
A nacionalista ellenzék-ellenség a Kádár-korszak állambiztonsági dokumentumaiban
Pallos László
Püski kiadó, 2011
Szállítás: 1 munkanap
Átvétel: Azonnal
Leírás
Pallos László: „Az volt a célom, hogy kizárólag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ABTL)-ben található dokumentumok alapján az azokban foglalt értékelést, minősítést ismertessem. Az itt megismert dokumentumok egy sajátos szemlélet, látásmód, ideológia alapján születtek, de sokrétűen tükrözik a pártállamnak ebben a korban követett szemléletét”. Azoknak az olvasóknak ajánlott, akik ebben a kötetben azokról az értékelésekről kívánnak informálódni, amelyeket az érintett személyekről és eseményekről a belügyi szervek ügynökei írtak, figyelembe véve, hogy a szerző az értékeléseket nem minősítette, a megállapításaik helytállóságát nem vizsgálta, valamint azt a kétségtelen tényt, hogy a megismert dokumentumok a pártállam szemléletmódjának feleltek meg...
„A nacionalista ellenzék, ellenség bemutatott személyeiről, eseményiről a belügyi szervek, valamint azok ügynökei értékelése alapján számoltam be.Azok minősítésébe, megállapításaik helyt állóságába nem bocsátkoztam.
Az volt a célom, hogy kizárólag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ABTL)-ben található dokumentumok alapján az azokban foglalt értékelést, minősítést ismertessem.
Az itt megismert dokumentumok egy sajátos szemlélet, látásmód, ideológia alapján születtek, de sokrétűen tükrözik a pártállamnak ebben a korban követett szemléletét”.
(Pallos László)
*
„A NACIONALISTA ELLENZÉK-ELLENSÉG A KÁDÁR-KORSZAK ÁLLAMBIZTONSÁGI DOKUMENTUMAIBAN” című eme kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik azokról az írásokról, jelentésekről szeretnének informálódni, amelyeket az érintett személyekről és eseményekről a belügyi szervek ügynökei írtak, figyelembe véve, hogy a szerző az értékeléseket nem minősítette, a megállapításaik helytállóságát nem vizsgálta, valamint azt a kétségtelen tényt, hogy a megismert dokumentumok a pártállam szemléletmódjának feleltek meg...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.