Nagyenyed szóban-képben
Hantz Lám Irén
Város az Őrhegy alatt
Könyv
Stúdium kiadó, 2011
Stúdium kiadó, 2011
ISBN 9789736431814
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 3 360 Ft
Megtakarítás: 7%
Online ár: 3 125 Ft
Leírás
Nagyenyed neve puszta személynévből származik. Ennek eredete a magyar Egyed személynév, mivel templomának Szent Egyed a védőszentje. Előtagja a Szászsebes és Vízakna közti Kisenyedtől különbözteti meg.
A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél. Helyén egykor római castrum állott. Vártemplomát 1333 és 1335 között építették a polgárai. Az Árpád-kori várat a XIV. és a XV. században bővítették, nyolc torony őrizte. 1437-ben a parasztsereg elfoglalta, de rövidesen feladta. 1600. szeptember 17-én Mihály vajda, majd Basta is felégette. 1658-ban a tatárok rabolták ki, 1662-ben ide helyezték át Gyulafehérvárról a leégett főiskolát és kollégiumot.
1704. március 13-án Rabutin gyújtotta fel, a város védelmében 30 diák esett el, emlékművük a Kápolna-dombon áll. Erről az időről szól Jókai Mór „A nagyenyedi két fűzfa” című regénye (1853).
A várost 1849. január 8-a és 17-e között az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópák-vezette román felkelők elpusztították. A lakosság nem hitte, hogy az addig békés románok bántanák őket. Az ortodox - karácsony másnapján, éjszaka elszabadult a pokol. 800-1000 védtelen embert mészároltak le helyben, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a huszonnégy fokos, dermesztő hidegben.
A vártemplomban talán kitarthattak volna, de nem számítottak a veszélyre. A férfiak a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, így nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás-rablás.
A Kollégium évszázados szellemi értékei a sárban végezték, a haramiák által többre becsült holmik kocsiszámra a támadókat gazdagították, jóllehet a kamarilla később parancsot adott a visszaszolgáltatásukra.
A halottak egy részét a vársáncba (a mai óvoda udvara), másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol az emléktábla áll.
Római számok jelzik a pogrom puszta dátumát. A borzalmas halálnemek kiagyalóinak nem büntetés járt, hanem ma is álló szobrok, és szülőhelyük nevébe illesztett, felvett nevük hirdetik dicső tetteiket.
Ezen könyv igényes, nosztalgikus, a város nagyjainak visszaemlékezéseivel, verseivel és festményekkel, linómetszetekkel, régi-régi fotókkal színesített helytörténeti munka a Szászföld egyik legjelentősebb városáról.
Nagyhírű református kollégiumát 1622-ben Bethlen Gábor alapította (ma Bethlen Gábor Kollégium), ahol kiváló tanárok tanítottak, sok neves ember került ki a falai közül. Innen indult Kőrösi Csoma Sándor ázsiai útjára. A Bethlen Gábor Kollégium legendás nevelőmunkája elismeréseképpen 2003 - ban Magyar Örökség díjat kapott.
*
A „NAGYENYED SZÓBAN - KÉPBEN” című ezen kiadványt az Őrhegy alatti város iránt érdeklődő, a Szászföld egyik legjelentősebb városáról kiadott helytörténeti munkából információkat szerezni akaró olvasóink figyelmébe ajánljuk. A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.