Égi zene
Tolvaly Ferenc
Az Angster-orgonák titka
Európa kiadó, 2017
Leírás
Az Angster-orgonák titka... A „Zsolnay-kód” szerzője ezúttal Pécs másik nevezetes dinasztiájának, az orgonaépítő Angstereknek állít emléket. Angster József Európa egyik legkeresettebb szakemberévé lett - Mesterművész -, gyára a Monarchia egyik legjelentősebb üzemévé nőtte ki magát. Az ükapa naplót vezetett, ennek alapján írta meg Tolvaly Ferenc a maga naplóverzióját. Az emlékezőé az első földi hang. - A második földi hang regénybe foglalja Angster József történetét. Fantáziajáték. - A harmadik földi hang Bérczi Zsófiáé, a kései Angster-leszármazotté, aki színpadi műben eleveníti meg világhírű felmenőit. Három egymásba fonódó műfaj, három regiszter. És az égi zene, az égi hang... Pécs és Angster legbensőségesebben a székesegyház orgonájának megvalósításában találkozik. A gyár- és dinasztiaépítő ezekkel a szavakkal búcsúzik naplójában: „Orgona nélkül el sem tudom képzelni az életemet, mert hiszen az orgona szeretete végtelen. Ich bin stolz, dass ich Diener Gottes war!”
Tolvaly Ferenc író, filmrendező 1957-ben született Marosvásárhelyen. Családjával tizenhét évesen hagyta el Erdélyt. Németországban végezte tanulmányait a Friedrich Alexander Egyetemen, illetve a Müncheni Filmfőiskolán. Filmrendezőként, forgatókönyvíróként és producerként dolgozott, a rendszerváltozás után tért vissza Magyarországra. Szerepet vállalt a hazai reklám- és médiaiparban. Üzleti tevékenysége mellett folyamatosan ír.A „Zsolnay-kód” szerzője ezúttal Pécs másik nevezetes dinasztiájának, az orgonaépítő Angstereknek állít emléket.
Angster József, az ükapa (1834-1918) Európa legjobb műhelyeiben tanulta a szakmát. Mesterlevelét Párizsban szerezte a Notre-Dame orgonájának tekintélyes építőjénél. Hazatérve Pécsett telepedett le, műhelyt alapított, melyben nyolc évtized alatt körülbelül ezerháromszáz orgona és háromezer hatszáz harmónium készült: három orgonaépítő generáció munkája.
Rövid idő alatt Angster József Európa egyik legkeresettebb szakemberévé lett - Mesterművész -, gyára a Monarchia egyik legjelentősebb üzemévé nőtte ki magát.
Az ükapa naplót vezetett. Ennek alapján írta meg Tolvaly Ferenc a maga naplóverzióját.
- Az emlékezőé az első földi hang.
- A második földi hang regénybe foglalja Angster József történetét. Fantáziajáték.
- A harmadik földi hang Bérczi Zsófiáé, a kései Angster-leszármazotté, aki színpadi műben eleveníti meg világhírű felmenőit.
*
Három egymásba fonódó műfaj, három regiszter. És az égi zene, az égi hang...
Pécs és Angster legbensőségesebben a székesegyház orgonájának megvalósításában találkozik. A gyár és dinasztiaépítő ezekkel a szavakkal búcsúzik naplójában:
„Orgona nélkül el sem tudom képzelni az életemet, mert hiszen az orgona szeretete végtelen. Ich bin stolz, dass ich Diener Gottes war!”
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.