Az elszántak
Szerző: Nyirő József

Ár: 2 000 Ft · Jelenleg nem kapható
Adatok
- Kiadó
- Lazi
- Megjelenés
- 2006
- ISBN
- 9789637138935
- Tömeg
- 320 g
Leírás
Nyirő József (Székelyzsombor, /ma Románia/ 1889. július 28. – Madrid, 1953. október 16.), erdélyi magyar író, kilépett katolikus pap, politikus, újságíró. 1944–45-ben a nyilaspuccs után a nyilas csonkaparlament (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége) tagja volt, ő volt Sopronban a Szálasi-kormány utolsó sajtótermékének, az Eleven Újságnak a főszerkesztője, és a Nagynémet Birodalomba is követte a kormányt.
Művei elsősorban erdélyi témákkal foglalkoznak, kiadásukat a román és magyar kommunista rendszerek betiltották. Nyirő Józsefet, akárcsak Wass Albertet, a román kultúrpolitika több évtizede háborús bűnösnek, antiszemitának bélyegzi...
Ellentmondásos időkben, 1943-ban jelent meg először NYIRŐ JÓZSEF „Az elszántak” című novelláskötete.
Az újságíró, publicista szerző kitörő örömmel ünnepli Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérését, a művész, a szépíró viszont mind nagyobb aggodalommal figyeli a háború veszedelmét.
Ebben az ugyancsak sajátos helyzetben a novellái két érzelmi véglet között hullámzanak, egymás után kerül ki tolla alól a drámai sűrítettségű, balladai tónusú elbeszélés, meg a nem felhőtlenül derűs, inkább könnyes-mosolyos, góbéskodó novella.
Nyirő alaptézise, elbeszéléseinek kiindulóhelyzete ezúttal is az, hogy az Isten által oly jónak, nemesnek teremtett székelységet a kemény, kérlelhetetlen történelem folytonos megpróbáltatásoknak teszi ki, egy-egy hősének olyan sorscsapásokat kell elszenvednie, amennyit szerencsésebb nemzetek generációk alatt sem élnek át.
Egy helyütt azt írja Nyirő: Az emberek dolgoztak, küzdöttek, szerettek, sírtak, éheztek, fáztak, káromkodtak, imádkoztak vagy tömlöcbe mentek a változatlan élet szeszélye szerint. Mindennap elestek, mindennap feltámadtak...
Hősei e világon támadnak föl, lelkük tisztaságával, megigazulásával...
„Nyirő József (Székelyzsombor, /ma Románia/ 1889. július 28. – Madrid, 1953. október 16.), erdélyi magyar író, kilépett katolikus pap, politikus, újságíró. 1944–45-ben a nyilaspuccs után a nyilas csonkaparlament (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége) tagja volt, ő volt Sopronban a Szálasi-kormány utolsó sajtótermékének, az Eleven Újságnak a főszerkesztője, és a Nagynémet Birodalomba is követte a kormányt.
Művei elsősorban erdélyi témákkal foglalkoznak, kiadásukat a román és magyar kommunista rendszerek betiltották. Nyirő Józsefet, akárcsak Wass Albertet, a román kultúrpolitika több évtizede háborús bűnösnek, antiszemitának bélyegzi...
Ellentmondásos időkben, 1943-ban jelent meg először NYIRŐ JÓZSEF „Az elszántak” című novelláskötete.
Az újságíró, publicista szerző kitörő örömmel ünnepli Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérését, a művész, a szépíró viszont mind nagyobb aggodalommal figyeli a háború veszedelmét.
Ebben az ugyancsak sajátos helyzetben a novellái két érzelmi véglet között hullámzanak, egymás után kerül ki tolla alól a drámai sűrítettségű, balladai tónusú elbeszélés, meg a nem felhőtlenül derűs, inkább könnyes-mosolyos, góbéskodó novella.
Nyirő alaptézise, elbeszéléseinek kiindulóhelyzete ezúttal is az, hogy az Isten által oly jónak, nemesnek teremtett székelységet a kemény, kérlelhetetlen történelem folytonos megpróbáltatásoknak teszi ki, egy-egy hősének olyan sorscsapásokat kell elszenvednie, amennyit szerencsésebb nemzetek generációk alatt sem élnek át.
Egy helyütt azt írja Nyirő: Az emberek dolgoztak, küzdöttek, szerettek, sírtak, éheztek, fáztak, káromkodtak, imádkoztak vagy tömlöcbe mentek a változatlan élet szeszélye szerint. Mindennap elestek, mindennap feltámadtak...
Hősei e világon támadnak föl, lelkük tisztaságával, megigazulásával...
„Az Elszántak” című eme kiadványt a székelység megpróbáltatásai, a szerencsésebb nemzetekhez képesti szinte állandó sorscsapásai, a folyamatos küzdelemben a lelkük megigazulásai iránt érdeklődő, ennek felejthetetlen stílusú írói megjelenítését tartalmazó kötetét érdeklődéssel forgatni akaró olvasóinknak ajánljuk.
„Az egykori hősökből elszántak lettek” - állapítja meg az egyik korabeli kritikus. De mire?, - merülhet fel jogosan a kérdés. A mindenkori túlélésre - üzenik a kötet darabjai.
- És hát ki is érthetne ehhez jobban, mint a székelyek?
További ajánlott Nyirő könyvek:
Halhatatlan élet.
Mi az igazság Erdély esetében?
Arénába űzve.
Uz Bence.
Íme, az emberek!
Székelyek.
A zöld csillag.
Isten igájában.
Jézusfaragó ember.
Kopjafák.
Madéfalvi veszedelem.
Néma küzdelem.
Hull immár a fenyőtoboz.
A sibói bölény.
Az én népem
Havasok könyve
Ezeket is ajánljuk
- Az én népem — Nyirő József · 2 464 Ft
- Havasok könyve — Nyirő József · 2 376 Ft
- Kézikönyv mérgező emberekhez — Jackson MacKenzie · 8 990 Ft
- Az Anunnakik titkos története — Michael Tellinger · 10 990 Ft
- Összeesküvések a magyarság ellen — Körösztös György · 6 990 Ft
- Énok összes könyve — Arany László · 8 990 Ft
- Ébredés az Ötödik dimenzióban — Maureen J. St. Germain · 4 999 Ft
- A lélekvándorlás csodái — Brian L. Weiss · 5 990 Ft
- A rák nem betegség - TELJES KIADÁS — Andreas Moritz · 6 990 Ft
- A csodálatos agyfiatalító program - II. kiadás - 30 nap alatt minden korosztálynak — Canyon Ranch Dr. Richard Carmona MD.MPH.FACS. · 4 990 Ft
- A Tayos-barlangok rejtélyei — Alex Chionetti · 5 500 Ft
- Az empata kézikönyve — Rev. Stephanie Red Feather, Ph.D. · 4 999 Ft