Legyen úgy, mint régen volt

Erdély kincseket rejt. Féltőn takargatja, óvja az önmagát pusztító világ elől.

Ha ott jársz, nyitott szívvel önti eléd titkait. A székely ember adni szeret, s nem nézi mit kap cserébe. Adja mindenét, őszintén, becsülettel. Zavarba ejt egyenes gondolkodásával, beszédével.

Szeretni akar tekintetével, kalácsával, hajnali pálinkájával. Tiszteletet követel magának, egyenes gerinccel áll a világban, mint a fenyők a Hargitán – „ahol a kemény kövek, élő szívként fájnak”.

Hihetetlen találkozás volt, 2002. Szilveszter éjszakáján a Duna Televízióban. A Kormorán hangversenyére várt és a képernyőkön feltűnt egy zenekar Székelyföldről. Hullott a hó, de a muzsika, a metsző hideg ellenére mosolyt, jókedvet varázsolt az emberek arcára. Akkor ismerkedtem meg a TransylManiával.

Nem tudhattam kik ők, miért kezdték játszani a Kormorán dalokat. Nem tudhattam, hogy életre szóló élmények következnek majd, életre szóló barátság veszi kezdetét: ott, abban a pillanatban.

Következett egy erdélyi közös hangversenykörút, s az együtt töltött idő meggyőzött mindannyiunkat, a végeken hős, székely katonái vannak a magyar kultúrának. A TransylMania nehéz utat választott. Talán a legnehezebbet. A nemzetközi zenei nyelv a rock elemeit párosítja a magyar népzenével, a magyar költészettel.

E zenealbum bizonyítja, sikerült. Különleges érzékenységgel és zenei tehetséggel alakítottak ki egy csak rájuk jellemző zenei stílust, nyelvezetet. A dalokat hallgatva magam előtt látom a hegyeket, a kicsiny falvakat, érzem a tiszta, erdélyi levegőt, Isten ujjának érintését. Hallom az égig érő fenyők rejtélyes szóváltásait, elképzelem a kacagó székely lányokat és a csalafinta férfiak minden furfangját.

A TransylMania muzsikája: a lélek csókja.
/Koltay Gergely - KORMORÁN/

További albumok:
Mert tudnom kell.
El ne add az ősi házat.