Listanézet

Hogyan lehet vásárolni?
Könyvesboltunkban nyitvatartási időben személyesen. A könyvesboltban minden esetben a bolti árak az érvényesek, az internetes kedvezmények kizárólag online rendelés esetén érvényesek. Személyes bolti vásárlás esetén az a kedvezmény, hogy a bolt nyitva van és működik. A nyitva tartás ideje a weboldal tetején olvasható. A webboltunk kinálata legalább 99%-ban készleten van. Sok szeretettel várjuk minden kedves vásárlónkat.
Milyen utalványokkal és ezekkel milyen feltételekkel lehet vásárolni?
A cafeteria rendszer állami újraszabályozása és megváltozása miatt ez a fajta lehetőség megszűnt. Az Erzsébet kultúra utalvány egyébként is CSAK mozi, színház, koncert látogatására jó!
Hogyan lehet rendelni?
Elsősorban ezen az internetes felületen keresztül, de lehet még személyesen, telefonon a fent meghirdetett telefonszámon és nyitvatartási időben, írásban postai levélben (ez esetben név, pontos cím, telefonszám szükséges és ekkor 1200Ft a futárszolgálati díj), stb. Elsősorban ezt a webes felületet javasoljuk (a kosárral) mivel az online akciók és kedvezmények csak online rendelés esetén érvényesek. A magasabb kedvezmények az egyszerre, egyben leadott rendelésekre vonatkoznak. Könyvesboltunkban eltérő feltételek mellett eltérő árakat alkalmazunk. A kosáron keresztül leadott személyes átvételes megrendelések internetes áron történnek.
Hogyan működik a Kosár?
Termékeket a "Kosárba" gomb megnyomásával lehet tenni. A Kosárba helyezés még nem megrendelés, csupán annak előkészülete, a megrendelés módjára még később visszatérünk, tehát böngészés közben bátran helyezze el kedvenc termékeit, emelje vagy csökkentse a Kosáron belül a darabszámot, vagy távolítson el termékeket a Kosárból 0 (nulla) darabszám megadásával. A Kosár tartalma bármikor megtekinthető a fent található "Kosár tartalma" gomb megnyomásával illetve minden olyan esetben, amikor új terméket helyez el a Kosárban. Tehát a böngészés során a Kosár egyfajta kalkulátorként működik, ahol megtekintheti, hogy az addig kiválogatott kedvenc termékei jelenleg milyen árban vannak összesen. Figyelem!: a Kosár megfelelő működéséhez a böngészőben engedélyezni kell az úgynevezett sütik (cookie) fogadását erről a webhelyről, ellenkező esetben mindig "elfelejti" a tartalmát. A böngészők alapbeállításban elfogadják, ez a probléma csak ott merülhet föl, ahol azt a beállítást tudatosan kikapcsolták.
Hová vállalnak csomagküldést és milyen feltételekkel?
Elvileg a világ bármely pontjára, ahová a Magyar Posta küldeményeket továbbít. Jelenleg csak Magyarország területén belül tudunk utánvétes csomagküldést vállalni. Küldeményeinket a Magyar Postán (www.posta.hu), vagy Futárszolgálattal adjuk fel,
  • 2kg alatt kiscsomagküldeményként (amit a Posta levélküldeménynek nevez),
  • 2kg felett csomagküldeményként.
Magyarország területén kívülről jelenleg csak paypal és bankkártyás fizetést tudunk fogadni. Az Európai Unió területén belül vámkezelés és -fizetés nélkül lehet rendelni, sőt a küldeményt kérheti GLS csomagküldővel is, ami bizonyos esetekben olcsóbb lehet, azonban a kézbesítés munkaidőben 08:00-17:00 között történik és nincs lehetőség a küldemény utólagos átvételére, ezért ezt a szállítási módot csak akkor válassza, ha biztosítani tudja a munkaidőben történő átvételt, vagy eleve munkahelyi címre rendelje a küldeményt. Külföldi postázási célország esetén, kérjük előzetesen tájékozódjék, mekkora az az értékösszeg, ameddig vámkezelés és -fizetés nélkül fogadhat postacsomagot (Ez itt Magyarországon 50ezer Ft), nehogy meglepetések érjék a vámon. Mi csak feladjuk :)
Amennyiben Ön véletlenül a határ közelében él, de azon kívül, akkor azt javasoljuk, hogy keressen egy ismerőst a határ innenső oldalán, aki átveszi (és kifizeti) a küldeményt, majd ugorjon át az ismerőséhez a küldeményért, ha az megérkezett. Ellenkező esetben a nemzetközi postázást kénytelen igénybe venni. A szituáció és a költségek magas volta miatt panasszal a mindenkori francia kormányzatnál élhet.
Külhonba történő rendelés esetén ne felejtse előválasztani a postázási célországot a form legtetején!
postázási célország előválasztása A fontosabb magyar elnevezések:
U.S.A. - Amerikai Egyesült Államok
Canada - Kanada
New Zealand - Új Zéland
Germany - Németország
Italy - Olaszország
Russia - Oroszország
Poland - Lengyelország
