Bizánci művészet ANTIKVÁR

A KÖTET ANTIKVÁR (HASZNÁLT) PÉLDÁNY! ALÁHÚZÁSOK ÉS FIRKÁK ELŐFORDULHATNAK BENNE! AZ ESZTÉTIKAI ÁLLAPOTÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK, ENNEK TUDATÁBAN RENDELJE MEG! KÖSZÖNJÜK!

​​Kádár Zoltán​​ (Sepsiszentgyörgy, 1915. július 24. – Budapest, 2003. március 17.) művelődéstörténész, régész, egyetemi tanár, művészettörténész. A művészettörténeti tudományok kandidátusa (1958), a művészettörténeti tudományok doktora (1980). Kutatási területe az ókori Pannónia művészeti emlékei, az ókeresztény ikonográfia és szobrászat, majd érdeklődése a bizánci művészet felé fordult. Új eredményeket ért el a klasszikus görög és bizánci tudományos munkák illusztrációinak komplex filológiai, művészeti, művelődéstörténeti, zoológiai és etnográfiai feldolgozása terén...

A ​bizánci birodalom Justinianus halála (565) után már nem volt képes arra, hogy megtartsa a nagy császár hódításait. Veszedelmes ellenfelei támadtak nyugaton és keleten egyaránt: Itáliába a longobárdok törtek be (568), keleten a bizánci császárok súlyos harcokra kényszerültek a perzsa, majd az arab birodalommal – VII. századtól pedig már a bolgár birodalom is veszélyezteti Bizánc hatalmát.

A VIII. század elején Justinianus birodalma csaknem egyharmadára csökkent. A VII. század közepén megindul Bizáncban a feudális rend kialakulásának folyamata, amely a XI. század végéig tart. Az uralkodó osztály különböző csoportjai közt dúló harcok a VIII. század elején a birodalom súlyos belső válságához vezettek. Ezzel egyidőben, a szabad közösségek és a kisbirtokosok földjeinek elfoglalásával nagyon megerősödött az egyház, különösen a kolostori nagybirtokok hatalma.

Az isauriai dinasztia (717-820) által hatalomra jutott katonai arisztokrácia a maga kezébe akarta összpontosítani nemcsak politikai, de a gazdasági élet irányítását és így természetesen összeütközésbe kerül az óriási javakkal rendelkező kolostorokkal. Ez a gazdasági harc, amelyben a kolostori birtokoktól függő néptömegek az uralkodóház mellé állottak, vallási harc formájában bontakozott ki: a császárok, különösen III. Leó és fia, V. Konstantin, a csodatévőknek hitt szentképek (ikonok) és más kultikus tárgyak tisztelete ellen léptek fel, mert e képek tisztelete jelentős eszközt nyújtott az egyháznak (főként a kolostoroknak), nemcsak az ideológiai befolyás terjesztésére, hanem a hiszékeny nép adományai révén komoly bevételeket is jelentett.

Ez a mozgalom, az ún. képrombolás (ikonoklázis) a bizánci művészet alakulása szempontjából is döntő, mert visszavetette az egyházi művészet fejlődését, de elősegítette a világi tárgyú képzőművészet kialakulását...