Középkori falképek a Szepességben
Prokopp Mária Méry Gábor
Könyv
Méry-ratio kiadó, 2011
Méry-ratio kiadó, 2011
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 5 900 Ft
Megtakarítás: 7%
Online ár: 5 487 Ft
Leírás
Szepes Mária, névváltozatok: Orsi Mária, Orsy Mária, Papír Mária, Papír Magda, született: Scherbak Magdolna, névváltozat: Scherbák (Budapest, Terézváros, 1908. december 14. – Budapest, 2007. szeptember 3.) magyar író, forgatókönyvíró, költő és színész. Írói álneve Orsi Mária, színészként Papír Magdaként szerepelt.
*
A szó nemes értelmében képeskönyv ez a különleges kiadvány. Különleges, mert történelmi múltunknak egy, a nagyközönség előtt alig ismert darabját mutatja be nagy szakmai felkészültséggel.
Ez a szépséges képeskönyv az Árpád-házi királyok észak-magyarországi őrvidékét ismerteti meg velünk, ahol a határt vigyázó őrvidéki lándzsások mellett (az ő jogaikat a „tízlándzsások széke” biztosította) fokozatosan jelentek meg a II. Géza királyunk által betelepített bányászattal, pénzveréssel és kereskedéssel foglalkozó szászok a XII. század közepétől.
A szerzők szeretete és hozzáértése végigvezet bennünket a valamikori Szepes vármegye - a kötet méretei miatt csupán - néhány kiválasztott helységeinek templomaiban látható a sokszor már csak töredékeiben fennmaradt faliképeken:
• Szepeshely („Mária koronát helyez I. Anjou Károly fejére” /én még Károly Róbertnek tanultam!/),
• Lőcse („Szent Dorottya élete”, „Az irgalmasság cselekedetei” és a hét főbűn”),
• Kakaslomnic („Szent László-legenda”),
• Podolin („Passió”, „A királyok vonulása” és a kis Jézus imádása”),
• Szepesdaróc („Angyali üdvözlet”),
• Poprád („Jézus arca a halotti leplen”, „Szent Simon és Tádé apostolok vértanúsága”, „A betlehemi gyermekgyilkosság és Menekülés Egyiptomba”, „Utolsó ítélet”),
• Zsegra („Szentháromság”, „Mária megkoronázása”, „Utolsó vacsora”, „Szent László”, az „Élő kereszt”, „Utolsó ítélet”) /Zsegrát Zsigrának nevezik hivatalosan 1899 óta/ és
• Vitfalva („Szent László-legenda”) csodálatosan fennmaradt gyönyörűségesen kifestett templomainak során.
Érdekesség, hogy az utóbbi százötven évben kerültek fokozatosan elő. A Vitfalván lévő faliképet 1905-ben fedezték fel, a kakaslomnicit 1957-ben. A szepeshelyi képeket 1861-ben, a szepesdarócit 1928-ban találták meg, a zsigrai (akkor még zsegrai) faliképek 1870-77 között váltak láthatóvá, a podolini 1910-ben.
Ezek a szépséges szepességi képek lefestések, átalakítások következtében évszázadokig nem voltak láthatók, csak a poprádi és a lőcsei volt talán mindig megtekinthető. A szepeshelyi nagyméretű freskó sorsa azért is érdemel figyelmet, mert alig egy évvel a rozgonyi csata után készült el, amelyben bizony I. Károly a Szepességiek segítsége nélkül nem győzhetett volna a magyar koronára szintén igényt tartó Csák Máté serege ellen. Ezek után Károly királytól és fiától Lajostól egyaránt megkaptak minden lehetséges segítséget és jogokat, (Pl. Lőcse árumegállítási joga Károlytól /1321/, amelyet Lajos 1364-ben megerősít.).
A fontos eseményt ábrázoló falképet később a „hálátlan és feledékeny utókor” mégis lefestette. Mennyi volt ezekben a lefestésekben, átalakítási megrongálásokban politikai, vallási, művészeti vagy egyéb szempont, mint például emberi nemtörődömség, nem tudom. A Szent László-legendáról viszont tudjuk, hogy Kárpát-medence-szerte szívesen ábrázolt, kedvelt téma volt.