South Africa - Dél-Afrikai Köztársaság
Great Britain (GB,UK) - Nagy Britannia és Észak-Írország
Hogy lehet fizetni a termékekért csomagküldés esetén?
Magyarország területén belül utánvéttel, online előreutalással, illetve paypal (visa,mc,amex,maestro) fizetéssel vagy sima bankkártyás fizetéssel.
Külhonból jelenleg csak paypal (visa,mc,amex,maestro) (www.paypal.com) fizetést tudunk fogadni. PayPal fizetéshez rendelhet a bankjától úgynevezett internet-kártyát (egy normális bank ma már ezt ingyen, vagy minimális kezelési díj ellenében nyújtja, mint szolgáltatást) és azzal tud interneten keresztül fizetni, továbbá visa classic, mastercard classic kártyák is jók.
Milyen kereskedelmi szabályok vonatkoznak a csomagküldésre?
Minden küldeményhez ÁFÁs számlát csatolunk a kézbesítési címre. Amennyiben a számlázási cím eltér a kézbesítési címtől, Áfás-számla adatait kérjük külön jelezze a Megjegyzés rovatban (erre még visszatérünk, hogy hol is van ez).
Milyen a csomagolás minősége? Diszkrét a csomagolás?
A csomagoláshoz zárt (tehát diszkrét) légpárnás borítékot vagy hullámkarton dobozt használunk (ez utóbbit soktételes küldemények esetében), ami kellő védelmet nyujt a tartalom állagának megóvása érdekében. Megj.: Ez teljes mértékben független attól, hogy a küldeményt kiscsomagként vagy csomagként adjuk fel, az csak a küldemény súlyától függ. E tekintetben a tapasztalataink jók, a légpárnás boríték egy egyszerű, de nagyszerű találmány. Csomagolási költségként általányt számítunk fel a rendelt tételszám függvényében az első darab utan 80Ft majd minden további darab után 35Ft. Ez átlagban fedezi a költségeket.
Honnan tudhatom meg a csomagküldés tényleges költségeit?
A postaköltségek kiszámításakor a Magyar Posta mindenkor meghírdetett árait alkalmazzuk, melyekről a www.posta.hu weboldalárol kaphat aktuális és részletes felvilágosítást. A postatarifa a következő összetevőkből áll: súly alapján alapdíj, alánlott küldemény díja vagy tértivevény díj, utánvét alapdíj, pénzutalvány díja a bruttó-teljes összeg függvényében. A küldemény NEM tartalmaz biztosítást, a kockázatok tekintetében olvassa el az alul található ÁSZF-et. Küldemény tipusok:
  • belföldi ajánlott levélküldemény,
  • belföldi ajánlott utánvétes levélküldemény,
  • belföldi sima postacsomag (2kg felett),
  • belföldi időgarantált utánvétes postacsomag (2kg felett),
  • külföldi ajánlott levélküldemény,
  • külföldi sima postacsomag (2kg felett),
Amennyiben magyarországi kézbesítésre a futárszolgálatot választja, akkor a csomagküldés összköltsége egységesen 999 Ft, de 10 000 Ft feletti rendelés esetén ezt az összeget átvállaljuk. 1000 Ft alatti megrendelés esetén 1200 ft a futárszolgálati költség. Offline (telefon, levél, üzenetküldő, email is) megrendelés esetén egységesen 1200 ft a futárszolgálati költség.
Paypal transzfer esetén a Paypal által felszámított kezelési költség (90HUF+3.9%). További részleteket a PayPal weboldalán találhat (www.paypal.com)
Csomagolási költség a rendelésben szereplő tételek szerint az első darab után 50Ft, majd minden további darab után 25Ft. Kétkötetes könyv 2 darabnak számít. (Futárszolgálat esetén ez a költség benne van a csomagküldési díjban, így az nem kerül külön felszámításra.)
Személyes átvétel esetén sem csomagolási, sem szállítási költséget nem számítunk fel, és mivel a fizetés készpénzes, így banki kezelési költség sincs. Ez az opció gyakorlatilag ingyenes.
Hogy megtudja a pontos összeget, a Kosárban nyomja meg a Pénztárhoz feliratú gombot. Ekkor a kiválaszott célország, a súly, az összeg, a fizetési mód és a kezbesítő szolgáltató függvényében kiszámítja a csomagküldés költségeit, amit fel is tüntet (jobb oldalt fennt). Itt minden adat szabadon módosítható. Válassza ki az ott feltüntetett lehetőségek közül azt, ami a leginkább megfelelő Önnek. (Csak az ott feltüntetett fizetési módok közül választhat, mást nem áll módunkban elfogadni.)
Önök melyik szállítási módot javasolják belföldre és az Európai Unióba?
