Nagybaczoni Nagy Vilmos, a székely miniszter

Domonkos László igazi, nagybetűs Feladatként említi Nagybaczoni Nagy Vilmos jeles történelmi személyiségeink egyikének életközelbe hozni azt a tevékenységét, amelyet igazi székely miniszterként kifejtett, és azokat a személyiségjegyeit, amelyekre tisztelettel és elismeréssel kell emlékeznünk. Horthy Miklós szerint „ember maradt az embertelenségben”. Államférfinak, honvédségi szakírónak és hivatásos katonának-parancsnoknak egyaránt a legkiemelkedőbbek közé tartozott... Ennek megfelelően emlékezzünk rá kegyelettel, tisztelettel és méltósággal!

Nagybaczoni Nagy Vilmos azon jeles történelmi személyiségeink közé tartozik, akiről az átlagember tipikusan azt mondhatja: hallott róla valamit harangozni, második világháború meg honvédség meg ilyesmik - ám nemcsak hogy nagy valószínűséggel semmi érdemlegeset nem tudnak róla (vagy alig valamit), de a rá legjellemzőbbet, legizgalmasabbat, legemlékezetesebbet nem ismerik.

• Hogy ő volt minden újabbkori magyar kormányok igazi székely minisztere.
• Hogy páratlan, isteni adományként a magyar csapatok parancsnokaként - erdélyi emberként vonulhatott be a visszatért erdélyi területekre.
• Hogy államférfinek, honvédségi szakírónak és hivatásos katonának-parancsnoknak egyaránt a legkiemelkedőbbek közé tartozott.
• Hogy éppen-csak-megtűrten, elfeledve és elhagyatva halt meg Budapest tőszomszédságában.
• Hogy neve ma sincs igazából a nagy magyar katonák sorában.

Ilyen embert egy könyvben életközelbe hozni, újrafelmutatni az írónak nemcsak öröm és megtiszteltetés, de igazi, nagybetűs Feladat is. Mit tehet még hozzá a szerző? Igyekeztem...
(- Domonkos László)
*
Vitéz lófő nagybaconi Nagy Vilmos (Parajd, 1884. május 30. – Piliscsaba, 1976. június 21.) magyar katonatiszt, vezérezredes, honvédelmi miniszter, hadtudós, aki „ember maradt az embertelenségben” (idézet Horthy Miklóstól).

Bátyjával együtt komoly katonai karriert futott be. Harcolt az első világháborúban, 1934-ben vezérőrnaggyá léptették elő. 1942. szeptember 24-től 1943. június 12-ig honvédelmi miniszter volt a Kállay-kormányban, de a hungaristák nyomására lemondott és nyugállományba került. A nyilas hatalomátvételt követően, 1944. november 16-án Szálasi Ferenc parancsára letartóztatták defetizmus és hazaárulás vádjával. Más prominens foglyokkal együtt a sopronkőhidai fegyintézetbe zárták, ahonnan a front közeledtével Bajorországba került. Ott érte a második világháború vége és így elkerülte a neki szánt halálbüntetést.

1948 után több más ludovikás katonatársához hasonlóan őt is méltatlan támadások érték. Elvették a lakását és megvonták a szolgálati nyugdíját. Ezután kétkezi munkásként dolgozott. Jó ismerőse Petru Groza román államelnök az iskolatársa volt, személyesen járt közbe az akkori magyar vezetőknél, hogy adják vissza Nagy tábornok nyugellátását. 1965 decemberében a Jad Vasem Intézet – a magyarok közül az elsők között – a „világ igazának” ismerte el. Idős korában is szellemi frissességben élt, kilencvenkét évesen hunyt el...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.