Bovaryné — Szenvedélyeink olyanok, mint a vulkánok: állandóan morajlanak, de csak időközönként törnek ki.

- Mit tehet a fiatal feleség, ha egy reggel arra ébred, hogy a házasságról, a szerelemről, az ideális társról éveken át gondosan színezgetett álmok és a valóság között nagyobb szakadék tátong, mint amit csendes beletörődéssel át tudna hidalni?

Flaubert regénye jóval több a mindennapok unalmából kalandokba menekülő asszony történeténél. Bovaryné élete egyszerre szól vágyakozásról, felnőtté válásról és felelősségvállalásról, valamint az ideális megoldás sorozatos figyelmen kívül hagyásáról.

- Vajon visszaszerezheti-e egy nő az irányítást az élete fölött a XIX. századi francia vidéken, vagy el kell fogadnia, hogy nem ő hozza a szabályokat?

Emma jobb híján az emlékeiben őrzött olvasmányélményei, a romantikus hősök és hősnők sorsába kapaszkodva próbálja meg kirángatni magát élete kátyújából.

Bovaryné én vagyok - mondta Gustave Flaubert. A lélektani regény nagymesterének emblematikus műve talán soha nem volt még annyira aktuális, mint napjainkban, amikor oly messzire került egymástól a valóság, és az, amit szeretnénk valóságnak hinni.

A „Bovaryné”, a világ számos nyelvére lefordított, megszámlálhatatlan filmes és színpadi adaptációt megélt történet készen áll arra, hogy meghódítsa a XXI. századot is.

A szerzőt a mű első közlésekor perbe fogták vallás- és erkölcsgyalázás vádjával, jóllehet a regény ötlete egy újságcikkből származott, és Vidéki erkölcsök alcímmel jelent meg.

Az író eredeti szándéka máig vitatott, eldönthetetlen, hogy megvetést vagy együttérzést várt-e a hősei iránt.

„Bovaryné a meg nem értett asszony, megfertőzte a »század betegsége«, sosem érzi jól magát ott, ahol él, elvágyódik a láthatáron túlra, örökös belső nyugtalanságában megcsalja becsületes és teljesen jelentéktelen férjét, élete mindinkább kisiklik...

Flaubert a francia irodalom leginkább kétsíkú lelke, regénye szatíra is a nyárspolgárság ellen.”