Szigorúan és konzekvensen a GLS futárszolgálatot. A futárszolgálattal jelenleg 1 munkanapos első kézbesítési garanciára van szerződésünk belföldre. Az EU tagállamaiba való szállítás átfutása 2-5 nap. Továbbá a szerződés tartalmaz 2 kézbesitési kísérletet (akár egy átirányítással), opcionálisan telefonos értesítés kérhető kézbesítés előtt, továbbá tartalmaz értékbiztosítást (emlékeztető: a feladás pillanatában a könyvesbolt jogi felelőssége megszűnik a küldeményt illetően, a küldemény megsemmisülése a megrendelő kockázata) és a nyomkövetés is megoldott. Ezen túlmenően olcsó. Hátránya: a kézbesítés 08:00-17:00 között történik, ezért célszerű munkahelyi címet megadni, továbbá instrukciókat, pl.: portás átveszi, titkárnő átveszi, ügyfélszolgálat átveszi, szállítás előtt telefon, stb. (E.U.-ba természetesen az adott ország nyelvén.)
Nem javasoljuk a Postát. Miért is nem? Irreálisan drága, a kézbesités 30(!) napon belül történik, (addig nem is vesznek fel semmilyen panaszt a küldeménnyel kapcsolatban), csak EGY kézbesítést tartalmaz a postai szolgáltatás, (második kézbesítés csak a címzett kérésére pofátlan felárral), nincs előzetes értesítési lehetőség, nincs benne értékbiztosítás, mivel az irreálisan magas felárat jelentene (ha a küldemény elvész az a vevő kockázata), ezenkívül csak 3 tanúval hitelesített meghatalmazás ellenében veheti át más a küldeményt. Előnye: amennyiben a munkaidőben történő átvétel nem megoldható, lehetőség van a küldeményt a lakóhely szerint illetékes főpostán 8 napon belül átvenni, annak nyitvatartási idejében.
Hol adhatom meg a kézbesítési adatokat?
A Kosárban a termékek kiválogatása után alul nyomja meg a Pénztárhoz feliratú gombot. Ekkor megjelenik egy űrlap, ahova - tervezett megrendelés esetén - a megadott mezők pontos kitöltésével adhatja meg a kézbesítési címet. Ha a megrendelés külhonba megy, elsőként a postázási célországot válassza ki. Kérjük hogy az emailcímét és a nappali telefonos elérhetőségét is adja meg nekünk arra az esetre, hogy szükség szerint közvetlenül is fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot. Amennyiben valami egyéb kiegészítést szeretne fűzni a megrendeléshez, azt a Megjegyés mező kitöltésével teheti meg. ÁFÁ-s számla igényét is itt jelezze, utólag nem áll módunkban ÁFÁ-s számlát kiállítani. ÁFÁs-számla-igény esetén a pontos és könyvelhető számlázási adatokat is itt adhatja meg.
Amennyiben a kézbesítési cím a munkahelye - ezt javasoljuk -, akkor a munkahely mezőt is töltse ki, hogy a futár meg is találja Önt. Futárszolgálat választása esetén, ha olyan a munkája, hogy akadályoztatva lehet a küldemény személyes átvételében, akkor a megjegyzés rovatba adjon instrukciókat, például portás átveszi, titkárnő/nővér átveszi, ügyfélszolgálat átveszi, kézbesítés előtt telefon stb. Ne feledje, a kézbesítés mindig munkaidőben történik 8 és 17 óra között. Ha időhöz kötött a munkahelyi jelenléte, akkor instrukcióként adja meg például 8-12 között, vagy csak szerdától vagyok elérhető a megadott címen, stb.
Hogyan adhatom fel a megrendelést?
A kézbesítési adatok megadása után nyomja meg a "Tovább az adatok végső ellenőrzéséhez + ÁSZF" feliratú gombot. Ekkor az összes korábbi beállítást végső ellenőrzés céljából újra megjelenítjük. Ha módosítani kíván, akkor itt még visszaléphet a "Vissza az adatok módosításához" gomb megnyomásával. Ha mindent megfelelőnek talált, akkor nyomja meg a "Megrendelés véglegesítése" gombot. A postai utánvétes megrendelők ekkor kapnak egy automatikusan generált emailt a megadott emailcímre, ami a megrendelés adatait tartalmazza.
A PayPal ügyfelek a megrendelés véglegesítésekor átkerülnek a PayPal (www.paypal.com) angol nyelvű weboldalára, ahol a saját account-ukra bejelentkezve tudnak fizetni. Ugyanitt lehetőseg van Visa Classic, MasterCard, AMEX és Discover kártyákkal történő fizetésre is. Sikeres tranzakció esetén a PayPal weboldala 10másodperc után visszavezeti Önt a weboldalunkra, ezt kérjük, várják meg, a böngésző ablakát ezalatt tartsák nyitva, hogy a tranzakció lezárultáról a mi webbolt szoftverünk is tudomást szerezzen. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy amennyiben E-Check-et használ, az akár 5-7 banki munkanap csúszást is eredményezhet (ha nem tudja, mi az az e-check, akkor ez Önt minden valószínűség szerint nem érinti). A küldeményeket minden esetben a fizetendő összeg megérkezte után adunk postára.
Amennyiben fizetési módnak az online átutalást választotta, rendszerünk kiküldi Önnek emailben az átutaláshoz szükséges adatokat. A megrendelést csak a banki tranzakció lezárulta és a pontos összeg (se több, se kevesebb) megérkezte után dolgozzuk fel és küldjük ki. Ez akár 3-5 banki munkanapot is igénybe vehet a banki GIRO rendszeren keresztül. (OTP-n belül gyorsabb). Az átutalás befejezte után tekintse meg számlatörténetét, hogy az adott tranzakció ténylegesen megindult-e, és szerepel-e a számlatörténetben. Téves bankszámlára történő utalás esetén a saját bankjával vegye fel a kapcsolatot.
