Tükör által világosan
Pál Ferenc
Isten arcvonásai az önismeret fényében
Kairosz kiadó, 2009
Leírás
Sokak álma válik azzal valóra, hogy PÁL FERENC katolikus pap előadásai végre nemcsak hallhatók, de olvashatók is. A sorozat eme első kötetében a kezdeti életszakaszok jelentőségét mutatja be a bizalom és a tágabb értelemben vett hit kialakulása folyamatában. Rávilágít, hogy az ebben az időszakban szerzett sebzettségeink milyen hatással lehetnek a felnőtt életünkre, és ezek hogyan befolyásolják a gondolkodásunkat, önmagunkhoz és embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkat, illetve mindennek mélyén a viszonyulásunkat a transzcendenciához. Pál Ferenc atya előadásait ebből a kötetből megismerni akaróknak ajánlott, akik olvasni is szeretnék a kezdeti életszakaszok jelentőségét, a folyamatban, az ebben az időszakban szerzett sebzettségeink hatását a felnőtt életünkre, hogy mindezek hogyan befolyásolják a gondolkodásunkat, önmagunkhoz és embertársainkhoz fűződő viszonyunkat, és Istenhez való viszonyulásunkat is.
Pál Ferenc szerző (Budapest, 1966. június 29. -) katolikus pap, 2011. augusztus 1-jétől az angyalföldi Szent Mihály-plébánia helyettes plébánosa (2002–2011 között az óbudai Kövi Szűz Mária plébánia lelkipásztora), mentálhigiénés szakember. 1986 és 1989 között válogatott atléta volt: magasugró.*
Sokak álma válik azzal valóra, hogy PÁL FERENC előadásai végre nemcsak hallhatók, de olvashatók is.
A sorozat eme első kötetében a szerző a kezdeti életszakaszok jelentőségét mutatja be a bizalom és a tágabb értelemben vett hit kialakulásának folyamatában.
Rávilágít, hogy
- az ebben az időszakban szerzett sebzettségeink milyen hatással lehetnek a felnőtt életünkre, és ezek
- hogyan befolyásolják a gondolkodásunkat, önmagunkhoz és embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkat, illetve mindennek mélyén a viszonyulásunkat a transzcendenciához.
*
A „Tükör Által Világosan” című eme kiadványt Pál Ferenc atya előadásait ebből a kötetből megismerni akaró olvasóinknak ajánljuk, akik végre nemcsak hallgathatják, hanem olvashatják is a kezdeti életszakaszok jelentőségét a bizalom és a tágabb értelemben vett hit kialakulásának folyamatában, valamint az ebben az időszakban szerzett sebzettségeink hatását a felnőtt életünkre, hogy mindezek hogyan befolyásolják a gondolkodásunkat, önmagunkhoz és embertársainkhoz fűződő viszonyunkat, és mindennek mélyén Istenhez való viszonyulásunkat.
*
Ajánlott még:
A szorongástól az önbecsülésig.
Természetes spiritualitás.
A függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolat.
A jelen lévő Isten.
A pozitív gondolkodás ereje - gyüjteményes díszkiadvány díszdobozban CD melléklettel
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
Vélemények
Szállítás és fizetés
A kiadó ajánlott könyvei
Cimke szerint kapcsolódó könyvek
- Globális ciklusok csapdájában
- Nemzeti dicsőségünk - ANTIKVÁR
- A tábori tüzérség az Első és a Második Világháborúban - ANTIKVÁR
- Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49 ANTIKVÁR
- Egy összedőlt világ romjain
- Jobb
- A szabadkőművesség igazi arca
- Egy év Pio atyával - Olvasmányok az év 365 napjára