Kései levelek 1944-1949

A Szerző: Gróf Bánffy Miklós (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.): író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter. Az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos család tagja. Vele férfi ágon kihalt a losonczi Bánffy család grófi ága.

Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte. 1901-től több cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt. 1906-tól 1909-ig Kolozs vármegye és Kolozsvár főispánja. 1916-ban IV. Károly koronázási ünnepségének kormánybiztosa volt.

1921. április 14 és 1922. december 19 között a Bethlen-kormányban külügyminiszteri tisztséget töltött be.

1926-ban visszatért a Románia részévé vált Erdélybe. Felismerte, hogy az akkori romániai politikai viszonyok között a legfontosabb feladat a megmaradáshoz elengedhetetlen kulturális intézmények megtartása, a kisebbségi helyzet szorításában a működésük biztosítása. Az Erdélyi református egyházkerület főgondnokává választották, amelyben Makkai Sándor, majd Vásárhelyi János püspök oldalán szerepe volt a magyar felekezeti iskolák megvédésében, megtartásában és gyarapításában.

Miután Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatolták, 1940-ben a magyar országgyűlés behívott erdélyi felsőházi tagja lett... 1949-től engedélyezték a Magyarországra történő áttelepülését...

Kolozsvár, Bonchida, Casablanca, Tanger, Budapest. És Bánffy Katalin, Bánffy Miklós, Váradi Aranka, Bánffy Katinka, Bornemisszáné Szilvássy Karola egy kötetben.

Igazi szenzáció gróf Bánffy Miklós levelezésének első magyarországi kiadása. A kiadványban az író utolsó éveinek dokumentumait igyekeztünk egybegyűjteni: azokat a leveleket és naplószövegeket, amelyek az utolsó néhány esztendő történéseit rögzítik:

• egy magyar családét, amelyet szétszakít a háború és az azt követő események forgataga;
• egy apáét, aki hazatérve Erdélybe, öregséggel-betegséggel küszködve próbálja megmenteni valamikor mesés vagyona maradékát, s a mindennapi gondok közepette megírni még azt, amit megírhat;
• egy anyáét, aki Pesten keresi helyét a megváltozott idők színházi világában, s aggódását megosztja otthon maradt férje és lánya között, aki közben kiröppen az Életbe, férjhez megy egy amerikai katonatiszthez, s olykor szinte írói tehetséggel megírt levelek sorát küldözgeti haza arról az észak-afrikai világról, amelybe - egy diplomáciai testülethez tartozó tiszt feleségeként - belekerült.

Az apa és leánya közti leveleken túl szintén kuriózum Váradi Aranka naplórészlete, mely az 1944 és 1952 közötti időszak eseménytörténete, a háború és az ostrom, az éhínség és a bombázások árnyékában a túlélés napi krónikája.

És természetesen Bánffy Miklós tragédiájának sorai, aki élete utolsó időszakában újra elhagyta - ezúttal végérvényesen - Bonchidát és Budapestre tért vissza.

„Amikor kutatásaim során a most közreadott levélanyag első darabjai a kezembe kerültek, először csak Bánffy Miklós nővéréhez, Katinkához írott leveleit szándékoztam kiadni. Közben több alkalommal is részt vettem tévériport forgatáson a mind jobban és jobban hanyatló, pusztuló Bonchidán. A történelmi 89-es fordulat után egyre több kutatási lehetőség nyílott meg előttem, s miközben megjelent a Kis(Bán)ffy könyvem, a Bonchidai Prospero, megtaláltam Váradi Aranka naplójának (eddig egyetlen ismert) 1942-1952-es kötetét.

Megismerhettem Jelen-Bánffy Katalint, akitől megkaptam az édesapja hozzá írt leveleit, s kikerekedett bennem Bánffy Miklós élete utolsó éveinek a története”.
(Marosi Ildikó)

„Olyan árván érzem magam Maga nélkül - és Bonchida nélkül! - Vigyázzon az egészségére, ne rontsa el a gyomrát, ne hűljön meg, ne töprengjen túl sokat! Kérem, olvassa fel levelemet Katinka néninek is, nagyon sokszor csókolom a kezeit, ne haragudjon, hogy nem írok neki külön, de ez után a levél után valóságos írógörcsöm van!”

Sok szakterület adósa Bánffy Miklósnak, mivel a tehetsége, érdeklődése igen-igen szerteágazó volt. Az élet sok területén alkotott figyelemre méltót vagy maradandót. Ezért a dolgok megértése szempontjából elengedhetetlen, hogy „röviden bár, de szóljunk Róla, és a kötetben lévő levelek címzettjeiről, szereplőiről: feleségéről, Váradi Arankáról, leányáról, Jelen-Bánffy Katalinról, testvéréről, Barcsayné Bánffy Katinkáról, és báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karoláról, a - nevezzük így - örök útitársról”.