Mikor érvényes a megrendelés?
Ne feledje, megrendelése akkor és csak akkor érvényes, ha megnyomta a "Megrendelés véglegesítése" gombot, illetve a megadott adatok pontosak és hitelesek. Az ellentmondó adatokat tartalmazó megrendelés érvénytelen.
Milyen hamar kapom meg a küldeményt?
Webboltunk kínálata elméletileg naprakész, így nagy valószínűséggel még aznap vagy másnap (értsd munkanapok) postára/futárhoz adjuk, de 3 munkanapon belül vállaljuk. Amennyiben ez valamilyen ok miatt nem megoldható, úgy minden esetben felvesszük Önnel a közvetlen kapcsolatot a megadott elérhetőségein keresztül. A küldeményeket mi magunk állítjuk össze a könyvesboltunkban és személyesen adjuk postára vagy futárnak. Ezt fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, mivel az online vásárlás ezen a ponton már elveszíti a személyesség varázsát, tehát mi az Ön megrendelését ugyanúgy kezeljük, mintha Ön személyesen látogatna el könyvesboltunkba. Főleg, miután több internetes vásárlónkat személyesen is ismerjük vagy idővel megismerjük mikor felénk jár, és betér hozzánk.
A postára/futárhoz feladás tényleges időpontjáról emailban kap tájékoztatást a megadott email címére. Ha nem kapott tőlünk postára-adási emailértesítést (feltéve, ha helyesen adta meg az emailcímét), és a 3 munkanap letelt, továbbá mi sem vettük fel önnel a kapcsolatot, akkor kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségeink valamelyikén, hogy ezt tisztázhassuk.
Külhonba történő postázás esetén az idő egy hét és egy hónap között változhat. Amennyiben küldeményét a feladástól számított 4 héten belül nem kapta meg, abban az esetben vegye fel velünk a kapcsolatot. 4 hétnél hamarabb a posta nem vesz fel kerestetési kérelmet, így bármit leghamarabb 4 hét elteltével tudunk kezdeni. Itt jegyezzük meg, hogy a küldemény nem tartalmaz biztosítást (annak irreális drágasága miatt), annak megsemmisülése kizárólag a megrendelő kockázata az alul olvasható ÁSZF szerint. Erre még nem volt példa, mégpedig azért nem, mert: Minden küldeményt küldeményazonosítóval együtt adunk fel, így lehetőség van a célországbeli postaszolgáltatónál, illetve annak weboldalán (már ahol) lekérdezni a küldemény állapotát a feladási értesítőben kiküldött küldeményazonosító segítségével. Ha nem találja ezt a levelet, nézze meg spamszűrőjét, és ha ott van, jelölje be az összes tőlünk kapott levelet "not spam"-ként.
Néhány postaszolgáltató tulajdonsága nyomkövetési lehetőség szempontjából
HUposta.huCsak a küldemény felvételéről ad információt
CAcanadapost.caTeljes nyomkövetési info lekérhető
AUauspost.com.auHasználhatatlan
USusps.comInfó a feladásról, a vámdepóba történő beérkezésről, illetve az onnan való kimozdulásról, majd a következő infó a target postahivatal, végül a kézbesítés ténye.
DEdeutschepost.deHasználhatatlan
GBtrack.postoffice.co.ukHasználhatatlan
RUrussianpost.ruTeljes nyomkövetési info lekérhető a Moszkvai vámdepóba történő beérkezéstől kezdve.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a szállítás vasúton és hajóval történik, aminek idővonzata van, továbbá a vámeljárás meghatározatlan idejű késést eredményezhet.
Amennyiben belföldre a postára-adástól számított 3-4 napon belül még mindig nem kapta meg se a küldeményt, se a postai-értesítőt, akkor mindenképp keresse fel a lakóhelye szerint illetékes főpostát, mert a küldemény ott lesz bennt. (ugyanitt panaszt is tehet a nevezett hiányosságok miatt).
Elfelejtettem jelezni ÁFÁ-s számla igényemet, de mégis szükségem volna rá. Mit tehetek?
Mint azt korábban is, meg a megrendelés során is jeleztük, utólag nem áll módunkban ÁFÁ-s számlát kiállítani. Azonban nem vagyunk ilyen merevek. Amennyiben a mellékelt nyugtákat és egy felbélyegzett válaszborítékot a címünkre visszaküld, legkésőbb a teljesítést követő pénzügyi hónap 7. napjáig, jelezve, hogy az melyik megrendelésre vonatkozik (rendelésszám), és mik a pontos számlázási adatok (amennyiben az eltér a kézbesítési címtől), akkor a nyugták ellenében a felbélyegzett válaszborítékban a kért ÁFÁ-s számlákat postafordultával megküldjük.

