És mégis élünk I-II.

Vitéz SOMOGYVÁRY GYULA, írói nevén Gyula diák (Füles, 1895. április 21. – a kistarcsai internálásból szállítás közben Budapest mellett, 1953. február 12.) író, újságíró, országgyűlési képviselő. Fiatalon megmutatkozott az irodalomhoz való vonzódása, 13 évesen jelent meg az első írása nyomtatásban egy vidéki lapban. Az I. világháború alatt 3 évet szolgált az orosz, a román és olasz fronton.

Erről a kötetéről bízvást elmondhatjuk, hogy írója legemlékezetesebb munkája. Nyugat - Magyarország hőseinek — „A hitvallóknak hálával, a vértanúknak kegyelettel” — ajánlotta ezt a művét, aki később maga is mártírhalált halt azért, hogy vele mondhassuk ma is: „És mégis élünk!”

Regénye szinte teljes egészében a történelmi tényeken alapul. Sorsfordító idők emlékét idézi fel benne. A reménytelenség esztendeiben, 1920-21-ben járunk. A magyar társadalom az összeomlás és az ország elvesztésének kábulatában él. A győztesek Ausztriának ítélték Nyugat - Magyarországot Sopronnal és környékével együtt. Az író nem az árulókat, nem a bűnbakokat keresi, a nemzet élni akarását, az összefogás megtartó erejét hirdeti.

A Selmecbányáról menekült főiskolásoknak szívügyükké vált Sopron sorsa. Thurner Mihály polgármester fogadta be a hontalanokat a város falai közé, s ők elhatározták, hogy második otthonukat ha kell, fegyverrel is megvédik.

Vállvetve harcol a Lajta mentén kecskeméti gazdalegény, magyaróvári gazdász, pesti műegyetemista, veterán frontkatona és volt különítményes egyaránt...

Hősies küzdelmük a híres, kikényszerített népszavazásig vezetett, ahol Sopron a leghűségesebb magyar városnak bizonyult.

Az És mégis élünk lélekemelő története az igaz hazafiság regénye.

Az „És mégis élünk I-II.” című ezen kiadványt a szinte teljesen történelmi tényeken alapuló, egy testvérpár romantikus szerelmi történetében hazánk egyik legtragikusabb - és egyben legfelemelőbb - korszakát, az 1920 - 21-es éveket felidéző olvasóinknak ajánljuk, akik ebből a kötetből nyomon kívánják követni, amikor Trianon döntéshozó urai Nyugat-Magyarországot is el akarták csatolni - a háborúban ugyancsak vesztes - Ausztriához, de akadt egy maroknyi népesség, amely fellázadt az igazságtalan döntés ellen, és egyetemisták, gazdalegények veterán frontkatonák, volt különítményesek, magyarok, németek, horvátok harcoltak az országrész megmaradásáért.

Somogyváry Gyulától ajánlott még:

Virágzik a mandula...
Ne sárgulj, fűzfa!
Bálint úr rózsái.
És Mihály harcolt.
A fejedelem stafétája.
A dal, amelyet nem daloltak végig.
Vasfejű a vásárban.
A Rajna ködbe vész.
A Tűzoszlop.
Katonacsillag megfordul.
A hadtest hű marad.
Gyula diák.
A pirossapkás kislány.
A város meg a sárkány.
Vihar a levelet...