Magyar pszicho
Tisza Kata
Könyv
Alexandra kiadó, 2007
Alexandra kiadó, 2007
ISBN 9789633702093
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 2 699 Ft
Megtakarítás: 25%
Online ár: 2 024 Ft
Leírás
A magyar pszicho a Pontban tárja föl leginkább magát.
A Pont egy kocsma Pest dzsungelének kellős közepén, ahová mindenki azért tér be, hogy a zsúfoltságban és testmelegben kiborítsa a vele egyívásúak elé a magával hozott nappali, a másutt-lét megpróbáltatásait.
Itt van igazán otthon Klára, a fiatal kora ellenére is óriási sikereket arató festőnő, akinek belső monológjai és másokkal folytatott párbeszédei, vitái és hitvitái viszik előre a regény történését.
A dialógus másik tagja állandóan változik: hol Gusztáv, a prófétaságot rühellő zseniális filozófus, hol Géza, a hegedűs, aki tanítani rühell, hol Pepe, az öreg, mikor cinikus, mikor bölcs festő - Klára a konstans tényező.
A kocsma néha egész Budapestnyivé tágul, de ki-be jár itt az egész ország, időnként pedig azt vélhetjük: tizenötmilliónyi magyar virtuális tere. És mind a tizenötmillió hozza magával a sebzettségét, a gyerekkori sérüléseit és útközben szerzett tüskéit, az idegenség érzését, a másság üvegfalát.
Klára lázad az üvegfal ellen, össze akarja törni mind, ahány csak köréje épült. Mindent ki akar beszélni magából, pőrére vetkőzteti a lelkét, csak hogy cselekedjék ezt utána a többiek is, mert csak a kitárulkozásnak van tisztító hatása. Ha pedig már nem tehetik, érzi, sőt tudja, hogy az ő feladata helyettük kiordítani a csalódásaikat, kudarcaikat, magányukat és keserveiket.
A külső történések és Klára emlékcserepei, önmagában elvégzett lélekboncolása, szagok és színek, a Marosvásárhelyen maradt szülők iránti vágy megnyilatkozása - ez mind egyre nagyobb sebességgel pörög előre váltakozva, amely sebességet az olvasónak is át kell vennie, mert mire felocsúdna, már nem tud kiszállni a pörgésből.
Magával ragadta Tisza Kata vonzereje, hetykesége, daca.
*
A „MAGYAR PSZICHO” című ezen kiadványt a mozgalmas történetek, az egyéni sérelmek, a beteljesületlen vágyak, az idegenség és a másság érzése, ezek problematikája, az írónő sodró lendületű stílusa iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk. A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.