Változás!!! Jelenleg számlázóprogrammal dolgozunk, így mindenki külön kérés nélkül is kap ÁFÁs számlát. Természetesen a számlázórendszer automatikus működéséből kifolyólag (meg egyébként se) nem áll módunkban kreatív számlázási tételeket kinyomtatni.
Panasz, észrevétel, reklamácó?
Bármely elérhetőségünkön, akár személyesen is könyvesboltunkban.
Fontos tudnivaló, hogy a Posta szolgáltatása tartalmazza az egyszeri kikézbesítés megkísérlését, tehát ha Ön a megadott címen tartózkodik, amikor a Postás hozza az értesítőt a küldemény helyett, akkor Ön panasszal élhet a Posta felé, de ezzel - az eddigi tapasztalataink szerint - általában nem szokott gond lenni. A kézbesítő Postások többsége becsülettel végzi a munkáját, Ön pedig nyilván ismeri a saját Postását. A futárszolgálat szolgáltatása tartalmazza kétszeri kikézbesítést, értékbiztosítást a teljes összegre, a kézbsítés minden esetben munkanapokon 8:00-17:00 óra között történik. Amennyiben a futár az első kézbesítési kísérlet alkalmával nem találja Önt vagy megbízottját a megadott címen, akkor az Ön által megadott telefonszámon a futárszolgálat felveszi Önnel a kapcsolatot. A küldemény átvételének a biztosításáról Önnek kell gondoskodnia.
Nem találom amit keresek, pedig mindent megnéztem. Mit tehetek?
Küldjön nekünk üzenetet. Mi tájékoztatjuk, hogy mikor lesz kapható, ha kapható lesz, illetve előjegyzést is felveszünk.
Konkurens dilettáns weboldal működtetője vagyok. Szétlopkodhatom a webképeket és a leírásokat a Magyar Menedék Könyvesház weboldaláról?
Természetesen nem. Könyvesházunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy weboldalát egyedivé tegye saját készítésű termékleírásokkal és webképekkel, ezzel is megkülönböztetve magunkat mind a könyveket tucatáruként kezelő „multiktól”, mind pedig a másokat majmoló „futottak még” kategóriájú cégektől, akik érdemi munkabefektetés nélkül akarnak vevőket elcsalni máshonnan. A hivatalos kiadói ajánlások kivételével minden képi és szöveges tartalom a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezi, ami szerzői jogvédelem alatt áll, annak felhasználása, utánközlése bármely formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos.
Online Rendelésre és csomagküldésre eltérő jogi szabályok vonatkoznak. Ehhez mellékeljük az Általános Szerződési Feltételeket.
Általános Szerződési Feltételek - Üzletszabályzat



