|
| Szerző: | |
| Cím: | Új államalapítás |
| Alcím: | Harmadik évezred sorozat |
| Kiadó: | Kecskeméti Lapok Kft |
| Kateg.: | Demokrata, Egészségügy, Egy az ország, Gazdaság, Globalizáció, Hazaszeretet, Ismeretterjesztő, Jog, Könyvesboltunk ajánlása, Konzervatív, Közélet, Középosztály, Nemzetépítők, Nemzetünk géniuszai, Nemzetünk védelmezői, Pénzügy, Polgári, Politika, politikus, Rendszerváltás, XX. sz. |
Leírás: Ezt azoknak a magyar jeles elméknek a válaszaiból állítottuk össze, akik felkérésünkre megosztották velünk gondolataikat azzal kapcsolatban, hogy a mai globalizált viszonyok között:
- Szükséges-e egy, mind ez ideig elmaradt, a nemzeti létezésünkre, társadalmi működésünkre, állami intézményrendszerünkre kiterjedő Nemzeti Leltár elkészítése, és ha igen, milyen tartalommal?
- Kell-e sorra venni, leltárszerűen felmérni az oktatás, a demográfia, az egészségügy, a gazdaság, a határokon túl élő magyarság, a művelődés, a cigánykérdés, a média, az érdekvédelem és sok más, fontos, a nemzetünk jövőjét alapvetően meghatározó területét életünknek, és ha igen, milyen módszerrel közelítsük meg azokat, és milyen mélységig térképezzük fel, hogy a leghitelesebb eredményhez juthassunk el?
- Hogyan építsük újra legyengített, immunhiányos államunkat, hogy az az új makro környezetben is életképes legyen? Melyek legyenek új, széles nemzeti konszenzuson alapuló nemzetstratégiánk prioritásai?
A tudatmódosított nemzet, az agymosott ország, a szétzilált társadalom, a felbomló állam: ezek azok a felületek, amelyekkel e kötet írásai foglalkoznak, egészen pontosan: hogy ilyen körülmények között milyen kötelességek, mekkora feladatok, miféle imperatívuszok hárulnak a közösség sorsáért felelősséget érző szellemi és politikai elitre. A kormányzatra és a törvényhozásra, a közgazdászokra és a közhivatalnokokra, a pedagógusokra és a művészekre.
A Kecskeméti Lapok már a harmadik olyan tablót nyújtja át az olvasónak, amelyek műfaja együttes töprengésként határozható meg. Mindhárom kötet több tucat szakember és közgondolkodó véleményét foglalja magában a magyarság mai helyzetében legfontosabb kérdésekről, a nemzet önismeretét szolgáló elemzésekkel, amelyek részben leírják, részben értelmezik viszonyainkat és lehetőségeinket, esélyeinket és tennivalóinkat. E kiadványunk is keresztmetszet tehát az ezredforduló magyarságáról: pótolhatatlan alapmű mindazok számára, akik meg akarják érteni, milyen helyzetből vágott neki a magyar nemzet és a magyar állam a 21. századnak és a harmadik évezrednek.
A kötet szerzői önmagukért beszélnek:
Alexa Károly, Andrásfalvy Bertalan, Ángyán József, Bayer Zsolt, Bársony János, Bíró Zoltán, Bogár László, Botos Katalin, Chikán Attila, Csath Magdolna, Csóti György, Daróczi Ágnes, Duray Miklós, Farkas Gabriella, Fekete Gyula, Fodor Lajos, Fricz Tamás, Gazsó Ferenc, G. Fodor Gábor, Granasztói György, Gróh Gáspár, Haág Zalán, Hajós Béla, Hende Csaba, Herczegh Géza, Jankovics Marcell, Juhász György, Juhász Imre, Kelemen László, Kopp Mária, Kovács Jenő, Kulin Ferenc, Lánczi András, Lovas Dániel, Makovecz Imre, Martonyi János, Mellár Tamás, Mészáros László, Nagy Sarolta, Párdányi Miklós, Parragh László, Pesty László, Pokol Béla, Salamon László, Skrabski Árpád, Stumpf István, Suba László, Szabó György, Széles Gábor, Szócska Miklós, Szőcs Géza, Tőkéczki László, Vizi E. Szilveszter, Vukovich Gabriella, Weisz Péter, Zakar Péter, Zárug Péter Farkas, Zentai László, Zlinszky János, Zombor Gábor
A magyar szép
Az én hazám
Új államalapítás
A második kecskeméti konferencia
Összetartozunk |
| 2 990 Ft bolti ár helyett 2 781 Ft 7% kedv.-nyel! Megtkrts: 209 Ft
Könyv |
Saját készletről szállíttatunk.További művek ettől a szerzőtől: További művek a kapcsolódó kategóriákból: |