
Az örök fény országa
Szabó Judit
Magánkiadás kiadó, 2019
Töltse ki az űrlapot
Leírás
Bár az idők folyamán sokan feljutottak az égi világokba, mégis keveset tudunk arról, hogy milyen ott az élet. Ez a könyv ezt a hiányt pótolja: szellemi tanítások és hiteles beszámolók alapján bemutatja a mennyei világokat, s azt, hogy hogyan élnek ott a megszabadult lelkek. Megtudhatjuk, ki várja a szellemi világba megérkezett lelket, miként fiatalodik meg, milyen otthona lesz, hogyan találkozhat égi és földi szeretteivel, milyen tevékenységeket folytathat új hazájában és hogyan látogathat el emelkedettebb világokba. Eme kiadványban a beszámolókat olvasva lélekben közelebb kerülhetünk ezekhez a világokhoz, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy földi életünket értékesen élve mi is beléphessünk majd a mennyek birodalmába. Ismerjük meg ezeket a túlvilági életről szóló, egy csokorba kötött csodálatos médiumi közleményeket!
„Az örök fény országa” bepillantást enged a mennyek birodalmába. Abba a világba, amely „az ember eredeti hazája, ahová szíve mélyén mindig visszavágyik, s amelynek elérését a szellemi hagyományok lehetővé teszik”.Bár az idők folyamán sokan feljutottak ezekbe az égi világokba, mégis keveset tudunk arról, hogy milyen ott az élet.
Ez a könyv ezt a hiányt pótolja: szellemi tanítások és hiteles beszámolók alapján bemutatja a mennyei világokat, s azt, hogy hogyan élnek ott a megszabadult lelkek. Megtudhatjuk, ki várja a szellemi világba megérkezett lelket, miként fiatalodik meg, milyen otthona lesz, hogyan találkozhat égi és földi szeretteivel, milyen tevékenységeket folytathat új hazájában és hogyan látogathat el emelkedettebb világokba.
A beszámolókból kibontakozik az égi világok valódi szépsége: részletesen leírják a különleges természetet és tájakat, a gondolati úton való közlekedés módját, a mennyei városok felépítését és életét, az égi tudományt és művészeteket, valamint a gyerekek külön szféráját.
*
Tartalom:
ELŐSZÓ - BEVEZETÉS
• Megérkezés az égi világba
• A szellem teste
• Az égi otthon
• Az örök élet birodalmában
• Élet az örök fény birodalmában
• A szellemi fejlődés Isten országában
ZÁRSZÓ
*
„Az Örök Fény Országa” című eme kiadványban a beszámolókat olvasva lélekben közelebb kerülhetünk ezekhez a világokhoz, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy földi életünket értékesen élve mi is beléphessünk majd a mennyek birodalmába.
Ismerjük Meg Ezeket a Túlvilági Életről Szóló, Egy Csokorba Kötött Csodálatos Médiumi Közleményeket!
*
AJÁNLJUK MELLÉ:
Fordulópont
Út az örök fény országába
A vándor
Kapcsolat a szellemi világgal
A tűz szárnyain
Lélekből újjászületve
Szent Terek
Ébredés - spirituális regény
Az ezoterikus út buktatói
Az ezotéria kézikönyve
Megérkezés a fénybe
Az anyagból a fénybe
Fénysugarak
Spirituális mesék
Életfeladatok
Hazatérés - A lélek útja a halál után
Spirituális fejlődés a hétköznapokban
Az inkarnáció szellemi törvényei
2012 A felemelkedés útja
A belső érzékelés kézikönyve
A szférák
Égi jelenlét
A Jin-jang nagykönyve
A Fázis A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.