Áldassék Árpád

Mesés, elbeszélő költemény Árpádról, a honszervezőről és eleinkről, örömére és okulására a jövendőnek...
Molnár János rajzaival.

(Részlet az Előhangból)

Fölséges fényesség tisztelettel kérünk,
Mutassad az utat, amíg hazaérünk.
Gyűjtsed egy hazába szittya népeinket,
Világ minden táján élő véreinket.

Őseinknek földjét ne tiporja ellen,
Utódink érezzék, mi az erény s jellem,
Magyar a magyarra, soha ne támadjon,
Szívünkbe szent békét a szeretet adjon.

Őrizzük a múltat s a jövőt is egyben,
Részesüljünk mindig az isteni kegyben
Fölséges Fényesség tisztelettel kérünk,
Mutassad az utat, amíg hazaérünk!

Fölkelt már a szép Nap, sugárzik az új fény,
Árpád-had gyülekszik az Isten tenyerén,
Megindulnak rögvest Atilla földjére,
Hun-magyari népünk ősdicsőségére.

Sólymok szállonganak, rügyek illatoznak,
Népünknek az égből hű oltalmat hoznak,
Örökkön-örökké vigyáz ránk az Isten,
Nála magasztosabb védelmezőnk nincsen.

Te pedig olvasóm, gondolj eme hadra,
Hunyjad le a szemed, kicsiny pillanatra.
Lelkeddel is nézzed Árpád történetét,
Lásd az igazságot, hallgassad a mesét!