Felvidéki harangszó
Kisida Erzsébet
Kincsesládikánk
Könyv
Kráter kiadó, 2009
Kráter kiadó, 2009
338 oldal, Puha kötésű ragasztott
ISBN 9789639735972
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 2 000 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 2 000 Ft
Leírás
Hagyomány és népélet a XIX. századtól 1956-ig. Kisida Erzsébet önéletrajzi ihletésű kötete a felvidéki népszokások krónikája is, miközben többgenerációs család- és régiótörténet.
A FELVIDÉKI HARANGSZÓ című kötet elárulja ennek a részleteit is.
„Üresen, lezártan állnak a vidéki kúriák, elvadult az udvarokon a gaz. Lezárták az udvarházakat, rozsdásodnak a kapukon a lakatok. Letűnt egy világ, a földműves ember életének a világa. Vele együtt tűnt el a széles népréteg, a parasztság.
• Milyen is volt ez a már letűnt világ?
A földműves emberek közül sokan, amelyik házban megszülettek, abban is haltak meg. A zárt élet, a bezárt világ a jellemeket acélozta. Amikor belépett valahová, mielőtt köszönt leemelte a kalapját, illendően megvárta, míg szóltak hozzá, és tisztelettel kérdezett, ha szóhoz jutott. Sokszor elviselte az arculcsapást is, sérelmeit nem vitte a törvény elé. Megszokta, hogy alázattal viselje a sorsát, jellemét a röggel való harcban acélozza.
De ma már nem található meg ez az életforma, ez az embertípus, ez a jellem. Kihalt. Nem természetes folyamat eredménye ez, hanem erőszakos ráhatás miatt hagyták el családi otthonaikat a paraszti családok még az ötvenes-hatvanas (1950–1960) években, a városok peremén húzódtak meg, vagy annak vonzáskörzetébe szorultak. Ahogy bezárták maguk után a szülői házak kapuját, úgy zárult le a hagyományos életforma, úgy váltak gyökértelenné, bizonytalanná, elkeseredetté.
Akik ragaszkodtak az ősi röghöz, helytálltak a végsőkig, azok már az örök mezőkön haladnak. Mára megette az idő ezeket a kapukat, lepusztultak a házak, de az elköltözött emberek még mindig nem találtak otthonra az idegenben.
Letűnt egy világ, megszűnt egy embertípus. Hiányolom ezt a világot, a letűnt múltat. Éppen csak beleszülettem, majd elszakadtam tőle, továbbsodort az élet.
Számomra mind a mai napig a szülőfalum az életem Alfája és Omegája, nemcsak a kiindulási, hanem a visszaérkezési pont is. Oda térek vissza, ahonnan derült időben Krasznahorka várának vonalai rajzolódnak ki, ahová Tornáról is áthallik a harangszó. Közben arra gondolok, milyen messzire jutottam Viszlótól.
Hazaérkezésem után az utam a szülői házba vezet, mert szükségét érzem annak, hogy a két pólus: a világ és az enyéim között egyensúlyozzam magam. A szülői házban Édesanyám vár (mert Ő mindig hazavárja a gyermekeit), az elsőszülött bátyám és családja szeretettel fogad. Megpróbálom összeszedni a visszahozhatatlan, megismételhetetlen múltunk morzsáit. Idézzük a múltat, az elszállt, a soha többé vissza nem hozható időt.
A szülői ház kertjében édesanyám mellé a farönkre ülök, papírral és írószerszámmal (mert nem szereti a mikrofont). Faggatom. Ő kinyitja a Kincsesládikánkat”.
*
KISIDA ERZSÉBET ezen önéletrajzi ihletésű kötete két évszázad krónikája, amely bevallottan a felvidéki népélet és népszokások elfeledett, fájdalmas-igaz története. A Bodva völgy emlékezete egy csodálatos időutazás is egyben, amely a visszahozhatatlan, megismételhetetlen múlt morzsái közt kalauzol bennünket, s elidőz a családtörténet meghatározó és döntő pillanatainál...
Az emlékmorzsákból aztán lassan összeáll a teljes Kisida-hagyomány, ez a páratlanul izgalmas és lebilincselő vallomás: a Kincsesládika titka.
