Ábel a rengetegben
Tamási Áron
Könyv
2012
2012
ISBN 9789632741246
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 2 300 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 2 300 Ft
Leírás
Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.
Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra.
Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni.
New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
Fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az „Ábel a rengetegben”, majd a folytatásai: „Ábel az országban” és „Ábel Amerikában”, amelyek tartalmát javarészt a saját életéből merítette.
1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az „Az Újság” és az „Ellenzék” munkatársa volt. 1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett.
1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében megjelenhettek a cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”
*
A kötetet forgatva 1920-ban járunk, Erdélyben. A székely család, Szakállasék otthonában. Az anya a fiával, Ábellel van otthon – csak ebéd után jár el pityókát (burgonyát) ásni -, az apa, Gergely középbirtokossági erdőpásztor, hetente 1-2 alkalommal jár haza.
Egy ilyen esettel indul a mű. Az apa nyulat hoz. ... Megnyúzzák a nyulat, majd az apa közli Ábellel, hogy a Hargitába fog menni erdőpásztornak. Ábelnek nem igazán tetszik az ötlet, hogy erdőpásztor legyen, de nem lehet kifogása.
Egy ütött-kopott faház lesz az otthona, amiben találkozik Bolhával (kutya), későbbi hű társával. Otthonról egy kecskét, egy macskát és két tyúkot visz magával. Első éjszakája egyedül rémesen telik, másnap meglátogatja az igazgató, elmagyarázza a teendőket, azt, hogy fát kell árulnia, s hogy a kidőlt fákkal szabadon gazdálkodhat. Mivel nincs rendes szék és asztal, ágy pedig egyáltalán nincs, az igazgató másnap küldet ki „bútort” is...
Surgyélán fog egy sast, ám amikor beviszi a házba, az megöli a macskát, Bolhának pedig kivájja az egyik szemét. Büntetése azonban nem marad el, vacsora lesz belőle. A sashús azonban büdös, rágós és ehetetlen. A két férfi mégis megeszi, s Ábelt ágynak is dönti tőle a betegség. Surgyélán ápolja, s látszólag minden falatot a betegnek ad. Titokban azonban kijár a ház mögé és megeszi a kecskét. Ábel ezt csak akkor tudja meg, amikor megérkezik Fuszulán és elmegy Surgyélánnal...
Ábel úgy dönt, hogy felmond, és nekivág az országnak hű kutyájával, Bolhával. „A szegények és az elnyomottak zászlaját fogom örökké hordozni, bármerre vezéreljen is az utam” - hangzik a regény utolsó sora.
*
Az „Ábel a Rengetegben” című eme kiadványt a székely legényke sorsa iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, amelynek ismeretében remélhetőleg kedvet kapnak az „Ábel a rengetegben” folytatásai: „Ábel az országban” és „Ábel Amerikában” elolvasásához is, amelyek tartalmát az író javarészt a saját életéből merítette.
*
Ajánlott még:
Ábel (a trilógia mindhárom része egy kötetben.)
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra.
Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni.
New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
Fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az „Ábel a rengetegben”, majd a folytatásai: „Ábel az országban” és „Ábel Amerikában”, amelyek tartalmát javarészt a saját életéből merítette.
1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az „Az Újság” és az „Ellenzék” munkatársa volt. 1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett.
1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében megjelenhettek a cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”
*
A kötetet forgatva 1920-ban járunk, Erdélyben. A székely család, Szakállasék otthonában. Az anya a fiával, Ábellel van otthon – csak ebéd után jár el pityókát (burgonyát) ásni -, az apa, Gergely középbirtokossági erdőpásztor, hetente 1-2 alkalommal jár haza.
Egy ilyen esettel indul a mű. Az apa nyulat hoz. ... Megnyúzzák a nyulat, majd az apa közli Ábellel, hogy a Hargitába fog menni erdőpásztornak. Ábelnek nem igazán tetszik az ötlet, hogy erdőpásztor legyen, de nem lehet kifogása.
Egy ütött-kopott faház lesz az otthona, amiben találkozik Bolhával (kutya), későbbi hű társával. Otthonról egy kecskét, egy macskát és két tyúkot visz magával. Első éjszakája egyedül rémesen telik, másnap meglátogatja az igazgató, elmagyarázza a teendőket, azt, hogy fát kell árulnia, s hogy a kidőlt fákkal szabadon gazdálkodhat. Mivel nincs rendes szék és asztal, ágy pedig egyáltalán nincs, az igazgató másnap küldet ki „bútort” is...
Surgyélán fog egy sast, ám amikor beviszi a házba, az megöli a macskát, Bolhának pedig kivájja az egyik szemét. Büntetése azonban nem marad el, vacsora lesz belőle. A sashús azonban büdös, rágós és ehetetlen. A két férfi mégis megeszi, s Ábelt ágynak is dönti tőle a betegség. Surgyélán ápolja, s látszólag minden falatot a betegnek ad. Titokban azonban kijár a ház mögé és megeszi a kecskét. Ábel ezt csak akkor tudja meg, amikor megérkezik Fuszulán és elmegy Surgyélánnal...
Ábel úgy dönt, hogy felmond, és nekivág az országnak hű kutyájával, Bolhával. „A szegények és az elnyomottak zászlaját fogom örökké hordozni, bármerre vezéreljen is az utam” - hangzik a regény utolsó sora.
*
Az „Ábel a Rengetegben” című eme kiadványt a székely legényke sorsa iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk, amelynek ismeretében remélhetőleg kedvet kapnak az „Ábel a rengetegben” folytatásai: „Ábel az országban” és „Ábel Amerikában” elolvasásához is, amelyek tartalmát az író javarészt a saját életéből merítette.
*
Ajánlott még:
Ábel (a trilógia mindhárom része egy kötetben.)
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.