A gnoszticizmus története
Giocomo Filoramo
Könyv
2000
2000
420 oldal, Puha kötésű ragasztott
ISBN 9789639302334
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 3 300 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 3 300 Ft
Leírás
A gnoszticizmus a korai keresztény vallási irányzatok neve. A szó töve, a gnózis görögül tudást jelent. A gnózis, mint az igazi tudás tana, abból a vélekedésből indul ki, hogy létezik igazi tudás. Erre támaszkodnak a meghatározásai, a leírásai és a magyarázatai is...
(A gnoszticizmus nem tévesztendő össze az agnoszticizmussal, amely a görög agnosztosz „megismerhetetlen” szóból egy olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint a valóság végső dolgai, Isten, istenek vagy istenségek létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy léteznek-e vagy nem, és enélkül a tudás nélkül kell élnünk a világban.)
*
A kora kereszténység idején keletkezett szekta a II. században élte virágkorát, de a tanai máig élnek a művészetek és a tudományok legkülönfélébb területein. Tanításuk szerint a világban lévő rosszat nem Isten teremtette, hanem valami demiurgosz. Az emberben lévő szellemi, lelki rész szerencsétlen bukás révén került az anyagi világba, és szinte fogolyként szenved az anyag börtönében.
GIACOMO FILORAMO, az ismert olasz szerző közérthetően, de tudományos igénnyel számol be a gnosztikus tradíciók kezdeti vallástörténeti helyzetéről, egészen napjainkig (pl. Carl Gustav Jungig) követve a hatásukat. Munkájához felhasználja a közelmúltban megtalált Naq Hammadi Kódex szövegeit is.
*
A kötetben foglaltak az alábbi TARTALOM szerint követhetők nyomon:
• BEVEZETÉS:
1. A gnózis és a modern kultúra;
2. A gnoszticizmus újrafelfedezése;
• I. EGY ELVESZETT HIT TÖREDÉKEI:
1. Előzmények;
2. Gnosztikusok álarcban: a hereziológiai források problémája;
3. Egy téma nyomában: a gnoszticizmus és interpretációi;
4. Hang a sivatagból: a Naq Hammadi-i könyvtár;
• II. DÉMONOK ÉS ISTENEK KÖZT: A KINYILATKOZTATÁSOK KORA:
1. Janus-arcú kor: az Antoniusok százada;
2. Új vallási horizontok;
3. Az üdvözülés útjai;
4. Extázis és kinyilatkoztatás;
5. Új identitás keresése;
• III. A GNOSZTIKUS KÉPZELET:
1. A gnosztikus megismerés természete;
2. Mítosz, gondolkodás, társadalom;
3. A gnosztikus mítosz karaktere;
• IV. A PLÉRÓMA:
1. A gnosztikus dualizmus;
2. Égi prológus;
3. Az Ős-androgün;
4. Az isteni hierarchia: a plérómatikus rokonsági kapcsolatok;
• V. DEMIURGOSZ ARROGANCIÁJA, A VILÁG TEREMTÉSE:
1. Szophia zavarodottsága;
2. „Asszonytól született asszony”: a Demiurgosz teremtése;
3. Sethiánus és valeentiánus kozmogóniák;
4. Kozmikus kozmogónia-variációk;
• VI. „ÉS MONDA ISTEN: TEREMTSÜNK EMBERT A MI KÉPÜNKRE ÉS HASONLATOSSÁGUNKRA”:
1. Néhány premissza;
2. Ádám és Éva teremtése;
3. A meg nem ingó faj: Séth és alászállása;
4. A valentiniánus antropogónia;
• VII. MYSTERIUM CONIUNCTIONIS: A GNOSZTIKUS MEGVÁLTÓ:
1. A probléma körvonalai;
2. Poimandrész esete;
3. Séth, a megváltó;
4. Valentinosz Jézusa;
5. Más gnosztikus krisztológiák;
• VIII. APOKALIPTIKUS VÁRAKOZÁSOK:
1. A gnosztikus eszkatológia;
2. Az egyház ideje;
3. A gnosztikusok visszamelkedése;
• IX. SIMON MÁGUS ÉS A GNOSZTICIZMUS KEZDETEI:
1. Gnózis és gnoszticizmus;
2. A kezdetek nyomában: Simon mágus és Helené mítosza;
• X. VIZINÁRIUSOK, PRÓFÉTÁK, EMBER-ISMERET: A GNOSZTICIZMUS TÖRTÉNETÉHEZ:
1. Extázis, megszállottság, sugallat;
• XI. ASZKÉTÁK ÉS LIBERTINUSOK:
1. Adalékok a gnoszticizmus szociológiájához;
2. Gnosztikus szertartások;
. Aszkéták vagy libertinusok? A gnoszikus etika dilemmái;
*
„A Gnoszticizmus Története” című eme kiadványt a gnoszticizmus mint eszmetörténeti formáció iránt a fenti tartalom szerint behatóbban is érdeklődő, mélyebb kontextusban is megismerni akaró olvasóinknak ajánljuk.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.