Fájó Trianon

Trianon! - Egy francia falucska és kastély neve. Száz éve (1920) ismertük meg ezt a szót. Nekünk száz éve jelent valami egészen mást...!

Ennek a könyvnek lehetne ​az is a címe, hogy Trianon képekben. Ugyanis a kötet olyasmit is elénk tár, amit eddig kevésbé láthattunk: Trianon, az irredentizmus, a revízió vizuális emlékeit.

Az irredentizmus nagy emlékművei, a szobrok, a félárbócra eresztett országzászlók mellett ebben a könyvben helyet kaptak a mindennapok tárgyai is: „Nem, nem soha!” feliratú ceruzák és hamvvedrek, porcelánszobrocskák, Trianon rajzszeg és Trianon injekciós tű, irredenta jelvények és jelvényárusok, bélyegek és bélyegzők, emlékérmek, zászlók, konyhai falvédők és képeslapok, irredenta frizura...

- Érdekes mindez? Nagyon!

És szánnivaló is. A lapokon egy korszak hétköznapjai elevenednek meg, olykor giccsesen, máskor égető fájdalomként, valódi, szívbemarkoló művészet formájában. Tehát mindenképpen borzasztóan fájdalmas is. Akár így, akár úgy, egy korszak hétköznapjai elevenednek itt meg. A történelmünk...

A könyvben a képek, a szövegek egyformán fontosak: a magyar irodalom legjobbjai szólalnak meg az oldalain. Rövidebb publicisztikák, versek, riport- és novellarészletek Trianonról, a revízióról, a veszteségről és a felelősségről, az igazságtalanságról és az öngyilkos ostobaságról.

Ezek Ady, Babits, Bibó, Füst Milán, Gárdonyi, József Attila, Illyés, Juhász Gyula, Karinthy, Kosztolányi, Krúdy, Márai, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Németh László, Szerb Antal vagy Weöres Sándor... kétségbeesett, hitetlenkedő sorai és dühös, vádló, önmarcangoló mondatai.

Soraik azonban nem mindig letörten, kétségbeesetten, de legalább annyiszor dühösen, számonkérően, vádlón, leginkább önnön restségünket, kishitűségünket, közönyünket ostorozva, keresve az okokat, előrevetítve a jövőt hangzanak el...

A kronológia az, ami ezt a kis könyvet nemcsak érdekessé, de praktikussá is teszi.

Az időrend, a többé-kevésbé rövid és szenvtelen sorok egymásutánja érdekes összefüggéseket világít meg.

A Trianon-kronológia 1918-ban kezdődik. És hogy meddig tart? Hogy hol ér véget?

Azt Ma Még Senki Sem Tudja...!

„Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról, arról, hogy akinek levágták a kezét és lábát, sokáig érzi majd sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár és ezt: Erdély és ezt: Kárpátok - meg fogod tudni, mire gondoltam.”
(Karinthy Frigyes)

„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja!?”
(Babits Mihály)