Titkos írás 1-2. — Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956-1990

Történelmünk jellegzetessége az irodalom önmagán túlmutató, politikai, társadalmi szerepvállalása. 1956 is kérdések, bírálatok megfogalmazásával, nyilvános kimondásával, kinyomtatásával, az Irodalmi Újság publikációival, a Petőfi Kör vitaestjeivel kezdődött.

'56 után a hatalom nem engedhette, hogy ez megismétlődjön, ezért igyekezett a legmesszebb menő ellenőrzést gyakorolni az irodalmi élet fölött. Intézményes szinten folyt az írószövetségben, az újságok, folyóiratok, könyvkiadók szerkesztőségeiben, a kutatóintézetekben, az egyetemi tanszékeken, a rádióban, a televízióban, a magánszférában, a baráti körökben, továbbá a kávéházi asztaltársaságokban egyaránt, sőt az emigránsok között is.

Meg kellett akadályozni a tabukra fittyet hányó szavak, mondatok és művek publikálását, és megtorolni, ha netán mégis átcsúsztak az ellenőrzésen. Le kellett szerelni a lapalapítási kezdeményezéseket, és odasózni, ha egyes folyóiratok, irodalmi, művészeti csoportosulások merészeltek autonóm módon működni. Semlegesíteni kellett a Nyugat fellazító hatását.

Az állambiztonsági szolgálat évtizedeken át nagy erőkkel dolgozott az intézkedéseket megalapozó információk megszerzésén. A hivatásos állomány és az ügynöki hálózat által termelt dossziék sok ezer oldala tanúskodik erről.

A „Titkos Írás 1-2.” című eme kiadványt Szőnyei Tamásnak a dokumentumokat feltáró kutatási eredményei iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, amely által „megnyílnak az 1956 utáni magyar irodalomtörténet eddig jószerivel olvasatlan lapjai...”