Az én népem

Nyirő József (Székelyzsombor, 1889. július 28. – Madrid, 1953. október 16.), erdélyi magyar író, kilépett katolikus pap, politikus, újságíró. 1944–45-ben a nyilaspuccs után a nyilas csonkaparlament (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége) tagja volt, ő volt Sopronban a Szálasi-kormány utolsó sajtótermékének, az Eleven Újságnak a főszerkesztője, és a Nagynémet Birodalomba is követte a kormányt.

Művei elsősorban erdélyi témákkal foglalkoznak, kiadásukat a román és a magyar kommunista rendszerek betiltották. Nyirő Józsefet, akárcsak Wass Albertet, a román kultúrpolitika több évtizede háborús bűnösnek, antiszemitának titulálja...

„Az Én Népem” című regény laza szerkezetét Botár Béla, a fiatal református lelkész életíve tartja össze. Beiktatásától kezdve követhetjük nyomon az ő és a kisebbségi sorsra jutott székely faluja életét. A mindenütt jelenlévő alakja fogja össze ezt a rengeteget szenvedő, naponta megpróbált népet.

Az inuk szakadtáig küszködő barmokat vezető szekeres gazda pl. észre sem veszi, hogy mindenórás felesége a boglya tetején életet ad a gyermeküknek; vagy a félholtan beteg kislányt édesanyja a nagykendővel a székhez köti, hogy gyógyulását mímelhesse a haragos apja szemében; a Magyarországon végzett orvos, akinek a román állam nem honosította a diplomáját, csak az éj leple alatt keresheti föl a betegeket, akik a vizsgálat díját amúgy sem tudnák a körorvosnak kifizetni, vagy az öreg székely, aki az ökreit adta el a fia iskoláztatására, ... az öngyilkosságba kergeti a gyerekét, mert az folyton elbukik a román nyelvvizsgákon.

Naponta és minden szereplő életében dráma zajlik a Székelyföldön, miközben a jóvágású román főbíró, Pompelu elcsavarja a falusi életbe belesavanyodó papné fejét, miközben az állását vesztő református tanító megtagadja a nemzetét és a hitét, hogy álláshoz jusson a román állami iskolában, miközben a tehetetlen falunak a szeme láttára elsodor az árvíz egy házat anyástól, gyermekestől...

Az író epizódról epizódra haladva, folyvást egy-egy novellát alkotva fest körképet a román fennhatóság alá került Székelyföld életéről, ugyanakkor azt is bemutatja, hogy a székelyek sem bűntelenek, ahogyan a románságra is jellemző az emberség, az empátia, a nemzeti különbségeken fölülemelkedő szolidaritás: a prahovai román parasztok a maguk halottjaként gyászolják azt az idegen magyar fiút, aki nyelvvizsga kudarcai miatt már-már eszelős kóborlása közben az ő falujukban végez magával.

Az én népem-ben két világ feszül szembe egymással a két háború közötti Székelyföldön:

• a román jegyzők, csendőrök, szolgabírók és pópák uralma, amely mohón igyekszik elorozni mindent a székelyektől,
• és a mélységekben ott munkál az emberekben az ösztönös humánum, amely az ellenséget is emberszámba veszi, segíteni próbál rajta.

Botár Béla egy küszködő, megcsalt, meghurcolt református pap, havasi viharban indul annak a román szolgabírónak a keresésére, akinek személyes indokból a halálát kívánhatná. Aki elszerette a feleségét, a kétgyermekes papnét, és úri modora ellenére a legagyafúrtabb és legaljasabb módszereket veszi igénybe a pap elpusztítására. Botár Béla nem tehet másként, erre kötelezi a lelkiismerete, Isten parancsai, az emberi hagyomány.

Igaz, hogy a szolgabíróban sem ábrázol az író valaminő szörnyeteget; valójában vívódik a magyar asszony és egy román leány között, míg a végén megfutamodik, el a faluból, el a küzdelmekből.

Olvashatjuk a regényt szerelmi történetnek. Olvashatjuk költői vallomásnak az anyaföld iránt érzett szeretetről, a csak azért is helytállásról. De ott rémlik mindezek mögött a magyar tanítóból románná lett renegát emberi tragédiája.

Nyirő, a realista, érzékelteti, hogy milyen szörnyű nyomás nehezedik a tanítóra, valósággal az éhhalál elől menekül a románosodás csapdájába, de a román hatalomnak csak addig van szüksége a felajánlkozására, az ő románságára, amíg sikerül megszereznie a magyar iskolát, megsemmisíteni az anyanyelvű oktatást. Akkor undorral taszítják ki maguk közül, és a renegát csak úgy térhet vissza elhagyott közösségébe, ha eklézsiát követ.

Ez a középkori büntetési forma éled újjá a harmincas években. Valaha az erkölcsileg elbukott nők vagy a megtévedt írástudók büntetése volt az eklézsiakövetés, most a nemzetüktől elbitangoltaké.

Megrendítőnek érezhetjük a magyar tanító árulását és kétségbeesett megalázkodását azért, hogy a közössége visszafogadja.

Az iskolájukból kiebrudalt magyar gyermekeknek nem marad más fegyverük, csak az imádság. Mondják a Miatyánkot, újra mondják, elölről kezdik, biztatás nélkül, ebbe kapaszkodnak. A felnőttek másként válaszolnak az örökös kisemmizésre, megaláztatásra.

Egy másik helyen Botár Béla gondolkodása kortársát, Balázs Ferenc unitárius papot idézi elénk, aki egy aranyosszéki faluban, Mészkőn próbálkozott meg a népmentéssel, szövetkezeti összefogással, de könyörtelenül elbukott. A székely pap is népmentő terveket melenget, ezek hívják ki majd ellene a román elnyomás bosszúját, és majdnem a halálba kergetik: Szervezetlenek, szétesettek vagyunk és csak nyögni tudunk, de cselekedni nem. Csak röpködünk a levegőben. Mindent megmagyarázunk a politikával, gazdasági helyzettel, kisebbségi sorssal, és csak tátjuk a szájunkat a népek országútján. Nem csoda, hogy mindenki megelőz, mindenki letipor... Régi életformáink szétestek, újakat pedig nem tudunk teremteni magunknak, mert hitünk sincs önmagunkban...

„Az Én Népem” című eme kiadványt a székely nép kisebbségi sorsa, megpróbáltatásai, szenvedései és küzdelmei iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk.

Ajánlott még:

Jézusfaragó ember.
Néma küzdelem.
Madéfalvi veszedelem.
Havasok könyve.
Kopjafák.
A csillagig érő emberek.
Mi az igazság Erdély esetében?
Isten igájában.
Az én népem.
Isten igájában
Székelyek.
A sibói bölény.
Hűség és áldozat - Nyirő József füveskönyve.
A zöld csillag.