Mi az igazság Erdély esetében?

Szerző: Nyirő József

Mi az igazság Erdély esetében?

Ár: 3 200 Ft · Jelenleg nem kapható

Adatok

Kiadó
Kairosz
Megjelenés
2007
Kötés
Kemény kötésű fűzött
Oldalszám
339 oldal
ISBN
9789636621124
Tömeg
430 g

Leírás

A kötet címadó nemzetpolitikai tanulmánya a súlyos betegséggel küzdő író utolsó életszakaszában keletkezett, de csak 1953. október 16-án bekövetkezett halálát követően került nyilvánosságra.

NYIRŐ JÓZSEF az erdélyi sajátságok és a külön erdélyi út túlzott hangsúlyozásával szemben a Kárpát-medence egysége mellett érvel, vallja, hogy Erdély ezer esztendőn át Magyarország szerves része volt. Ez így volt jól, és ma is így kellene lennie.

Egyértelmű, hogy a székely író szívéhez az egységes Kárpát-medence és a történelmi Magyarország feltámasztásának gondolata áll a legközelebb, de más megoldást is elfogadna. Megoldásnak tekintené Erdély kettéosztását úgy, mint ahogyan az 1940-ben történt, de ugyanígy szívesen fogadná, ha a transzszilvanizmust valló írók két háború közötti álma megvalósulna. Létrejönne az Erdély földjén békében, szabadságban és egyenlőségben élő három nép országa, a független Erdély.

Nyirő hitt, vagy inkább hinni szeretett volna abban, hogy a nagyhatalmak képesek felülbírálni a saját tévedéseiket.

A „Mi az igazság Erdély esetében?” című ezen kiadványt a Nyirő József munkáit kedvelő, Erdély helyzetét és sorsát szívén viselő olvasóink figyelmébe ajánljuk.

További ajánlott Nyirő kiadványok:

Halhatatlan élet.
Arénába űzve.
Uz Bence.
Íme, az emberek!
Havasok könyve.
Székelyek.
A zöld csillag.
Az elszántak.
Isten igájában.
Jézusfaragó ember.
Kopjafák.
Madéfalvi veszedelem.
Néma küzdelem.
Hull immár a fenyőtoboz.
A sibói bölény.
A zöld csillag

Ezeket is ajánljuk