A Turba és a NemLét között

Atakám története... A keleti bölcseletek központi törekvése mindig is egy békés, melankolikus és megtisztult tudatállapot elérése volt, mely törekvés, ki nem mondva, de a tudás ellen a Paradicsomban elkövetett bűn következménye... Burtáj vagy nem figyelhetett, vagy nem értette, hogy Atakám miről beszél, így a végén megkérdezte, hogy akkor mi az életcélod, barátom? Miért is élsz valójában? Atakám nem csodálkozott a kérdésen, annyit mondott, hogy egyetlen célom van, nyugodt, együtt érző és derűs elmével túlélni az életet...

Rövid idézet a könyvből:

A Turba – állapítottuk meg – egy elmezavar, ahol az ember – elveszítve képességét, hogy szíve időtlenségét megtapasztalja – pusztán a földi világban akar érvényesülni. A szakralitás hiánya miatt a földi vágyait túlhajszolja. Az anyagot megkoronázza, az ösztöneit pedig szabadjára engedi, miközben azt hiszi, hogy ő a legokosabb és a legnagyszerűbb teremtmény a földön.

A Turba talán legsúlyosabb tévedése az, hogy az ember azt hiszi, az a szabadság, ha az ész és az ösztön isteni korlátok nélkül képes kibontakozni, és nem az, ha az ember szakrális része, a szíve kiszabadul az ész és az ösztön világias börtönéből.

A NemLét azt jelentette számunkra, hogy a Kelet is valamennyire eltévedt a paradicsomi tudatállapot elvesztése miatt, de messze nem úgy, mint a Nyugat, aki az életet túlhajszolta és a lelkét elvesztette, hanem éppen ellenkezőleg, az életet túltagadta és a lelkét önkorlátozó szívóssággal kereste. A tudat a Keleten is elsötétült, de a Kelet ezt a süllyedést, a lélek elhomályosulását felismerte. A Nyugattal szemben sohasem fogadta el, hogy a tudat homályban hajszolódjon, és nem nyugodott bele, hogy a szívében élő Határtalanról ne legyen öntapasztalata. Éppen ezért életfeladatként tűzte ki, hogy a Paradicsomban elveszett lelket – amit megvilágosodásnak nevezett el – újra átélje.

A keleti bölcseletek központi törekvése mindig is egy békés, melankolikus és megtisztult tudatállapot elérése volt, mely törekvés, ki nem mondva, de a tudás ellen a Paradicsomban elkövetett bűn következménye.

Burtáj vagy nem figyelhetett, vagy nem értette, hogy Atakám miről beszél, így a végén megkérdezte, hogy

• akkor mi az életcélod, barátom?
• Miért is élsz valójában?

Atakám nem csodálkozott a kérdésen, annyit mondott, hogy egyetlen célom van, nyugodt, együtt érző és derűs elmével túlélni az életet. Ezen pedig a külvilágból érkező képek és hangok és a közjóért történő világjobbító hadakozás nem segítenek, csak belerondítanak az elme derűs nyugalmába. A célomat ebben az életemben önmagamban keresem. Önmagam megnemesítésében, mely nem mehet végbe másképpen, mint hogy megszabadulok a haragok, a félelmek, a gőgök, az izgalmak, a túlvágyak, az előítéletek és a túlfeszültségek beidegződéseitől.

Ha egyszer sikerül, jöhet a külvilág és a világjobbítás. De míg a tudatom tele van negatív lenyomatokkal,

• miért is akarnám a világot jobbá tenni?

• Míg a félelem és az indulat, az előítélet és a gőg jelen van a lelkemben, hogyan is tudnám a világot szebbé varázsolni?
Egy mentálisan sérült embertől csak sérültebb lesz a világ, bármekkora akarat is szorult belé.

• És ki nem sérült manapság?
• Ki nem zavarodott mentálisan?
• Láttál-e már olyan embert, aki mielőtt a világot szeretné élhetőbbé és szebbé ácsolni, az előbb veszi a fáradságot, és lelkéből gyomlálja ki a negatív lenyomatokat?

És csak azután, miután a lelkét megtisztította, áll neki a világ megnemesítésének...!
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.