A Hévízi-tó kálváriája egy orvos szemével I-II. - ANTIKVÁR

„A Hévízi-tó Kálváriája Egy Orvos Szemével I-II.” című eme kiadványt az akkori társadalmi, politikai helyzet, a kiszolgáltatott apparátus és a tett vagy nem tett intézkedések iránt érdeklődő, a jogos kérdésekre válaszokat kereső, és a szükséges információk megszerzését mélyebb kontextusban is igénylő olvasóknak ajánlott.

A KÖTET ANTIKVÁR (HASZNÁLT) PÉLDÁNY! ALÁHÚZÁSOK ÉS FIRKÁK ELŐFORDULHATNAK BENNE! AZ ESZTÉTIKAI ÁLLAPOTÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK, ENNEK TUDATÁBAN RENDELJE MEG! KÖSZÖNJÜK!
*
Az 1970-es évektől a hadiipar számára rendkívül jelentős bauxitot a magyar ipar a Nyirád térségi karsztvíz alatt elhelyezkedő lencsékből kívánta biztosítani.

Ehhez a Balaton vízmennyiségének háromszorosának megfelelő kristálytiszta ivóvizet kellett kiemelni a karsztból. Ez miatt a Hévízi-tó gyógyvízhozamát biztosító több mint 110 méteres vízoszlop négy méterre, a tó gyógyvízhozama pedig a felére csökkent.

A világhírű tavat ökológiai katasztrófa fenyegette!

1986-ban leégett a tóépület. Egy évvel később vette át a szerző a tavat üzemeltető Hévízi Kórház vezetését. Az ipar vezetői szerint újabb Balaton nagyságrendű karsztvíz kiemelése vált szükségessé, hogy a szovjetekkel fennálló szerződésben foglaltaknak eleget lehessen tenni.

A kidolgozott, majd utasításba adott megállapodást az összes érintett minisztérium legfelső vezetése szentesítette. Megállapodtak abban is, hogy a közvetlenül érintett térség problémájának megoldásával a termelésben érdekelt ALUTRÖSZT vezérigazgatóját bízzák meg.

A hévízi Kórház mint üzemeltető - a szakminiszter utasítása ellenére - megtagadta a megállapodás aláírását, amely nemcsak a Hévízi-tavat, hanem a tizennégyezer km² -en elhelyezkedő gyógyfürdőket, köztük a budai gyógyforrásokat is megszüntette volna.

Az ország akkori vezetői az internacionalizmus oltárán mindent, az ország természeti kincseit is hajlandóak lettek volna feláldozni.

*
„A Hévízi-tó Kálváriája Egy Orvos Szemével I.” című eme kiadványt az akkori társadalmi, politikai helyzet, a kiszolgáltatott apparátus és a tett vagy nem tett intézkedések iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.
*
A szovjet tulajdonba került bauxitbányáinkat 1954-ben visszavásároltuk.

1962-ben Apró Antal Moszkvában aláírta a timföld-alumínium egyezményt.

• De miért nem itthon dolgoztuk fel a bauxitot olcsó szovjet árammal?
• Miért szállítottuk a nyersanyagot Volgográdba, majd az alumíniumot onnan vissza, vasúton?

További kérdések:

• Miért tiltották meg a titánnal kapcsolatos magyar kutatásokat, hiszen Gillemot professzor már 1949-ben megkezdte kísérleteit a nyírádi bauxit titántartalmával kapcsolatban, és a fémtitán előállításáért 1957-ben Kossuth-díjat is kapott?

• Miért nem esik szó a magyar-szovjet timföld-alumínium egyezményben a nyersanyagunk titántartalmáról?

• Milyen környezeti károkkal kellett volna szembenéznünk, ha tovább folytatódik a nyírádi és a Tatabánya környéki vízemeléses bányászkodás?

Kérdések garmadája merül fel, amelyek egy részére Balogh Zoltán csak az 1991-es fegyelmi eljárás során, állásából való fölfüggesztése és a hévízi Kórházból történt kitiltása után kapott választ.

*
„A HÉVÍZI TÓ KÁLVÁRIÁJA EGY ORVOS SZEMÉVEL II.” című eme kiadványt a fenti jogos kérdésekre válaszokat kereső, és a szükséges információk megszerzését mélyebb kontextusban is igénylő olvasóinknak ajánljuk.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.