Az elmélyedés metafizikai értelmezése

Létezik a szellemi út során egy kikerülhetetlen, központi jelentőségű gyakorlat, ami nem más, mint a tudat önmagára történő rögzítési kísérlete, vagyis a metafizikai értelemben vett „ön-figyelem” gyakorlata.

E nélkül elmélyedésről lehetetlen beszélni, mert a tudat - a rögzítésének minden egyéb próbálkozása során - kifelé fordultságban marad.

Az itt tárgyalt „ön-figyelem” azért metafizikai, mert szinte semmi köze a személyiség pszichológiai, viselkedéstani vagy más, „bensőnek” mondott vizsgálataihoz, de a gondolkozási műveletekhez, illetve az úgynevezett „elmélkedés” és „szemlélődés” felfogásaihoz sem.

Jelen mű feladata e leglényegibb gyakorlat teljes körű megvilágítása, az elmélyedés jelentésének, jelentőségének, döntő mozzanatának mélyebb kontextusban történő megismerése, értelmezése, alkalmazása...

TARTALOM:

ELŐSZÓ - BEVEZETÉS

• Néhány szó a gondolkodásról;
• A csend és megbomlása;
• A tudat vertikális és horizontális mozgásai;
• A tudat támasztékai;
• A tudat rögzítési kísérletei;
• A metafizikai értelemben vett „ön-figyelem” meghatározása;
• Az elmélyedés eltérő felfogásai;
• Az elmélyedés gyakorlata;
• Az elmélyedéssel kapcsolatos ostobaságok;
• Az elmélyedés problémaköreiről;
• A „fentről lelopott” igazságok;
• Az ál-advaita, az okoskodó „elit” és a realitás;
• A szellemi út letisztulása;
• A szellemi utak első- és másodrendű tételeinek meghatározása;
• A hajlandóságok és az elmélyedés;
• Elmélyedés vagy tevékenység;

UTÓSZÓ