*
A „FELVIDÉKI HARANGSZÓ” című ezen kiadványt KISIDA ERZSÉBET önéletrajzi ihletésű kötete, két évszázad krónikája, a felvidéki népélet és népszokások elfeledett, fájdalmas-igaz története iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk. A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
A FELVIDÉKI HARANGSZÓ című kötet elárulja ennek a részleteit is.
„Üresen, lezártan állnak a vidéki kúriák, elvadult az udvarokon a gaz. Lezárták az udvarházakat, rozsdásodnak a kapukon a lakatok. Letűnt egy világ, a földműves ember életének a világa. Vele együtt tűnt el a széles népréteg, a parasztság.
• Milyen is volt ez a már letűnt világ?
A földműves emberek közül sokan, amelyik házban megszülettek, abban is haltak meg. A zárt élet, a bezárt világ a jellemeket acélozta. Amikor belépett valahová, mielőtt köszönt leemelte a kalapját, illendően megvárta, míg szóltak hozzá, és tisztelettel kérdezett, ha szóhoz jutott. Sokszor elviselte az arculcsapást is, sérelmeit nem vitte a törvény elé. Megszokta, hogy alázattal viselje a sorsát, jellemét a röggel való harcban acélozza.
De ma már nem található meg ez az életforma, ez az embertípus, ez a jellem. Kihalt. Nem természetes folyamat eredménye ez, hanem erőszakos ráhatás miatt hagyták el családi otthonaikat a paraszti családok még az ötvenes-hatvanas (1950–1960) években, a városok peremén húzódtak meg, vagy annak vonzáskörzetébe szorultak. Ahogy bezárták maguk után a szülői házak kapuját, úgy zárult le a hagyományos életforma, úgy váltak gyökértelenné, bizonytalanná, elkeseredetté.
Akik ragaszkodtak az ősi röghöz, helytálltak a végsőkig, azok már az örök mezőkön haladnak. Mára megette az idő ezeket a kapukat, lepusztultak a házak, de az elköltözött emberek még mindig nem találtak otthonra az idegenben.
Letűnt egy világ, megszűnt egy embertípus. Hiányolom ezt a világot, a letűnt múltat. Éppen csak beleszülettem, majd elszakadtam tőle, továbbsodort az élet.
Számomra mind a mai napig a szülőfalum az életem Alfája és Omegája, nemcsak a kiindulási, hanem a visszaérkezési pont is. Oda térek vissza, ahonnan derült időben Krasznahorka várának vonalai rajzolódnak ki, ahová Tornáról is áthallik a harangszó. Közben arra gondolok, milyen messzire jutottam Viszlótól.
Hazaérkezésem után az utam a szülői házba vezet, mert szükségét érzem annak, hogy a két pólus: a világ és az enyéim között egyensúlyozzam magam. A szülői házban Édesanyám vár (mert Ő mindig hazavárja a gyermekeit), az elsőszülött bátyám és családja szeretettel fogad. Megpróbálom összeszedni a visszahozhatatlan, megismételhetetlen múltunk morzsáit. Idézzük a múltat, az elszállt, a soha többé vissza nem hozható időt.
A szülői ház kertjében édesanyám mellé a farönkre ülök, papírral és írószerszámmal (mert nem szereti a mikrofont). Faggatom. Ő kinyitja a Kincsesládikánkat”.
*
KISIDA ERZSÉBET ezen önéletrajzi ihletésű kötete két évszázad krónikája, amely bevallottan a felvidéki népélet és népszokások elfeledett, fájdalmas-igaz története. A Bodva völgy emlékezete egy csodálatos időutazás is egyben, amely a visszahozhatatlan, megismételhetetlen múlt morzsái közt kalauzol bennünket, s elidőz a családtörténet meghatározó és döntő pillanatainál...
Az emlékmorzsákból aztán lassan összeáll a teljes Kisida-hagyomány, ez a páratlanul izgalmas és lebilincselő vallomás: a Kincsesládika titka.
*
A „FELVIDÉKI HARANGSZÓ” című ezen kiadványt KISIDA ERZSÉBET önéletrajzi ihletésű kötete, két évszázad krónikája, a felvidéki népélet és népszokások elfeledett, fájdalmas-igaz története iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk. A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.