Susogó fenyő — Karácsonyi elbeszélések

TAMÁSI ÁRON (Farkaslaka, /Erdély/ 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből az első kötete összeállt. 1926-ban hazatelepült Kolozsvárra, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle...

Tamási Áron az önálló erdélyi magyar irodalom megteremtését rendkívül fontosnak tartotta, és munkásságával jelentős mértékben hozzá is járult ehhez a célhoz. Úgy érezte, hogy nemcsak neki, de minden értelmiséginek, akinek idevaló földből gyúrta Isten a szívét, ezt a nemes célt kell elsődleges küldetésének tekintenie.

Egy helyen Erdélyt egy hatalmas, szomorú fenyőhöz hasonlította, amely csodát cselekszik a viharban. Azt vallotta, hogy a földet, amelyből ez a fa, és amelyből a székely ember sarjadt, neki, és vele együtt a többi elhivatott irodalmárnak kell fénnyel behinteni, és kedvvel, kultúrával, sok vágy beteljesítésével, mint egy karácsonyfát feldíszíteni.

A „Susogó Fenyő” című eme kötetben is úgy sorakoznak a szebbnél szebb Tamási-novellák, akár karácsonyfán a díszek. A füzért a havasok zordon tele és a téli ünnepek tematikája jelentik, az elbeszélések pedig, mint megannyi míves dísz és fénylő gyertya hirdetik a Haza, az Élet és végső soron az Ünnep szentségét.