Korondi székely fazekasság, a Páll család
Molnár V. József
DVD
Ős-kép kiadó, 2012
Ős-kép kiadó, 2012
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 1 950 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 1 950 Ft
Leírás
Molnár V. József (Marcali, 1930. március 17. – Budapest, 2022. február 21.) Magyar Örökség díjas „néplélektan-kutató”, néprajzkutató, grafikusművész, 1956-os szabadságharcos, a Történelmi Vitézi Rend tagja...
*
Egyszerre volt tehát Magyar Örökség díjas néplélektan-kutató, néprajzkutató, grafikusművész, szabadságharcos és a Történelmi Vitézi Rend tagja.
Már gyerekkorában megismerkedett a későbbi néprajz-kutató a falusi gyógyító emberekkel és a paraszti életformával, 7-8 éves korában is a kanászok, pásztorok közé járt, hogy tanuljon tőlük...
1956 őszén újságíró szakos egyetemi hallgatóként részt vett a budapesti harcokban. A forradalom leverése után 3 év börtönre ítélték, amelyből 1 évet magánzárkában töltött. Az itteni idő alatt eszmélt rá, hogy a természetes műveltségben egy-egy rajz a valóságnak összetett rétegeit idézi meg, és a gyakorlatát itt fedezte fel.
Szabadulása után megismerkedett Pauer Gyulával, Papp Oszkárral és Csutoros Sándor szobrászművésszel. 1970-ben nyílt élete első önálló kiállítása a József Attila Művelődési központban. Az első igazán jelentős avantgárd kiállítása az R-Klubban volt.
Hintalan László néprajzossal 1989-ben megalapították az Örökség Népfőiskolát, majd 1996-ban a Magyar Hagyományőrző Műhely szabadegyetemet. A tanítással párhuzamosan, 1999-ben végzett a Miskolci Bölcsész Egyesületnél. 86. életévén túl is sok előadást tartott az ősképeknek a saját elképzelése szerinti világáról. Életében nagy fordulót jelentett, mikor alaposabban megismerkedett az őskori ember barlangi művészetével. Ekkor kezdte kidolgozni ősképekről szóló elméleteit. Ezt a formavilágot és a lényegét adó tartalmat nevezte el „szerves műveltségnek” vagy „természetes műveltségnek”.
Az „Ég és föld ölelésében”, „A Nap arca” és az „Újraszülető világ” című könyveiben gyerekrajzokat elemez. A „Kalendárium” című könyvéből megismerhetők az adott napnak az évszakhoz, a paraszti élethez vagy éppen a valláshoz köthető hagyományai.
Pap Gábor ösztönzésére dolgozta ki az elméleteit, amelyet a „Világ-virág. A természetes műveltség alapjelei és azok rendszere” című munkájában adott közre... Munkásságáért számos elismerésben részesült...
*
... A sóvidéki falvak, s implicit módon Korond számára nem mindig a fazekasság jelentette a fő jövedelemforrást. A kistérség gazdálkodási stratégiáinak vizsgálata által szemléltethető, hogy az agyagművesség alternatívaként, az újonnan kialakuló keresletnek való megfelelésként hódított teret.
A megélhetést minden történeti korban a közvetlen környezetben fellelhető természeti erőforrások hatékony kiaknázása nyújtotta. A legértékesebb erőforrás a Sóvidéken a só volt. Annak ellenére, hogy a székely sóról a legelső hiteles, okleveles említés 1453-ból származik, nincs okunk azt feltételezni, hogy a sólelőhelyek környékén megtelepedett székelyek sokkal előbb nem éltek volna a sókereskedés lehetőségével.
A szász települések igényeinek kielégítésére létrejött szabad sókereskedés a 15. század elejére nyúlik vissza. Ameddig a székelyek sóbányája, azaz a parajdi bánya közösségi tulajdonban volt, addig a közösség minden tagja szüksége szerint vághatott és szállíthatott sót.
