolta világbajnok tájfutó Tornai Szabolcs „Eksztázis” könyvéről, a kötet előszavában)

Amikor esőben, szélben, vagy éppen hóban dideregve, talpig meleg göncökbe burkolózva sietünk a dolgunkra, és elsuhan mellettünk egy futó lenge öltözékben, önkéntelenül is kiül arcunkra a döbbenet és ajkunkra fagy a kérdés: miért?

• Hogy lehet az, hogy olyan játszi könnyedséggel viseli az időjárás viszontagságait, miközben egész lényéből sugárzik a teljesség és a harmónia?
• Mi az, ami télen-nyáron hajtja, ami ösztönzi, mije van, ami nekünk nincs?
• Amire mi is vágyunk, de képtelenek vagyunk megfogalmazni?

Futok, tehát vagyok, írja a szerző. Tornai Szabolcs mind a 450 aforizmája egyetlen őrületes tényre világít rá: a futás maga a létezés. Filozofikus, játékos, informatív, és mindenekelőtt lelkesítő szösszeneteiben annyi kultúr- és sporttörténeti érdekesség és oly sok különös elgondolkodtató igazság lapul, hogy az Olvasó a könyv végére jó eséllyel átértékeli az életét, és fejvesztve rohan futni.

„Futóknak és reménybeli futóknak kötelező”!

Az „Eksztázis” című eme kiadványt Monspart Sarolta (1944-2021) tájfutó világbajnok, a nemzet sportolója alábbi szavaival ajánljuk:

„... ne felejtse az Olvasó a szinte mindenki által ismert és gyakran használt sportos futóaforizmát Peterdi Páltól: „A láb mindig kéznél van!” Kérem ezért, tessék futni, gyalogolni, sportolni, háromnegyed órát az első 30 aforizma elolvasása után. Aztán jöhet a folytatás...!

Mert a futás nem minden, de nincs minden futás nélkül!”