






Szerző: Jókai Mór Cím: Az aranyember - 3 feldolgozás (2 DVD)Alcím: Kiadó: Magyar Nemzeti Filmarchívum Kateg.: Leírás: Az arany ember (1872), Jókai egyik legsikeresebb alkotása, az írónak is egyik legkedvesebb regénye, amelynek meséjét, helyszíneit, alakjait gyermekkori komáromi élményeiből merítette. A két nőalak között vergődő férfi romantikus története, a lakatlan sziget megunhatatlan témája a filmesek számára is vonzóvá tették Jókai művét, amelynek három filmváltozata is készült, 1918-ban Korda Sándor, 1936-ban Gaál Béla, 1962-ben Gertler Viktor rendezésében. A Magyar Nemzeti Filmarchívum kétlemezes változatban jelentette meg a regény mindhárom filmváltozatát. Jókai regényét először Korda Sándor filmesítette meg. Az I. világháború utolsó évében készült filmet eredeti helyszíneken Komáromban, az Al-Dunán, a Vaskapunál forgatták. A három részes és ötezer méter hosszú eredeti magyar verzió sajnos elveszett. A film német forgalmazásra szánt, Der rote Halbmond című, rövidített változatának virazsirozott nitrokópiája a nyolcvanas években Koblenzből került a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe. Ennek alapján 1995-ben, Londonban, a Lumière Alapítvány támogatásával készült el a restaurált kópia. Gaál Béla Hevesi Sándor forgatókönyve alapján készítette el Jókai regényének első hangos filmváltozatát. Noha a film költségvetése magasabb volt, mint egy átlagos korabeli vígjátéké, azt mégsem tette lehetővé, hogy eredeti helyszíneken forgassanak. A jelenetek túlnyomó részét stúdióban vették fel, de Eiben István színvonalas operatőri munkájának köszönhetően a látványosság szempontjából ez a fekete - fehér változat is kiállja a versenyt. Ezt a verziót a mai közönség nem ismerheti, mert a film második felvonásának képnegatívja, valamint az ötödik és a nyolcadik felvonásának hangnegatívja elveszett. Az elmúlt évtizedben előkerült 16 mm - es kópia, valamint a Jugoslovenska Filmoteka (Belgrád) gyűjteményében, 2007 - ben megtalált 35 mm - es nitrokópia felhasználásával, digitális technika alkalmazásával csak az elmúlt évben vált lehetővé a film teljessé és bemutathatóvá tétele. Jókai regényét 1962-ben Gertler Viktor ismét megfilmesítette. A hatvanas évek magyar filmgyártásának szuperprodukcióját, a regény színes, szélesvásznú változatát Kordáéhoz hasonlóan eredeti helyszíneken, kalandos körülmények között forgatták, és a stáb jó néhányszor megtapasztalta a Vaskapunál a Jókai által leírt al-dunai szélviharok erejét. A film hasznos ajándék a kalandos, romantikus történeteket kedvelő, az ezekre vágyó magyar közönség számára. Facebook: Megosztom: A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos. | Vissza a listához 2 990 Ft 2 990 Ft Nincs készleten DVDTovábbi művek ettől a szerzőtől: Jókai Mór További művek ettől a kiadótól: Magyar Nemzeti Filmarchívum További művek a kapcsolódó kategóriákból: CD,DVD Film Irodalom Könyvesboltunk ajánlása Kötelező irodalom Nemzeti íróink XX. sz. | |