
Erdély arcai és harcai
Kassai Ildikó (szerk.)
Erdélyi katolikus főpapok a szekuritáté irattárának tükrében
Unicus kiadó, 2018
Leírás
Erdélyi katolikus főpapok a szekuritáté irattárának tükrében... A megidézett főpapokat kétszeresen is próbára tette a történelem: egyrészt kisebbségi létük miatt jogfosztottak lettek, másrészt a hitükért üldözték őket. A 20. századi Erdélyben szolgálatot teljesítő római és görög katolikus főpapok – Márton Áron, Bogdánffy Szilárd, Sándor Imre, Vasvári Aladár, Czumbel Lajos, Boros Béla, Alexandru Rosu és Boga Alajos – küzdelmét ismerhetjük meg. „Elénk tárul a 20. századi erdélyi római és görög katolikus egyház papjainak szenvedése, helytállása, de a gyűlölet tengerében a szeretet és a szolidaritás végül győzedelmeskedett. A főpapok vértanúságukban hirdették a szeretet és a szolidaritás örömét.” Dokumentumok, a nyers valóság tárul elénk, megmutatva azt a hihetetlen emberi, lelki erőt, jóságot és hitet, amellyel Erdély papjai éltek. Ők azok, akik tudatosan cselekedtek, és hitük miatt vállalták a börtönt, valamint a halált is. Nem betévedtek a történelembe, hanem ők maguk alakították azt...
„A kötetben megidézett főpapokat kétszeresen is próbára tette a történelem: egyrészt kisebbségi létük miatt jogfosztottak lettek, másrészt a hitükért üldözték őket” - fogalmazott Latorcai Csaba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott könyvbemutatón.Az „Erdély Arcai és Harcai - Erdélyi Katolikus Főpapok a Szekuritáté Irattárának Tükrében” című eme könyv egyértelműen igazolja, hogy az ő emberi és lelkipásztori példájuk ma is kísér bennünket, erőt adva a mindennapi helytállásunkhoz.
A könyv a 20. századi Erdélyben szolgálatot teljesítő római és görög katolikus főpapok – Márton Áron, Bogdánffy Szilárd, Sándor Imre, Vasvári Aladár, Czumbel Lajos, Boros Béla, Alexandru Rosu és Boga Alajos – küzdelméről szól. „Elénk tárul a 20. századi erdélyi római és görög katolikus egyház papjainak szenvedése, helytállása, de a gyűlölet tengerében a szeretet és a szolidaritás végül győzedelmeskedett. A főpapok vértanúságukban hirdették a szeretet és a szolidaritás örömét.”-
A főpapok végig hűek maradtak Krisztushoz, akkor is, amikor a kommunista hatalom elvette a szabadságukat és végső soron az életüket is.
„Borzalmas korszak volt, sok titkosszolgálati jelentéssel. A dokumentumokban azt is lejegyezték, hogy az erdélyi magyar papok hősök voltak. Szembeszálltak a rendszerrel és kiálltak a magyar emberekért, a demokráciáért”.
*
Ez a könyv egy sorozat első nagyon fontos kötete. Nem mesét. legendát tár elénk, hanem dokumentumokat, a nyers valóságot, amely megmutatja azt a hihetetlen emberi, lelki erőt, jóságot és hitet, amivel Erdély papjai éltek.
Ők azok, akik tudatosan cselekedtek, és hitük miatt vállalták a börtönt, valamint a halált is. Nem betévedtek a történelembe, hanem ők maguk alakították azt...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.