A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: 'ÁSZF') a
Magyar Menedék MMK Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím, székhely, bolt: 1126 Budapest, Márvány utca 48.
Telefonszám, nemzetközi: (00) (36) (1) 213-7057
Telefonszám, belföldi: 06 1 213-7057
Adószám: 23274071-2-43; HU23274071
Cégjegyzékszám: 01-09-957862
(a továbbiakban: 'Eladó')
és a Magyar Menedék MMK kft. által nyújtott elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: 'Vevő') jogait és kötelezettségeit tartalmazza (Eladó és Vevő a továbbiakban együttesen: 'Felek').



1. Általános Tudnivalók, Feltételek:

  • 1.1 Az internet áruházban történő vásárlásra a távollevő felek között kötött szerződésekre vonatkozó jogszabályok érvényesek. Ezt a 17/1999 kormányrendelet szabályozza. Továbbá 2001. évi CVIII. törvény rendelkezik az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról.

  • 1.2 A jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Magyarország területén nyújtott minden olyan elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra, amely a www.magyarmenedek.com weboldalon (a továbbiakban: 'weboldal') található elektronikus piactéren (a továbbiakban: 'Webáruház') keresztül történik.

  • 1.3 A Webáruházban történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel lehetséges, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.

  • 1.4 A Webáruházban mindenki vásárolhat. A megrendeléssel a Vevő elismeri, hogy a jelen ÁSZF-t ismeri, magára nézve kötelezőnek tekinti és elfogadja, és az itt leírtak be nem tartásával szerződésszegést követ el, melyért jogi felelősséggel tartozik.

  • 1.5 A Felek közötti szerződés a megrendelő adatlap valamennyi kötelezően kitöltendő mezőjének kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően (az esetleges hibák jóváhagyás előtt a 'szerkeszt' hivatkozásokat használva javíthatók), a 'Rendelés véglegesítése' gombra kattintással jön létre.

  • 1.6 A felek között ily módon - magyar nyelven - létrejött szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül, amit digitális formában tárolunk és archiválunk min. 3 (három) hónapig megőrizve.



2. Érvényesség:

A jelen ÁSZF-ben foglaltak - így a szállításra és megrendelésre vonatkozó feltételek is - továbbá a weboldalon feltüntetett árak, leírások, műszaki adatok csak és kizárólag a tájékoztatást, a termék minél szélesebb körű megismerését szolgálják. Webáruházunkban történő vásárlás esetén elsősorban azt feltételezzük, hogy vevőnk az általa kiválasztott terméket már ismeri és az interneten keresztül történő megrendelés vásárlás esetén az általa kiválasztott termék(ek) megrendelésével időt, pénzt és fáradságot takarít meg. A jelen ÁSZF-ben felsoroltakra ezt tartjuk érvényesnek.



3. A szerződés hatálya:

  • 3.1 A szerződés a rendelés érvényesítésével, megerősítésével léphet hatályba, ha hibamentesen regisztrált a vásárló és a kiszállítással zárul le.

  • 3.2 A szerződés semmisnek tekinthető akkor, ha a megrendelés hiányos adatokat tartalmaz, vagy a megjegyzés rovatban nem teljesíthető kérés van feltüntetve, illetve ellentmondásba kerül a megrendelés bármely más részével.