A kistérség szegényes termőtalaja csak a kisléptékű földművelésnek biztosított feltételeket, melyhez képest az erdőkitermelés és állattenyésztés jövedelmezőbbnek bizonyult. A falu lakosai nem mentesültek a földesúri önkény alól. Az 1627-ben volt udvarhely széki nemesek Catalogusa két korondi földesúr, Kovács János és Ambrus Gergely nevét rögzítette. Egy évszázaddal később gr. Esterházy Dániel birtokolta a falu határait, aki intenzív munkavégzéssel próbálta növelni a terméshozamot.
A vagyontalan korondi családok számára az egykori sófalvi bánya (felszíni fejtés) biztosított munkalehetőséget, valamint a só értékesítése képezett megélhetést. 1725 körül Sófalva, Parajd, Atyha és Siklód gazdasági életében is kiemelkedő hatással volt a szekeres sószállítás...
A fazekasság - mint kézműves foglalkozás - a sóbányászattal és szekerességgel egyidőben jelen volt az sóvidéki falvakban, de akárcsak a zsindelykészítők, deszkaárusok vagy kádárok esetében, az agyagművességből élők száma elenyésző volt a későbbi állapotokhoz képest. Nem kérdéses tehát, hogy az előzetesen szűk körben gyakorolt kézművesség a 16. század körülményeihez való adaptáció révén vált elterjedtté. Lényeges már ezen a ponton megjegyezni, hogy az előzetesen sókereskedéssel foglalkozó székelyek - nagy területek bejárása által - ismerték a falvakban uralkodó viszonyokat, a keresletet, s ennek következtében tértek át a cserépedények készítésére és értékesítésére...
A folyamatos szekeresség az igények felismerésével, és egy erőteljes kulturális hatással való szembesülést is jelentett. Az agyagművesség meghonosodásában nem csupán az - adott időpontban - egyedüli munkalehetőséget képező erőforrások kiaknázását kell látni, hanem a korabeli kereslethez való racionális adaptációt is. A falu határában található agyagréteg alkalmasnak bizonyul vékonyfalú edények korongolására, olyanokra, amilyeneket a paraszti háztartásokban ki tudtak használni. Továbbá a termék olcsósága lehetővé tette ezek megvásárlását, illetve árucsere általi beszerzését...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.
*
Egyszerre volt tehát Magyar Örökség díjas néplélektan-kutató, néprajzkutató, grafikusművész, szabadságharcos és a Történelmi Vitézi Rend tagja.
Már gyerekkorában megismerkedett a későbbi néprajz-kutató a falusi gyógyító emberekkel és a paraszti életformával, 7-8 éves korában is a kanászok, pásztorok közé járt, hogy tanuljon tőlük...
1956 őszén újságíró szakos egyetemi hallgatóként részt vett a budapesti harcokban. A forradalom leverése után 3 év börtönre ítélték, amelyből 1 évet magánzárkában töltött. Az itteni idő alatt eszmélt rá, hogy a természetes műveltségben egy-egy rajz a valóságnak összetett rétegeit idézi meg, és a gyakorlatát itt fedezte fel.
Szabadulása után megismerkedett Pauer Gyulával, Papp Oszkárral és Csutoros Sándor szobrászművésszel. 1970-ben nyílt élete első önálló kiállítása a József Attila Művelődési központban. Az első igazán jelentős avantgárd kiállítása az R-Klubban volt.
Hintalan László néprajzossal 1989-ben megalapították az Örökség Népfőiskolát, majd 1996-ban a Magyar Hagyományőrző Műhely szabadegyetemet. A tanítással párhuzamosan, 1999-ben végzett a Miskolci Bölcsész Egyesületnél. 86. életévén túl is sok előadást tartott az ősképeknek a saját elképzelése szerinti világáról. Életében nagy fordulót jelentett, mikor alaposabban megismerkedett az őskori ember barlangi művészetével. Ekkor kezdte kidolgozni ősképekről szóló elméleteit. Ezt a formavilágot és a lényegét adó tartalmat nevezte el „szerves műveltségnek” vagy „természetes műveltségnek”.
