Becsület és kötelesség - a két kötet együtt ANTIKVÁR
Gróf Edelsheim Gyulai Ilona
1918-1944 és 1945-1998 özvegy Horthy Istvánné emlékiratai
Antikvár könyv
Európa kiadó, 2001
Európa kiadó, 2001
1232 oldal, Puha kötésű ragasztott B5 méret
Státusz: Készleten
Szállítás: 1 munkanap
Átvétel: Azonnal
Szállítás: 1 munkanap
Átvétel: Azonnal
Bolti ár: 21 990 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 21 990 Ft
Leírás
A KÖTET ANTIKVÁR (HASZNÁLT) PÉLDÁNY! ALÁHÚZÁSOK ÉS FIRKÁK ELŐFORDULHATNAK BENNE! AZ ESZTÉTIKAI ÁLLAPOTÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK, ENNEK TUDATÁBAN RENDELJE MEG! KÖSZÖNJÜK!
MIND A KETTŐ KÖTET A SZERZŐ ÁLTAL DEDIKÁLT PÉLDÁNY!
Az emlékezések első kötetében talán az egyik leghitelesebb tanú, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye szólal meg a XX. századi magyar történelem egyik döntő szakaszának eseményeiről.
Fontos adalék a történtek hiteles tisztázásában, a valós viszonyok megismerésében, az eddigi ismereteink átértékelésében.
Horthy István kormányzóhelyettes özvegye ötvennégy év krónikáját örökíti meg emlékiratai második kötetében. 1944. október 18-án valahol Bajorországban, Gestapo-fogságban kezdődik a történet, és 1998-ban végződik.
*
1918. január 14-én született Budapesten, ifj. Edelsheim - Gyulai Lipót és Pejacsevich Gabriella lányaként. Gyermekkorát és fiatalkora java részét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Egy éves volt, amikor édesanyja elhagyta a családot egy titkolt szerelem miatt.
Edelsheim - Gyulai Ilona 3 nővérével (Éva, Maritta, Alexia) a család Dísz téri palotájában élte leányéveit. Burokban nevelkedett, iskolába soha nem járt, így más társadalmi helyzetű gyerekekkel gyakorlatilag nem érintkezett, miként a felnőttekkel is csak a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciójából került kapcsolatba.
Semmiféle szisztematikus tudással vagy műveltséggel nem rendelkezett. Szakmája nem volt, a tisztességes munka szabályait nem ismerte. A gyerekkor, ifjúság miliője idilli volt: hatalmas családi kastély Nyitra közelében, minden településtől távol, négy nevelőnő, egy angol, egy francia, egy német és egy magyar gondoskodott a négy lánytestvér (közülük az egyik nem vér szerinti) tanításáról. Budapest 160 kilométerre volt, s bár Csehszlovákiában éltek, évente többször is úgy jártak Budapestre, saját várbeli házukba, mint saját fővárosukba.
Az önfeledt élet akkor változott meg gyökeresen, amikor egy jótékonysági rendezvényen - mesébe illően - megismerkedett Horthy Istvánnal.
22 évesen, 1940. április 27-én, egy verőfényes tavaszi szombaton, a Szilágyi Dezső téri református templomban fogadtak örök hűséget egymásnak a kormányzó – Horthy Miklós – fiával.
Közéleti szereplővé vált, írtak róla az újságok, zászlóanyaságot kellett vállalnia, beszédet mondania, avatnia. E protokollfeladatokon kívül az ápolás terén is komolyan vette a küldetését. A front mögé is kiutazott, s asszisztált, illetve kisebb műtéteket maga is elvégzett.
A házasságot követően kilenc hónappal később megszülte gyermeküket, ifj. Horthy Istvánt.
Kétévi házasság után - 1942. augusztus 20-án - férje repülőszerencsétlenség áldozata lett. 24 évesen, özvegyként is a Horthy családban maradt, s a nyilas hatalomátvételig folytatta a még 1942 elején vállalt ápolónői munkáját, nemcsak alkalmi jótékonykodásként, hanem műtétekben is közreműködő, kiképzett vöröskeresztes nővérként.
Vállalt feladatát tovább vitte, olyannyira, hogy Török Sándoron keresztül a zsidó menekítésekben is szerepe volt.
Kiderült, hogy kiváló műtősnő lehetett volna, ha nem szentelte volna minden idejét az összecsukló magyar állam reprezentációjára.
