A csókok éjszakája

A zenélő angyal és az Egy pesti leány története után újabb darabbal bővül a Molnár Ferenc életművét fölelevenítő sorozat.

„A csókok éjszakája” címmel huszonöt novellát és jelenetet gyűjtöttünk össze, a szerelem létélményének megannyi változatát. A színes történetek mindegyike bizonyság a XX. század sikerszerzőjének mély emberismeretére, elragadó stílusára és formaművészetére. A történetek, mint megannyi szerelemmozaik, a féltékenység, a reménytelen vágyakozás, az ifjúkor érzelmi ébredése, a csalódás, a magány, a férfiúi és női gyász, az érzelmi útkeresés és az izzó vágy őstípusait villantják föl.

Novelláról novellára haladva kijárjuk végül az érzelmek iskoláját, s ha oktatónk vagy a leckék elsőre kissé ódivatúaknak tűnnek is, a bizonyítványunk mégis időtálló.

Akár megértjük, akár kikacagjuk ugyanis e novellák loknis, cilinderes hőseit: a vágyhajhászó uraságot, a szerelmi életében társadalmilag is fölkapaszkodó banktisztviselőt, az elbocsátott szeretőt, a magát halálra álmodó zenészt, az egy fiókot mindig zárva tartó lánykát, vagy az elhagyott férjhez visszatérő és vissza nem térő feleségeket - minden történetben többé-kevésbé magunkra ismerhetünk, tanúságul arra, hogy az idők ugyan változnak, de a szerelem évszázadok múltán is ugyanaz marad.

„A Csókok Éjszakája” című eme kiadványt Krausz Vera 2008. februárjában írt alábbi szavaival ajánljuk:

... „Molnár e kötetben pontosan a női lélek rejtelmeinek, sokszínűségének rengeteg szimpátiával történő felvázolására törekszik (mint, ahogy azt teszi a legtöbb színdarabjában, kisregényében).

Történetei egyszerűek, mégis magával ragadó, habkönnyű stílusgyakorlatok, amelyekben fontos szerephez jut a párbeszéd, a nők és férfiak közötti eszmecsere. Némelyik novella színdarab részletként is funkcionál, egy-egy színpadi jelenetet rögzít.

Bár a novellák lezárása gyakran túlságosan moralizálóra sikerült, könnyed, kellemes élményt hagynak az olvasóban a kötet írásai, megidézik a múlt század magyar kupléinak egyszerre szentimentális, szomorkás, és mégis felemelő hangulatát, és napfényt csempésznek a hideg februári mindennapjainkba...”