Már a fiatal Vörösmarty Mihályt is megihlette és Cserhalom („Egy énekben”, 1825) címen igazi hőskölteményt írt, amelyben egyenlő erők harcában dől el a küzdelem. Az ellenfelei szerint is magas termetű, kiváló harcos Lászlónak méltó ellenfelet állít Vörösmarty a kunok közül: Böngér fia az, a magas Árboc.
Merüljünk el hát, és lubickoljunk türelemmel a múlt csodásan zengő nyelvezetében, hogy stílusos legyek:
„Harca dühösb vala, mint ártó. Vas várra csatázott,
Mely iszonyú csengésekkel felel a sok ütésnek.
Nem hever a legerősb daliának jobbja is addig;
Dúlja, emészti az őt és megfárasztja sebekkel,
Hogy végtére betört házként nyergére leroskad
S tündér vágyaiból a halál veszi által az omlót.
Csak maga állt már a győző s harc- nyomta lováról
A vérsíkra leszállt. A lányka elébe borúla,
És köszönő ajakát az örömnek hangja futá el.”
Olvassuk el többször, hiszen nyelvünknek ünnepe Vörösmarty minden szava. Látjuk, királyfiként is emberként bánt ellenfelével az, aki igaz ember. Mondhatják a kétkedők: ez nem biztos, hogy így volt, ez csak romantikus szépelgés. Az is lehetséges. A mércét azonban magasra kell tenni, és nem a bűzlő sarat kell dicsőíteni, mert különben akkor sem tudjuk átugrani a magasabb szintet, amikor valóban kellene!
A letelepített szászok természetesen autonómiát élveztek 1920-ig. Akkor azután a marxista történetírás által mindig igen demokratikusnak nevezett új Csehszlovák állam ezt az Árpád-házi királyoktól kezdve a későbbi mindenkori uralkodók által is megerősített jogokat egyszerűen megszüntette, majd a szepességi szászokat (is) szülőföldjükről 1945 után elüldözte.
A térképeket böngészve rájöttem, ennek a vadregényes vidéknek más hatása is volt az ott élőkre, mint az ott bányászott nemesfémek vagy más gazdasági és politikai érdekek sugározta befolyás. A Genius Loci „dolgozott” értünk akkor is. A XIX. század közepe táján született vagy élt és alkotott ezen a vidéken a magyar tájképfestészet három, más és más úton járó, de kiemelkedően erős egyénisége: Szinyei Merse Pál (1845-1920) Szinyeújfalun (Sáros vármegye); Mednyánszky László (1852-1919) a Poprád melletti Nagyőrön (Szepes vármegye). Ott nevelkedett, ott van ma a múzeuma is.).
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) Kisszebenben született, Sáros vármegyében. Művészetük külön-külön egy-egy nagyszerű faliképsorozat a „kor falára”. És még ma sem ismerjük kellőképpen a sorsukat, művészetüket, hatásukat, akár csak a szepességi (mellette természetesen a többi: erdélyi, fel- és délvidéki, magyarországi) faliképek jelentőségét a magyar műveltség és művészet történetében. A közszolgálati televíziózás feladata lenne ilyen hézagpótló filmek, érdekes művelődési sorozatok elkészítése, vetítése, népszerűsítése már az iskolákban is a 6-18 évesek között, vagy számítógépes programok, játékos tárlatvezetések készítése az erre fogékonyak számára.
A kormány által kezdeményezett, mai határainkon kívüli területeknek, kulturális emlékhelyeknek szervezett iskolai keretek közötti meglátogatásának programjaiba bele kell férnie ezeknek a szép, régi templomoknak a meglátogatása. Ez műveltségünk, kultúránk mélyebb megismerésének lehetősége is, hogy minél több szállal kötődjünk a múltunkhoz.
Prokopp Mária és Méry Gábor „Középkori falképek a Szepességben” című munkája gondolat- és öntudatébresztő mű. Elődeink munkájára, művészetére legyünk büszkék, hiszen azt más nem teszi meg helyettünk. Prokopp Mária írja a kötet utószavában: „Az itt megismert magas művészeti-műveltségi színvonalú festészeti alkotások méltóképpen képviselik a XIV-XV. századi Magyar Királyság rangját Itália, Franciaország és a Német-Római Császárság között.”
Az égiektől kérem, hogy még sokáig folytathassák ezt a szép, hasznos munkát a Kárpát-medence magyarságának örömére.