  • 3.3 A visszaélések elkerülése érdekében Magyar Menedék MMK Kft. fenntartja magának a jogot, hogy feltételekhez kötve (pl. előzetes fizetés), vagy ne szolgálja ki azon vásárlókat, akik nem tartják be a vásárlási szerződésbe foglaltakat.



4. Vételár:

  • 4.1 Az árucikkek mellett feltüntetett árak brutto árak, amelyek tartalmazzák az általános forgalmi adót (ÁFA) is. A Megrendelésre a megrendelés pillanatában fennálló árak és esetleges kedvezmények az érvényesek, melyek a megrendelés véglegesítése és a kézhezvétel között eltelt időben az adott megrendelésre vonatkozóan nem változhatnak.

  • 4.2 Amennyiben a szállító súly függvényében állapítja meg a szállítási költséget, ebben az esetben előfordulhat, hogy a küldmény súlyhatáron van, és a mérlegelés során másik tarifa szerint kerül megállapításra a szállítási költség (például a kiszállítást a Magyar Posta végzi és más összegű bélyeget ragaszt a küldeményre), ebben az esetben a megrendelés véglegesítése előtt megadott árajánlat a mérvadó. A Vevő a megrendelés véglegesítésével ezt az árajánlatot elfogadta, ezzel kapcsolatban utólagos panasszal, észrevétellel nem élhet az Eladó felé, az Eladó minden ezzel kapcsolatos felelősséget elhárít magától. A megrendelés kapcsán ebben az esetben is a jelen ÁSZF 4.1 pontja a mérvadó.




5. Szállítás És Átvétel:

  • 5.1 Magyar Menedék MMK Kft. a beérkezett megrendeléseket 3 munkanapon belül teljesíti (Postára/Futárszolgálathoz adja), ennek hiányában késedelem vagy teljesíthetetlenség esetén az Eladó felveszi a kapcsolatot a Vevővel a Vevő által megadott elérhetőségein keresztül. Ez a helyzet vis mayor helyzetnek minősül (pl átmeneti vagy tartós nagyker-hiány), amiért az Eladó semminemű jogi felelősséget nem vállal. Az előreutalásos megrendelések feldogozását kizárólag az átutalt összeg megérkezte után kezdi meg az Eladó. At átutalt összeg banki GIRO rendszerben történő késlekedése miatt az Eladó semmilyen jogi felelősséggel nem tartozik.

  • 5.2 Az Eladó a megrendeléseket postai küldeményként a Magyar Postán adja fel, a kiszállítást a Magyar Posta végzi. Illetve a Vevő választása szerint a GLS Kft. futárszolgálattal 48 órás első kézbesítési időgarnaciával. A Vevő köteles a küldemény átvételéről gondoskodni, a kézbesítés munkanapokon 8:00-17:00 között történik, a kiszállítás időpontjában a küldeményt tételesen ellenőrizni és hiánytalan teljesítés esetén átvenni. Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációkat nem áll módunkban elfogadni. Amennyiben a Vevő a küldeményt nem veszi át, úgy a Vevő köteles az Eladónak az Eladó csomagküldéssel kapcsolatban felmerült minden költségét haladéktalanul megtéríteni.

  • 5.3 Az Vevő hibájából meghiúsult kézbesítés miatti újraküldés költségei minden esetben a Vevőt terhelik.



6. Garancia, Szavatosság:
A Magyar Menedék MMK Kft. jelen webáruházában nem forgalmaz olyan termékeket, amelyekre szavatosság és/vagy garancia (jótállás) vonatkozna. A jótállásra és a szavatosságra a 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló és az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormányrendeletben foglaltak az irányadók.



7. Hiba, sérülés, csere:
A hibás és sérült termékeket az Eladó díjmentesen kicseréli a Vevő részére abban az esetben, ha a termék hibája bizonyítható módon azt megelőzően történt, hogy a terméket a Vevő átvette.



8. Az elállás joga:

  • 8.1 Megrendelése során a Vevő élhet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletben részletesen rögzített feltétel nélküli elállási jogával.

  • 8.2 A Vevő a szerződéstől az áru átvételét követő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat. Ebben az esetben az eladó köteles a vevő által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást és az áru visszaszolgáltatását követő 14 napon belül visszatéríteni.

  • 8.3 A visszatérítés az Eladónak a csomagküldéssel kapcsolatban felmerült költségeire nem vonatkozik, valamint a termékek visszajuttatásának költsége a Vevőt terheli.

