A három testőr Afrikában, Piszkos Fred közbelép, Csontbrigád

Rejtő Jenő - A három testőr Afrikában - Piszkos Fred közbelép - Csontbrigád

A tragikomikum szülőapja.
Nem tévedés a cím. A szülő apa képe teljességgel rendben van, ha Rejtő Jenőre emlékezünk. A huszadik században összekeveredtek a műfajok, a stílusok, az általános káosz egyik megjelenési formája volt a tragikomédia. Nem csak a színpadon, az életben, a mindennapokban is.

Rejtő Jenő vagy Reich Jenő, vagy P. Howard, vagy Gibson Lavery regénykomédiákat írt. Nem is akármilyeneket. Sipulusszal (Rákosi Viktorral) és Karinthy Frigyessel való barátsága termőtalaj volt a műveihez.

Ellenállhatatlan humora, bája, nyelvi leleményei a legnagyobbak közé emelték. És akik ide emelték, nem a kritikusok, irodalomtörténészek – hanem a valódi befogadó, az olvasóközönség. Ma már ez is kihalófélben levő fogalom: „olvasóközönség.” Rejtő Jenő ült az Andrássy úton, a Japán Kávéház teraszán, és írt. Szemben volt a kiadója, oda vitte át a pincér a sorokat, kapott értük pénzt, ezért az író kapott újabb kávét, és írhatott tovább. Tragikomédia.

Kamaszkoráig beteges, vézna, szinte életképtelen volt. Majd fellázad önmaga ellen, bokszolni kezd, alakja megváltozik, szinte robusztussá válik a teste, és mire bajnok lehetne, egy ellenfele úgy betöri az orrát, hogy abba kell hagynia a sportot, komikusan elferdült orral él tovább. Színészkedni akart, soha nem derült ki, tehetséges színész volt vagy sem, mindenesetre amikor épp felfedezni akarták, egy nagy belvárosi színházban botrányt csinált. Mint mellékszereplő átvitte társaival a színpadon a haldoklót játszó színészmestert, a kor tekintélyét megtestesítő művészt, Törzs Jenőt. De a dráma közben sajnos elejtette a hordóeszközt, és Törzs Jenő beesett a zenekari árokba. Tragikomédia.

Mindenesetre a színészi pálya abbamaradt. Na és? Vállat vont, 19 évesen elkezdett csavarogni a világban. Hogy legyen némi pénze közben, Karinthyval kitalálták, hogy halálhírét költik, hátha akkor kap némi biztosítási pénzt. Közben pechjére német földön pont annak a biztosítási igazgatónak a lányát szédítette, aki intézte volna az igazolásokat. És az „örömapa” meggyőződött arról, hogy él. Innen futás tovább, egészen egy Afrikába tartó hajóig, ahol fűtő, majd afrikai kikötőkben beszélgetőtárs...

Mi lett volna, ha elmegy az Idegenlégióval, ha mondjuk Amerikába kerül, a pampákra, az indiánok és fehérek közé. Leült a Japán Kávéház teraszára, de csak fizikailag tartózkodott ott. Lelkében messze járt, Afrikában, a Vadnyugaton és még ki tudja, hol. Megteremtette az olvasóközönség számára legismertebb alakokat, akiknek megszólalásai szállóigévé lettek a mai napig. Csak úgy, mellékesen kitalál olyan történeteket, ne féljünk leírni: drámai alaphelyzeteket, amelyek aztán az egész Hollywood, a filmipar forgatókönyveinek alaphelyzetei lesznek. Nem, nem tőle lopták ezeket.

Az író „zsebből megírta” egész Hollywoodot, a mai napig. Nincs az a sikeres amerikai film, amelyből ne köszönne vissza a Rejtő-könyvek valamely alaphelyzete. Közben az író Lipótmezőn lakik, veszekszik az elmegyógyintézet portásával, ha későn ér „haza”. Aztán felkel reggel a kórteremben, bemegy a kávéházba, hogy az olvasók által már remegve várt új könyvét elkezdje. Tragikomédia.

1942-ben egy nyilas újságírónak feltűnik, hogy a zsidó Rejtő Jenő, az író csak ül és ír. Ez nem fér össze az újságírói világképével. Aljas kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal, embertelen gazemberséggel cikket ír erről egy idióta lapban, és elintézi, hogy Rejtő Jenő munkaszolgálatra kerüljön. Elhurcolják Voronyezs mellé, Jevdakovóba. Rejtő megy, nem szökik meg, mert nem érti, mi történik vele. Nem hiszi el. Ahogy akkor Richter Gedeon, a nagy hírű gyógyszerész, feltaláló, a világ egyik legjobb szívű embere sem hitte el, hogy a Dunába fogják lőni. Egészen a lövésig mosolygott rabtartóira az Andrássy úti házban, és közölte velük, ez tévedés, emberek nem tesznek ilyesmit egymással. Még ahogy vitték hajnalban a Duna felé, akkor is bizakodott, és mosolyogva köszöntötte a korán kelőket. Tragikomédia.

Rejtő szervezetét, fizikai állapotát nyilván megviselte a munkatábor. Ott pusztult el Jevdakovó mellett, távol az afrikai és vadnyugati hőseitől, távol a lelkesedő, rajongó olvasóktól, távol Karinthytól, az igaz baráttól, távol önmagától.
Újév napján halt meg, amikor az emberek az új év születését ünneplik. Ő pedig meghal. Tragikomédia.

37 éves volt. Leírom még egyszer: harminchét éves volt. „Gondoljátok meg, proletárok.”…!
„Épeszű ember ne vitatkozzon a sikerrel” – mondta egyszer valaki. Hiá­ba volt egészen 1956-ig a mocskolódás, az elhallgattatás, a Rejtő-kéziratok elégetése, a szerző művei túléltek mindent...

1956 után már megjelenhettek a könyvek. Az új rezsim emberei észrevették, hogy a kacagás, az öröm önmagában nem rendszerellenes. Sőt. Segít átvészelni a nehéz korszakokat. És Rejtő ismét hódítani kezdett, ami tart a mai napig, és még ki tudja, meddig a jövőben.
És még valami. Ami igazolja a Rejtő-művek rajongóit. Ami igazolja az irodalmi sznobizmustól távol álló, értelmes olvasót. Amitől Rejtő Jenő művei biztosan a nemzet kincsei, mindannyiunké...

Filozófia és költészet. Ha alaposan odafigyelünk a mondatokra, ezt is látnunk kell bennük: „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, ha semmi értelme.” Ez az egy mondat „zsebre vágja” Schopenhauer nőkről írt munkájának mind a nyolcszázhatvan oldalát.

A Nemzeti Könyvtár kiadja most egyik Nemzeti Kincsét.
Ne féljünk ezt kimondani!
(Pozsgai Zsolt)
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.