A keresztény gondolkodás története
Jonathan Hill
Könyv
Athenaeum kiadó kiadó, 2009
Athenaeum kiadó kiadó, 2009
ISBN 9789639471801
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 3 490 Ft
Megtakarítás: 7%
Online ár: 3 246 Ft
Leírás
A szerző, Jonathan Hill, az oxfordi Oriel College-on filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott, fő témája az egyházatyák tevékenysége volt, végül teológiai doktorátust szerzett.
Számtalan írása kapott nyilvánosságot a nyomtatott, illetve az elektronikus sajtóban.
*
A keresztény tanításról sokaknak az jut eszükbe elsőként, hogy az nem más, mint hittételek lefektetett és rögzített rendszere, melyben a készen kapott igazságokat megfelelő formába öntötték és a leginkább közérthető módon megfogalmazták.
Ebben a szemléletben az egyház nem úgy jelenik meg, mint a valóság egyre mélyebb és teljesebb összefüggéseinek a keresője, hanem mint az igazság konzerválója. Az egyházon kívüliek esetében ez a vélekedés érthető, az azonban már sajnálatos, hogy sokszor egyházi emberek is gyakorlatilag ugyanezt gondolják a keresztény tanításról és a teológia feladatáról. Ők azok, akik összekeverik a dogmatikát a dogmatizmussal.
A konzervált igazságok csábító ereje igen nagy, hiszen a félreértelmezett hit leple alatt az ember könnyedén ledobja válláról a konstruktív - kritikai gondolkodás felelősségének és szabadságának terhét... A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.