*
A „KÖZÉPKORI FALKÉPEK A SZEPESSÉGBEN” című eme kiadványt a valamikori Szepes vármegye - a kötet méretei miatt csupán - néhány kiválasztott helységeinek templomaiban látható, sokszor már csak töredékeiben fennmaradt faliképek iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
*
A szó nemes értelmében képeskönyv ez a különleges kiadvány. Különleges, mert történelmi múltunknak egy, a nagyközönség előtt alig ismert darabját mutatja be nagy szakmai felkészültséggel.
Ez a szépséges képeskönyv az Árpád-házi királyok észak-magyarországi őrvidékét ismerteti meg velünk, ahol a határt vigyázó őrvidéki lándzsások mellett (az ő jogaikat a „tízlándzsások széke” biztosította) fokozatosan jelentek meg a II. Géza királyunk által betelepített bányászattal, pénzveréssel és kereskedéssel foglalkozó szászok a XII. század közepétől.
A szerzők szeretete és hozzáértése végigvezet bennünket a valamikori Szepes vármegye - a kötet méretei miatt csupán - néhány kiválasztott helységeinek templomaiban látható a sokszor már csak töredékeiben fennmaradt faliképeken:
• Szepeshely („Mária koronát helyez I. Anjou Károly fejére” /én még Károly Róbertnek tanultam!/),
• Lőcse („Szent Dorottya élete”, „Az irgalmasság cselekedetei” és a hét főbűn”),
• Kakaslomnic („Szent László-legenda”),
• Podolin („Passió”, „A királyok vonulása” és a kis Jézus imádása”),
• Szepesdaróc („Angyali üdvözlet”),
• Poprád („Jézus arca a halotti leplen”, „Szent Simon és Tádé apostolok vértanúsága”, „A betlehemi gyermekgyilkosság és Menekülés Egyiptomba”, „Utolsó ítélet”),
• Zsegra („Szentháromság”, „Mária megkoronázása”, „Utolsó vacsora”, „Szent László”, az „Élő kereszt”, „Utolsó ítélet”) /Zsegrát Zsigrának nevezik hivatalosan 1899 óta/ és
• Vitfalva („Szent László-legenda”) csodálatosan fennmaradt gyönyörűségesen kifestett templomainak során.
Érdekesség, hogy az utóbbi százötven évben kerültek fokozatosan elő. A Vitfalván lévő faliképet 1905-ben fedezték fel, a kakaslomnicit 1957-ben. A szepeshelyi képeket 1861-ben, a szepesdarócit 1928-ban találták meg, a zsigrai (akkor még zsegrai) faliképek 1870-77 között váltak láthatóvá, a podolini 1910-ben.
Ezek a szépséges szepességi képek lefestések, átalakítások következtében évszázadokig nem voltak láthatók, csak a poprádi és a lőcsei volt talán mindig megtekinthető. A szepeshelyi nagyméretű freskó sorsa azért is érdemel figyelmet, mert alig egy évvel a rozgonyi csata után készült el, amelyben bizony I. Károly a Szepességiek segítsége nélkül nem győzhetett volna a magyar koronára szintén igényt tartó Csák Máté serege ellen. Ezek után Károly királytól és fiától Lajostól egyaránt megkaptak minden lehetséges segítséget és jogokat, (Pl. Lőcse árumegállítási joga Károlytól /1321/, amelyet Lajos 1364-ben megerősít.).
A fontos eseményt ábrázoló falképet később a „hálátlan és feledékeny utókor” mégis lefestette. Mennyi volt ezekben a lefestésekben, átalakítási megrongálásokban politikai, vallási, művészeti vagy egyéb szempont, mint például emberi nemtörődömség, nem tudom. A Szent László-legendáról viszont tudjuk, hogy Kárpát-medence-szerte szívesen ábrázolt, kedvelt téma volt.
Már a fiatal Vörösmarty Mihályt is megihlette és Cserhalom („Egy énekben”, 1825) címen igazi hőskölteményt írt, amelyben egyenlő erők harcában dől el a küzdelem. Az ellenfelei szerint is magas termetű, kiváló harcos Lászlónak méltó ellenfelet állít Vörösmarty a kunok közül: Böngér fia az, a magas Árboc.
