





Szerző: Fekete Ferenc Cím: A Vitézi Rend történeteAlcím: Kiadó: H K Hermanos kiadó Kateg.: Leírás: A kötet az első vitézi avatás (1921) 90 éves jubileumán jelenik meg. Feldolgozta a Vitézi Rend történetét az alapításának előzményeitől, az 1948-as megszüntetéséig. A szöveges rész elsősorban a Horthy-korszakban a Vitézi Rendről megjelent könyvek és kiadványok, a Vitézek és Gazdák Lapja (Vitézek Lapja), a Magyar Országos Levéltár tulajdonában lévő dokumentumok, az országgyűlési naplók és a korabeli újságok információira támaszkodik, de felhasználja több 1990 után íródott kiváló szakcikk adatát is, kiegészítve a több tucat forrásmunkában fellelt egyéb érdekességgel, illetve korabeli archív filmekből és más anyagokból nyert információkkal. Emellett közel 300 archív fotóval, tárgyfotóval, helyszínrajzzal, térképpel, stb. is illusztrált. A könyvből többek között az is kiderül, hogy: - a kormányzó mikor és hogyan lett vitézzé avatva? - a kormányzó két fia kiknek a vitézi várományosaként lett a Rend tagja? - a rendi protokoll szerint az avatandók melyik vállát érintette a kormányzó az avatási karddal? - az avatási oklevélnek milyen szövegváltozatai voltak? - melyik legénységi vitéz hármasikreinek volt a keresztapja a kormányzó? - az ünnepélyes központi avatásokon kívül avattak-e az avatási pallossal? - mi volt a menete az ünnepélyes központi vitézi avatási ünnepségeknek? - milyen indokkal utasította el dr. ómoraviczai Imrédy Béla az első felkérést, hogy belépjen a Rendbe? - hány pengőbe került a Vitézek albuma? - voltak-e vitézzé nem avatott tisztségviselői a Vitézi Rendnek? - hogyan létesült a budapesti vitézi telep? - hány évig tartó kiváló és kiemelkedő munkáért tüntettek ki rendi tisztségviselőket állami kitüntetéssel és dicsérő oklevéllel? - milyen kitüntetések meglétét szabta meg az Országos Vitézi Szék a rendbe való felvételhez? - kik töltöttek be a Horthy-korszakban törzskapitányi pozíciót? - mit jelképeznek a vitézi jelvényen lévő motívumok (kard, búzakalászok, Szent Korona, stb.)? - hogyan és mikor lett vitéz a XX. századi színművészet kiválósága, Benkő Gyula? - kik voltak azok az olimpiai bajnokok akiket vitézzé avattak? - milyen parlamenti interpelláció hangzott el a vitézi jelvény külföldi gyártásával kapcsolatban? - hogyan változott a vitézi törzsszékek területe 1921-1941 között? - mikor voltak az ünnepélyes központi vitézi avatások? - felvettek-e más nemzetiségűeket a Vitézi Rendbe? - a politikai és a katonai felső vezetésből kik voltak a Vitézi Rend tagjai? - milyen gyakori (és különleges) okok miatt zártak ki vitézeket a Rendből? - hogyan változott meg a rendi protokoll a harmincas években az avatási pajzs kongatására vonatkozóan? - és még sorolhatnánk... Mivel 70 éve (1941) jelent meg utoljára könyv a Vitézi Rendről, ez a mű mindenképpen hiánypótló a témában. * „A VITÉZI REND TÖRTÉNETE” című ezen kiadványt a Vitézi Rend történetét az alapításának előzményeitől, az 1948-as megszüntetéséig megismerni kívánó olvasóink figyelmébe ajánljuk. Facebook: Megosztom: A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos. | Vissza a listához 8 900 Ft Saját készletről szállíttatunk.bolti ár helyett 8 010 Ft internetes ár 10% kedv.-nyel! Megtkrts: 890 Ft Könyv További művek ettől a szerzőtől: Fekete Ferenc További művek ettől a kiadótól: H K Hermanos kiadó További művek a kapcsolódó kategóriákból: Honvédség Horthy Horthy-korszak Könyvesboltunk ajánlása Történelem XX. sz. | |