1944. szeptember-októberében súlyos teendők hárultak rá. Azon - jószerével egy kézen megszámolható - kiválasztottak közé tartozott a budai Várban, akikben a kormányzó feltétlenül megbízott, ezért fontos feladatot kapott a kiugrási kísérlet előkészítésében. Közreműködött a szeptember végén Moszkvába küldött fegyverszüneti delegációval való titkos rádiókapcsolat fenntartásában, a rejtjelezett szövegek megfejtésében. A roppant kockázat ellenére férfiakat, katonákat is megszégyenítő módon mindig bátran és higgadtan viselkedett, őrá bármikor számítani lehetett. A kormányzó menye a szűk csoport egyik legszilárdabb tagjának bizonyult.
1944-ben, 26 éves korában Horthyékkal együtt hurcolták a németek Ausztriába, de osztozott férje szüleinek sorsában a háború után is.
A sikertelen 1944. októberi kiugrási kísérlet után azonban az ország és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. A fájdalmas kudarcot október 15-én és a következő napokban együtt élte át a kormányzói párral, és fiával együtt velük tartott a német fogságba, majd az emigrációba. Hazáját a Gestapo kivételezett foglyaként kellett elhagynia.
Magyarországról védőőrizetnek álcázott akció keretében a németek hurcolták el őket, a bajorországi Weilheim mellett, Waldbichlbe. A hontalanság hosszú évtizedei alatt ő volt a család gondviselője, mentője. Szeretett apósát és még jobban szeretett anyósát hűségesen követi és szolgálja a száműzetésben.
Az idegen világban kicsúszik lába alól a talaj.
Ismét férjhez megy, házassága boldogtalan. Férje alkohollal, ő depresszióval küszködik.
Emlékeit ebben a regényben írja meg részletekbe menően.
Az 1. memoár három jól elkülönülő részre oszlik.
• Az első az 1942-ig tartó időszak, amit jórészt emlékezetből idéz fel.
• A második az 1944. március 19-i német bevonulásig tartó szakasz, ahol már saját egykorú naplója alapján írja meg emlékeit, de ezek, ha kapcsolatba kerülnek is az ország politikai vezetőivel, akkor is döntően magánéletiek.
• S végül a harmadik szakasz szól életének arról az időszakáról, amikor valóban közvetlen közelről figyelhette a kormányzó és környezete politikai tevékenységét, sőt ő maga is némileg részesévé vált az itt folyó munkálatoknak.
*
A „BECSÜLET ÉS KÖTELESSÉG” című eme kiadványt özvegy Horthy Istvánné emlékiratai iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk. A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
MIND A KETTŐ KÖTET A SZERZŐ ÁLTAL DEDIKÁLT PÉLDÁNY!
Az emlékezések első kötetében talán az egyik leghitelesebb tanú, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye szólal meg a XX. századi magyar történelem egyik döntő szakaszának eseményeiről.
Fontos adalék a történtek hiteles tisztázásában, a valós viszonyok megismerésében, az eddigi ismereteink átértékelésében.
Horthy István kormányzóhelyettes özvegye ötvennégy év krónikáját örökíti meg emlékiratai második kötetében. 1944. október 18-án valahol Bajorországban, Gestapo-fogságban kezdődik a történet, és 1998-ban végződik.
*
1918. január 14-én született Budapesten, ifj. Edelsheim - Gyulai Lipót és Pejacsevich Gabriella lányaként. Gyermekkorát és fiatalkora java részét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Egy éves volt, amikor édesanyja elhagyta a családot egy titkolt szerelem miatt.
Edelsheim - Gyulai Ilona 3 nővérével (Éva, Maritta, Alexia) a család Dísz téri palotájában élte leányéveit. Burokban nevelkedett, iskolába soha nem járt, így más társadalmi helyzetű gyerekekkel gyakorlatilag nem érintkezett, miként a felnőttekkel is csak a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciójából került kapcsolatba.
Semmiféle szisztematikus tudással vagy műveltséggel nem rendelkezett. Szakmája nem volt, a tisztességes munka szabályait nem ismerte. A gyerekkor, ifjúság miliője idilli volt: hatalmas családi kastély Nyitra közelében, minden településtől távol, négy nevelőnő, egy angol, egy francia, egy német és egy magyar gondoskodott a négy lánytestvér (közülük az egyik nem vér szerinti) tanításáról. Budapest 160 kilométerre volt, s bár Csehszlovákiában éltek, évente többször is úgy jártak Budapestre, saját várbeli házukba, mint saját fővárosukba.