Az „Ég és föld ölelésében”, „A Nap arca” és az „Újraszülető világ” című könyveiben gyerekrajzokat elemez. A „Kalendárium” című könyvéből megismerhetők az adott napnak az évszakhoz, a paraszti élethez vagy éppen a valláshoz köthető hagyományai.
Pap Gábor ösztönzésére dolgozta ki az elméleteit, amelyet a „Világ-virág. A természetes műveltség alapjelei és azok rendszere” című munkájában adott közre... Munkásságáért számos elismerésben részesült...
*
... A sóvidéki falvak, s implicit módon Korond számára nem mindig a fazekasság jelentette a fő jövedelemforrást. A kistérség gazdálkodási stratégiáinak vizsgálata által szemléltethető, hogy az agyagművesség alternatívaként, az újonnan kialakuló keresletnek való megfelelésként hódított teret.
A megélhetést minden történeti korban a közvetlen környezetben fellelhető természeti erőforrások hatékony kiaknázása nyújtotta. A legértékesebb erőforrás a Sóvidéken a só volt. Annak ellenére, hogy a székely sóról a legelső hiteles, okleveles említés 1453-ból származik, nincs okunk azt feltételezni, hogy a sólelőhelyek környékén megtelepedett székelyek sokkal előbb nem éltek volna a sókereskedés lehetőségével.
A szász települések igényeinek kielégítésére létrejött szabad sókereskedés a 15. század elejére nyúlik vissza. Ameddig a székelyek sóbányája, azaz a parajdi bánya közösségi tulajdonban volt, addig a közösség minden tagja szüksége szerint vághatott és szállíthatott sót.
A kistérség szegényes termőtalaja csak a kisléptékű földművelésnek biztosított feltételeket, melyhez képest az erdőkitermelés és állattenyésztés jövedelmezőbbnek bizonyult. A falu lakosai nem mentesültek a földesúri önkény alól. Az 1627-ben volt udvarhely széki nemesek Catalogusa két korondi földesúr, Kovács János és Ambrus Gergely nevét rögzítette. Egy évszázaddal később gr. Esterházy Dániel birtokolta a falu határait, aki intenzív munkavégzéssel próbálta növelni a terméshozamot.
A vagyontalan korondi családok számára az egykori sófalvi bánya (felszíni fejtés) biztosított munkalehetőséget, valamint a só értékesítése képezett megélhetést. 1725 körül Sófalva, Parajd, Atyha és Siklód gazdasági életében is kiemelkedő hatással volt a szekeres sószállítás...
A fazekasság - mint kézműves foglalkozás - a sóbányászattal és szekerességgel egyidőben jelen volt az sóvidéki falvakban, de akárcsak a zsindelykészítők, deszkaárusok vagy kádárok esetében, az agyagművességből élők száma elenyésző volt a későbbi állapotokhoz képest. Nem kérdéses tehát, hogy az előzetesen szűk körben gyakorolt kézművesség a 16. század körülményeihez való adaptáció révén vált elterjedtté. Lényeges már ezen a ponton megjegyezni, hogy az előzetesen sókereskedéssel foglalkozó székelyek - nagy területek bejárása által - ismerték a falvakban uralkodó viszonyokat, a keresletet, s ennek következtében tértek át a cserépedények készítésére és értékesítésére...
A folyamatos szekeresség az igények felismerésével, és egy erőteljes kulturális hatással való szembesülést is jelentett. Az agyagművesség meghonosodásában nem csupán az - adott időpontban - egyedüli munkalehetőséget képező erőforrások kiaknázását kell látni, hanem a korabeli kereslethez való racionális adaptációt is. A falu határában található agyagréteg alkalmasnak bizonyul vékonyfalú edények korongolására, olyanokra, amilyeneket a paraszti háztartásokban ki tudtak használni. Továbbá a termék olcsósága lehetővé tette ezek megvásárlását, illetve árucsere általi beszerzését...
* A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.