A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus vallása
Badiny Jós Ferenc
Könyv
Magyar ház Szkítia kiadó,
Magyar ház Szkítia kiadó,
ISBN 9789639335226
Státusz: Kifogyott
Bolti ár: 4 500 Ft
Megtakarítás: 0%
Online ár: 4 500 Ft
Leírás
Ez a könyv része az Ősmagyar hagyományaink című kiadásnak!
BADINY JÓS FERENC káld-pártus kereszténynek vallotta magát, és ebbe a könyvbe foglalta mindazt, amit a „PÁRTUS JÉZUS URUNK”- ról tanult és hirdetett.
Ezt két okkal indokolta. Egyik abból a sok levélből áradt, amit a keresztényektől és keresztyénektől kapott, amelyekben kijelentették, hogy nem „zsidó-keresztények, az egyházuk tanait nem fogadják el és a maguk módján imádkoznak”.
A másik szintén a sok levél, amelyben követelik a Boldogasszonyos és nem zsidó Jézusos Magyar Egyházak létrehozását.
Lényeges ismérv, hogy világosságra került „Jézus Urunk és drága jó Édesanyja, Napbaöltözött Boldogasszonyunk hun - magyar - pártus vérrel öltöttek emberi testet, és Jézus Urunknak csak annyi köze van a korabeli zsidósághoz, amennyiben azok kiáltották rá a „feszítsd meg” - et és szögeztették a keresztfára”.
A szerző a sok levélválasz helyett ebben a kötetben leírja azt a HIT -et, amit ő követ, annak figyelembe vételével, hogy „Jézus Urunkról szóló minden bizonyosságot a káldeusok írásaiban kell keresni, és nem az Isten szavaként kanonizált júdai - héber hagyományban”.
Badiny Jós Ferenc Előszavából a Káldeától Ister-gamig II. című könyv 2. kiadásához:
Így az ősi szittya voltunk, Nimrud népe, a 7000 éves Napbaöltözött Boldogasszonyunk, a hunok évezredei, történelmünk eddig eltitkolt szakaszai, a Pártus birodalom története, a kazár rejtély, történelmünk hézagjai Álmos és Árpád ismeretében, mind-mind olyan témakörök, melyek szükségesek a sumír-magyar lelkiség és mitológia megértéséhez, a magyar önbecsülés tudatosításában. A Káldeus Biblia, vagyis MAGYAR BIBLIA kiadása koronázza meg a nemzeti öntudatunk feltámadását!
A kötet témakörei:
- Én KÁLD-PÁRTUS keresztény vagyok!
- Korszakváltás vagy ISTENEK harca;
- Igazság és misztérium az egyházi művészetben (Leonardo da Vinci a kozmikus úton, Fra Filippo Lippi képéről, a Lorettoi Szűz);
- A káld-pártusokról (Ábrahám és Sara, vissza a káldeusokhoz, miért pártus, Mani imája);
- A káld mágusok és hagyományaik Magyarországon (beavatott királyaink, a szegények királykisasszonya, gudea párduc szimbóluma a széki vőfélyek kalapdíszén);
- A mágus hitvilág kozmikus útja és törvénye (Mese Tündér Ilonáról és Árgyélus királyfiról, elveszett mitológiánk nyomában, a kozmikus úton, hogyan nevezték őseink Jézust, milyen iparral rendelkezett a honfoglaló magyarság, Árpád hajóhada, magyar népviselet, táltos - mágus Istentisztelet;
- A magyarok Istene (A magyarok Istenének alakja népi forrásaink nyomán, a háromlényű kettős Szentháromság, az ősi hit ma is él, a magyar ősvallás éve, a magyarok istene, a Boldogasszony);
- Új Bibliát (Kivonat XXIII. János pápa beszédéből a II. Vatikáni Zsinatról, a magyar hit állásfoglalása.
*
A HIT-TAN fejezetei:
I. A magyar feltámadás „Szent Sólyoma”;
II. A magyar vallásról;
III. Kis tükör a magyar nemzeti vallásról;
IV. A „magyarok Jézusvallásának követői”;
V. A magyar hit etikája;
VI. Hitvallás, avagy a hármas hit fundamentuma;
VII. Atilla szent koronája;
VIII. A Magyar Egyház;
IX. Péter Apostol tanai;
X. Az Ister-Gami oroszlánok 19 fokának misztériuma.
*
„A KÁLD-PÁRTUS HAGYOMÁNY ÉS A MAGYAROK JÉZUS VALLÁSA” című ezen kiadványt a Badiny Jós Ferenc műveit kedvelő, az őstörténet iránt érdeklődő, a tankönyvkiadás anomáliáival a szerzővel együtt gondolkodó és azt jelentősen továbbgondoló, az általa követett nem katolikus hit megismerését mélyebb kontextusban is igényló olvasóink figyelmébe ajánljuk.
*
Badiny Jós Ferenc jelenleg hozzáférhető munkássága:
Magyar biblia
Mah-gar a magyar ... !
Messze az édes hazától I.
Sorsdöntő államalapítás
Ballada
Káldeától Ister-gamig I.
Káldeától Ister-gamig II.
Káldeától Ister-gamig III.
Jézus király a pártus herceg
Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig
Az ister-Gami oroszlánok titka
A táltos Isten ; Az Istenes honfoglalók ; A magyar Szent Korona ; Jézushitű Atilla
A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus vallása
A magyar nemzet történetének kis tükre
Az utolsó nógrádi indián
A magyar nemzet történetének kis tükre II.
A magyar nemzet történetének kis tükre I-II
A Magyar Menedék Könyvesház ajánlásával!
Ajánljuk mellé:
A magyar ősemlékezet és az Arvisura világkép A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos.