Templomkerti látomások

Eleven nyelvezet, irónia és mély önismeret jellemzi a szerző új (2014) kispróza-kötetét is: a délalföldi kisváros egykori református városrésze, a szereplők megfejtésre váró történetei, álmai, múltból fölbukkanó víziói elevenednek meg a kötet lapjain...

Jámborné Balog Tünde makói művész munkáját rangos kitüntetésekkel ismerték el. Többek közt megkapta Csongrád megye Alkotói Díját, Makó városért kitüntetést, Makó város díszpolgári címét, a Magyar Írószövetség Nívó-díját, Arany János-díjat. A legnagyobb elismerés számára a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetés.

A „Templomkerti Látomások” című eme kötetet a szerző saját grafikái teszik teljessé.

A látomásos-szürreális képi világ a verbális tartalommal harmóniában mesél egy töredékekből összeálló, titkos összefüggéseket sejtető univerzumról...

Különös ház volt, alacsony, földbe süppedő, ám szélesen elterpeszkedő, egyik szárnyával az Ér fölé boltozott Kishidat, másikkal a Nagyoskolát érintette. Öreg volt már akkor is, az ezerkilencszázas évek elején, az ótemplommal szembeni kereszteződésben hánykolódva, de el nem süllyedve a toronyból napjában többször alázúduló harangszó hullámzásában.

Homályos labirintusában élt János dédapám és Julianna dédanyám a gyorsan múló idővel. Előbb gyereksírás töltötte be a vaskos oszlopsor mögötti hosszú verandát, majd kamaszhangok mutáló nyerítése és csiklandós leánykacagás szűrődött ki a falak mögül, s amikor beköltöztek a Mandl kisasszonyok, pipacsszín arccal hallgathatták a szomszédos szobákban szerelmeskedő párokat, akik majd szétvetették maguk körül a házat, miközben nehézkesen, csikorogva fordult alattuk a láthatatlan, hatalmas kerék: a beköszöntő huszadik század.”