





Szerző: Ladányi Attila Cím: A holokausztAlcím: mítosz mint a liberálnáci diktatúra alapja Kiadó: Masszi Kateg.: Leírás: A liberálnácizmus történelmi újszerűsége abban áll, hogy totálissá tette a múlt bitorlását. Nem csupán megvalósítja a múlt szellemi uralásának sohasem ártatlan műveletét, hanem olyan módon és olyan totális jelleggel valósítja meg, ahogyan egyetlen korábban létezett ideológia sem. A múltat a jelenbe vetíti, valami egészen új minőséget hozva létre: egy világot, ami nincs. Ez természetesen nem öncélú cselekvés, hanem a történelem eltérítésének eszköze. Az eltorzított múlt a liberálnácik számára nem pusztán hivatkozási alap, hanem olyan álvalóság, amelyet a hazudozás és a hatalommal való visszaélés különféle módozatait alkalmazva a jelen helyébe állítanak. Így teremtik meg azt a helyzetet, amelyben mindig másról beszélhetnek, mint amiről szó van. (A Szerző) LADÁNYI ATTILA könyve még a megjelenése előtt felborzolta a könyvterjesztők idegeit. Terjesztését még a kiadása előtt megtagadták, a forgalmazását nem hajlandóak végezni. A könyv sajtótájékoztatóját is majdnem minden médium bojkottálta. Napjainkban nem szabad ezen meglepődnünk, ez a téma ugyanis kimondatlanul is benne él a közéletben, mindenki életébe akarva - akaratlanul belopakodik. Sokan szeretnék azt láttatni, hogy csak egy oldalú az érme. Nem, minden érme kétoldalú. Ez az az oldala annak a bizonyos érmének, amelyik oldalt nem szeretnék megismertetni az emberekkel. A demokrácia alapja a nyílt párbeszéd. Ha már elhallgatásokra van szükség bizonyos (akármilyen) nézetekkel szemben, ott már diktatúráról, a diktatúra különféle válfajairól beszélhetünk. Akárhogyan is gondolkodunk, a könyv megjelent, és ha nem is árulják majd a nagy terjesztők, íme beszerezhető, és értelmes párbeszédre alapot adóként elolvasandó. Aztán pedig értelmezze mindenki a saját gondolatai szerint. A demokráciában erre mindenkinek joga van. Minden oldalról. * „A HOLOKAUSZT” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik az értelmes párbeszédben való részvételhez tudni akarják, hogy mit tartalmaz a könyv, azt továbbgondolják és interpretálják a saját gondolataik és kialakult álláspontjaik szerint. Facebook: Megosztom: A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos. | Vissza a listához 2 800 Ft Saját készletről szállíttatunk.bolti ár helyett 2 520 Ft internetes ár 10% kedv.-nyel! Megtkrts: 280 Ft Könyv További művek ettől a szerzőtől: Ladányi Attila További művek ettől a kiadótól: Masszi | |