Merüljünk el hát, és lubickoljunk türelemmel a múlt csodásan zengő nyelvezetében, hogy stílusos legyek:
„Harca dühösb vala, mint ártó. Vas várra csatázott,
Mely iszonyú csengésekkel felel a sok ütésnek.
Nem hever a legerősb daliának jobbja is addig;
Dúlja, emészti az őt és megfárasztja sebekkel,
Hogy végtére betört házként nyergére leroskad
S tündér vágyaiból a halál veszi által az omlót.
Csak maga állt már a győző s harc- nyomta lováról
A vérsíkra leszállt. A lányka elébe borúla,
És köszönő ajakát az örömnek hangja futá el.”
Olvassuk el többször, hiszen nyelvünknek ünnepe Vörösmarty minden szava. Látjuk, királyfiként is emberként bánt ellenfelével az, aki igaz ember. Mondhatják a kétkedők: ez nem biztos, hogy így volt, ez csak romantikus szépelgés. Az is lehetséges. A mércét azonban magasra kell tenni, és nem a bűzlő sarat kell dicsőíteni, mert különben akkor sem tudjuk átugrani a magasabb szintet, amikor valóban kellene!
A letelepített szászok természetesen autonómiát élveztek 1920-ig. Akkor azután a marxista történetírás által mindig igen demokratikusnak nevezett új Csehszlovák állam ezt az Árpád-házi királyoktól kezdve a későbbi mindenkori uralkodók által is megerősített jogokat egyszerűen megszüntette, majd a szepességi szászokat (is) szülőföldjükről 1945 után elüldözte.
A térképeket böngészve rájöttem, ennek a vadregényes vidéknek más hatása is volt az ott élőkre, mint az ott bányászott nemesfémek vagy más gazdasági és politikai érdekek sugározta befolyás. A Genius Loci „dolgozott” értünk akkor is. A XIX. század közepe táján született vagy élt és alkotott ezen a vidéken a magyar tájképfestészet három, más és más úton járó, de kiemelkedően erős egyénisége: Szinyei Merse Pál (1845-1920) Szinyeújfalun (Sáros vármegye); Mednyánszky László (1852-1919) a Poprád melletti Nagyőrön (Szepes vármegye). Ott nevelkedett, ott van ma a múzeuma is.).
Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) Kisszebenben született, Sáros vármegyében. Művészetük külön-külön egy-egy nagyszerű faliképsorozat a „kor falára”. És még ma sem ismerjük kellőképpen a sorsukat, művészetüket, hatásukat, akár csak a szepességi (mellette természetesen a többi: erdélyi, fel- és délvidéki, magyarországi) faliképek jelentőségét a magyar műveltség és művészet történetében. A közszolgálati televíziózás feladata lenne ilyen hézagpótló filmek, érdekes művelődési sorozatok elkészítése, vetítése, népszerűsítése már az iskolákban is a 6-18 évesek között, vagy számítógépes programok, játékos tárlatvezetések készítése az erre fogékonyak számára.
A kormány által kezdeményezett, mai határainkon kívüli területeknek, kulturális emlékhelyeknek szervezett iskolai keretek közötti meglátogatásának programjaiba bele kell férnie ezeknek a szép, régi templomoknak a meglátogatása. Ez műveltségünk, kultúránk mélyebb megismerésének lehetősége is, hogy minél több szállal kötődjünk a múltunkhoz.
Prokopp Mária és Méry Gábor „Középkori falképek a Szepességben” című munkája gondolat- és öntudatébresztő mű. Elődeink munkájára, művészetére legyünk büszkék, hiszen azt más nem teszi meg helyettünk. Prokopp Mária írja a kötet utószavában: „Az itt megismert magas művészeti-műveltségi színvonalú festészeti alkotások méltóképpen képviselik a XIV-XV. századi Magyar Királyság rangját Itália, Franciaország és a Német-Római Császárság között.”
Az égiektől kérem, hogy még sokáig folytathassák ezt a szép, hasznos munkát a Kárpát-medence magyarságának örömére.
*
A „KÖZÉPKORI FALKÉPEK A SZEPESSÉGBEN” című eme kiadványt a valamikori Szepes vármegye - a kötet méretei miatt csupán - néhány kiválasztott helységeinek templomaiban látható, sokszor már csak töredékeiben fennmaradt faliképek iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.