Honfoglalás kori keresztény emlékeink
Szerző: Szántai Lajos

Ár: 1 950 Ft · Jelenleg nem kapható
Adatok
- Megjelenés
- 2009
- Cikkszám
- MM-5359
- Tömeg
- 90 g
Leírás
Saját bevallása szerint az iskola előtti éveiben két döntő hatás érte, amely későbbiekben lehetővé tette számára a magyar történelem és műveltség vizsgálatát. Egyrészt 3-7 éves kora között sokat időzött a makkosmáriai Angyalok királynéja-templomban, a sekrestyében játszadozva. Nagyapja pedig esténként magyar népmeséket mesélt. Ezek közül legjobban a királyos mesék ragadták meg a képzeletét.
A nagyapai hagyaték alapján a népmesékkel kezdett foglalkozni. Ezt hosszú adatgyűjtés és a jelképtanban való elmélyedés követte, amelyhez az indulást legjobban a sárkány és a táltos ló adta meg. Alapvetéseit többek között Horvát István történész, Solymossy Sándor népmesekutató és Ipolyi Arnold munkásságára alapozta.
Kezdetekben a Körösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben tanult. Első publikációi is itt, a Buddhista Misszió által kiadott USzO-füzetekben jelentek meg, a magyar népmesékről.
Pap Gábor művészettörténész és Molnár V. József néprajzkutató a hetvenes évek óta dolgoznak együtt. Az általuk közvetített elméleteket már hivatalosan oktatják Nagyváradon, Miskolcon. Ebbe csatlakozott be Szántai Lajos is az 1990-es évek elején a népmesékről szóló előadássorozataival, amelyeken a népmesék elemzése mellett, a hozzájuk szorosan kapcsolódó magyar történelmi eseményeknek a néphagyományban fellelhető emlékeit is ismertette.
Nevéhez fűződik a Képes krónika ábráinak a magyar néphagyománnyal és mítikus történelemképével való analógiáinak felfedezése...
Könyvei:
Továbbélő honfoglalás. Őstörténet és népmese. Főnix Könyvek, Debrecen, 1998, 2002
Az Örök Királynak leánya. Árpád-házi Szent Margit. Főnix Könyvek, Debrecen, 1999
A két hollós. Mátyás király és a Pálos Rend. Budapest, 2001
Világszép Nádszál kisasszony. Főnix Könyvműhely, Debrecen, 2002
„Magyarország reménye, a világ gyönyörűsége”. Hunyadi Mátyás. Főnix Könyvműhely, Debrecen, 2003
Fény által festett történelem. in: Képes krónika I-II. Nemzeti Kincseinkért Egyesület, Budapest, 2003
„Az Úr letekintett Magyarországra...” II. Géza küldetése földön és égen. Főnix Könyvműhely, Debrecen, 2004
„Szent őseink nyomában maradva” - Szent korona, népmese, mítikus történelem. Debrecen, 2009
Ezeket is ajánljuk
- KURULTAJ 2008 díszdobozos DVD — Bán István Varga Zoltán · 2 970 Ft
- Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája — Grandpierre K. Endre - Grandpierre Atilla - Blaskovics József · 9 990 Ft
- Kézikönyv mérgező emberekhez — Jackson MacKenzie · 8 990 Ft
- Az orosz energiagyógyászat nagykönyve - CD melléklettel! — Vörös Mária Nyemirovszkaja · 15 000 Ft
- A Titkos Elit — Gerry Docherty - Jim Macgregor · 11 690 Ft
- A bükki füvesember gyógynövényei — Szabó György Lopes-Szabó Zsuzsa · 5 990 Ft
- Az Akasha krónikák megnyitása — Maureen J. St. Germain · 5 990 Ft
- Az Anunnakik titkos története — Michael Tellinger · 10 990 Ft
- Összeesküvések a magyarság ellen — Körösztös György · 6 990 Ft
- Az Univerzum Bibliája - A Szinkronicitás kulcsa — David Wilcock · 7 990 Ft
- Énok összes könyve — Arany László · 8 990 Ft
- Ébredés az Ötödik dimenzióban — Maureen J. St. Germain · 4 999 Ft