Magyar Mécses — Száz szép-szándékú szonett

A „Magyar Mécses” szép kivitelű, igényes külsejű kiadvány, amely a fiatal gondolkodó-alkotó immáron tizedik munkája, négy történelmi verses-népzenés hangkazetta, egy gyermekverses kötet, három történelmi elbeszélő költeményt tartalmazó könyv és egy válogatott verseket összefoglaló mű után...

A „tizennégy soros gyönyörűségek” felelevenítik a legjobb, legkedvesebb költők, írók életét (Berzsenyi, Arany, Vörösmarty, Petőfi, Gárdonyi, Nyirő, Szabó Dezső, Móra, Móricz, Wass Albert), a történelmi alakokat (Hunor és Magyar, Atilla, Csaba, Árpád, Dózsa, IV.Béla, Mátyás király), a múlt néha szomorú, néha győzedelmes eseményeit (a muhi csata, a nándorfehérvári diadal, a mohácsi vész, az egri és a szigetvári ostrom, a budapesti forradalom), továbbá fiatalkori vidéki élményeket, elmélkedéseket az életről, hazáról, hűségről, a lélekről.

A könyvet egy költői szempontból rendkívül nehéz szonettkoszorú és mesterszonett zárja az anyanyelvről.

Szőke István Atilla elmondása szerint ez a száz szonett csak az egyik fele a már megírtaknak, a következő hónapokban megjelenik a folytatás, egy másik ugyancsak ennyi verset magában foglaló könyv. Ritka a mostani világban ez efféle „gondolat-összefoglalás”, manapság a fent említett mesterekkel, városnevekkel talán már csak utcanévként találkoznak az értékeket, a magyar múltat nem becsülők - sajnos egyre jobban bővülő - köre (lásd decemberi népszavazás).

A tiszta húrokat pengető, fiatal versíró összes eddigi munkáival, előadásaival, dalszövegeivel bizonyította, hogy érdemes belékapaszkodni a múltba, az anyanyelvbe, a magyar életösztönbe, hiszen mint mondotta, „a magyar mécses mindenkinek világít, még annak is, aki nem tölt belé olajat!”

Száz szép szándékú szonett az ősökről, A Kárpát-hazáról, hazaszeretetről, költőinkről, a nyárról, a borról, az emberségről, csatáinkról, mindarról, ami nekünk magyaroknak fontos.
B. Reszler Gábor rajzaival.

Szőke István Attila: Magyar Mécses

Sötét éjszakában nem látszik árnyék,
és nincs, ami fénnyel körbe szője azt,
mindenki néma, bús-gyászos a tájék
s a fekete égben nincs vágyott malaszt.

Kifogyott volna az aranyló festék,
az Istennek ecsete eltörött tán,
fáradt sötétbe öltöztek az esték,
távoli hang sikolt, mi lesz ezután?

Büntetés lenne ez? Jele az égnek,
hogy gondolkozz Világ, a jövődön el,
rossz sorsa van most az égi Igéknek,

a sötétség győzelmet ül és ünnepel.
Hát szelídülj lélek, mert mécses lehetsz,
ha őszinte szívvel írsz s hittel szeretsz!