  • 8.4 Az Eladó kizárólag új állapotú (tehát nem lejátszott, kiolvasott), sérülésmentes, hiánytalan csomagolású termék (eredeti számlával és/vagy okmányokkal) visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a Vevő részére megtéríteni. Az Eladó követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.

  • 8.5 A felek eltérő megállapodása hiányában a Vevő nem gyakorolhatja a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 4. § szerinti elállási jogot

    • 8.5.1 szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében, ha a 14 napos elállási határidő lejárta előtt a gazdálkodó szervezet a teljesítést a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;

    • 8.5.2 olyan áru értékesítése, illetve szolgáltatás nyújtása esetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac gazdálkodó szervezet által nem irányítható ingadozásától függ;

    • 8.5.3 olyan áru értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó;

    • 8.5.4 A hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver példányára vonatkozó szerződés esetében, ha a csomagolást felbontotta...

    • 8.5.5 Személyes átvétel esetén a könyvesbolt pénztárától való távozás után.


  • 8.6 Vevő nem gyakorolhatja a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 4. § szerinti elállási jogot abban az esetben, ha a jelen ÁSZF 5. Szállítás és Átvétel pontjában foglaltaknak megfelelően a küldemény átvételét megtagadja, vagy annak átvételéről nem gondoskodik. Ebben az esetben a Vevő kártérítési kötelezettséggel tartozik az Eladő felé az ÁSZF 5.2 pontjában foglaltak szerint.



9. A Felelősség Korlátozása:

  • 9.1 A Webáruházban való vásárlás feltételezi a Vevő részéről az Internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra.

  • 9.2 Az Eladó semmilyen módon nem felelős az alább felsorolt pontokba foglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be:

    • 9.2.1 Az Interneten küldött és vagy fogadott bármilyen adat.

    • 9.2.2 Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban, ami megakadályozza a Weboldal akadálytalan működését és a vásárlást.

    • 9.2.3 Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalon.

    • 9.2.4 Bármely levél vagy adat elvesztése, ide értve a spamszűrést is.

    • 9.2.5 Bármely szoftver nem megfelelő működése.

    • 9.2.6 Bármely programhiba, abnormális esemény vagy technikai hiba következményei.


  • 9.3 Az Eladó nem felelős semmilyen alapon, semmilyen kárért, függetlenül attól, hogy direkt, vagy indirekt, ami a Weboldal-hoz való csatlakozás miatt következett be.

  • 9.4 A Vevő felelőssége felmérni, hogy hogyan védi meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktól.

  • 9.5 Egyedül a Vevő felelős a Weboldal-hoz való kapcsolódásért és a Webáruház-ban való vásárlásért.

  • 9.6 Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen esetben vis maior esetén vagy bármilyen eseménnyel kapcsolatban, ami nem az irányítása alatt áll, beleértve ebbe a küldmény postai szállítás közbeni megsemmisülését, attól a pillanattól kezve, hogy az Eladó a küldeményt a postára feladta, és a küldemény feladóvevényét a postán átvette.

  • 9.7 Az Eladó szabadon megváltoztathat bármilyen árat, határidőt. A változás a Webáruházban történt megjelenítés időpontjától lép életbe.

  • 9.8 Az Eladó szabadon módosíthatja a vásárlás feltételeit és szabályait és vagy a Webáruházat bármikor, értesítési és bárminemű kötelezettség nélkül arra nézve, hogy megindokolja a döntés helyességét, és az Eladó nem vonható felelősségre, ha így tesz.

  • 9.9 Bármely módosítás abban az időpontban lép életbe, amikor online megtalálható a Weboldalon. Bármely Vevő-nek, aki nem ért egyet a szabályok módosításával, fel kell hagyni a vásárlással.



A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekre, valamint a Felek jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törvény, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Kormányrendelet, valamint a mindenkori Fogyasztóvédelmi rendelkezések az irányadók.

Magyar Menedék MMK Korlátolt Felelősségű Társaság
Impresszum

Cégnév: Magyar Menedék MMK Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám: 01-09-957862
Adószám: 23274071-2-43; HU23274071
Főtevékenység: Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem
Székhely: 1126 Budapest, Márvány utca 48.
☎: +36 1 213-7057
Cégt., felelős vezető, ügyvezető: Utasi Zoltán
Könyvjelző
Újonnan felvitt termékek
Lap teteje^^