Az önfeledt élet akkor változott meg gyökeresen, amikor egy jótékonysági rendezvényen - mesébe illően - megismerkedett Horthy Istvánnal.
22 évesen, 1940. április 27-én, egy verőfényes tavaszi szombaton, a Szilágyi Dezső téri református templomban fogadtak örök hűséget egymásnak a kormányzó – Horthy Miklós – fiával.
Közéleti szereplővé vált, írtak róla az újságok, zászlóanyaságot kellett vállalnia, beszédet mondania, avatnia. E protokollfeladatokon kívül az ápolás terén is komolyan vette a küldetését. A front mögé is kiutazott, s asszisztált, illetve kisebb műtéteket maga is elvégzett.
A házasságot követően kilenc hónappal később megszülte gyermeküket, ifj. Horthy Istvánt.
Kétévi házasság után - 1942. augusztus 20-án - férje repülőszerencsétlenség áldozata lett. 24 évesen, özvegyként is a Horthy családban maradt, s a nyilas hatalomátvételig folytatta a még 1942 elején vállalt ápolónői munkáját, nemcsak alkalmi jótékonykodásként, hanem műtétekben is közreműködő, kiképzett vöröskeresztes nővérként.
Vállalt feladatát tovább vitte, olyannyira, hogy Török Sándoron keresztül a zsidó menekítésekben is szerepe volt.
Kiderült, hogy kiváló műtősnő lehetett volna, ha nem szentelte volna minden idejét az összecsukló magyar állam reprezentációjára.
1944. szeptember-októberében súlyos teendők hárultak rá. Azon - jószerével egy kézen megszámolható - kiválasztottak közé tartozott a budai Várban, akikben a kormányzó feltétlenül megbízott, ezért fontos feladatot kapott a kiugrási kísérlet előkészítésében. Közreműködött a szeptember végén Moszkvába küldött fegyverszüneti delegációval való titkos rádiókapcsolat fenntartásában, a rejtjelezett szövegek megfejtésében. A roppant kockázat ellenére férfiakat, katonákat is megszégyenítő módon mindig bátran és higgadtan viselkedett, őrá bármikor számítani lehetett. A kormányzó menye a szűk csoport egyik legszilárdabb tagjának bizonyult.
1944-ben, 26 éves korában Horthyékkal együtt hurcolták a németek Ausztriába, de osztozott férje szüleinek sorsában a háború után is.
A sikertelen 1944. októberi kiugrási kísérlet után azonban az ország és a Horthy család sorsa is megpecsételődött. A fájdalmas kudarcot október 15-én és a következő napokban együtt élte át a kormányzói párral, és fiával együtt velük tartott a német fogságba, majd az emigrációba. Hazáját a Gestapo kivételezett foglyaként kellett elhagynia.
Magyarországról védőőrizetnek álcázott akció keretében a németek hurcolták el őket, a bajorországi Weilheim mellett, Waldbichlbe. A hontalanság hosszú évtizedei alatt ő volt a család gondviselője, mentője. Szeretett apósát és még jobban szeretett anyósát hűségesen követi és szolgálja a száműzetésben.
Az idegen világban kicsúszik lába alól a talaj.
Ismét férjhez megy, házassága boldogtalan. Férje alkohollal, ő depresszióval küszködik.
Emlékeit ebben a regényben írja meg részletekbe menően.
Az 1. memoár három jól elkülönülő részre oszlik.
• Az első az 1942-ig tartó időszak, amit jórészt emlékezetből idéz fel.
• A második az 1944. március 19-i német bevonulásig tartó szakasz, ahol már saját egykorú naplója alapján írja meg emlékeit, de ezek, ha kapcsolatba kerülnek is az ország politikai vezetőivel, akkor is döntően magánéletiek.
• S végül a harmadik szakasz szól életének arról az időszakáról, amikor valóban közvetlen közelről figyelhette a kormányzó és környezete politikai tevékenységét, sőt ő maga is némileg részesévé vált az itt folyó munkálatoknak.
*
A „BECSÜLET ÉS KÖTELESSÉG” című eme kiadványt özvegy Horthy Istvánné emlékiratai iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk. A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.